II. Erzsébet erős női példakép volt az unokái számára

2022. szeptember 08.
Nyolc unoka és tizenkét dédunoka, akiknek II. Erzsébet nem „egyszerűen” az uralkodó volt, hanem a nagymama, vagy ahogy György herceg hívta: Gan-Gan.

Tizenkét dédunoka, nyolc unoka és négy gyermek. A szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébetet nagy család vette körül, amely mindig csodálattal és kedvességgel beszélt a nagymamáról, az uralkodóról. Tudta, hogy királynőként betekintést kell engednie a családi életébe, de sokkal jobban szeretett a családi archívum számára filmezni és fotózni. Amennyire keveset lehetett jelen a gyermekei életében, tekintettel arra, hogy már a húszas évei végén a fejére került a korona, annak minden terhével, annyival több időt próbált együtt lenni az unokáival.

II. Erzsébet Zara Phills és Peter Phillips

II. Erzsébet és két legidősebb unokája: Zara és Peter (fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Sok-sok nyarat töltött együtt az olykor hangos kis csipetcsapattal Vilmostól az olimpikon Zarán át Eugéniáig. A legkisebbek pónit, a nagyobbak már saját lovat kaptak, hogy vágtassanak Balmoral csodás birtokán.

II. Erzsébet, Eugénia hercegnő, Beatrix hercegnő

II. Erzsébet, Eugénia hercegnő, Beatrix hercegnő és az uralkodó menye, Zsófia (fotó: Anwar Hussein/WireImage)

„Nagymama az én példaképem”

Hogy mennyire szoros kapcsolat fűzte az unokáihoz, arról nemcsak egy-egy interjú vagy kedves történet tanúskodik, hanem sok apró, rejtett üzenet. Gondoljunk csak András herceg lányára, Beatrix hercegnőre, aki nem egy új, méregdrága, trendi esküvői ruhát választott magának, amikor hozzáment Edoardo Mapelli Mozzihoz, hanem nagyanyja 1962-es, Norman Hartnell által tervezett ruháját – kisebb átalakításokkal. „Két igazán fontos példakép van az életemben: a nagymamám és az édesanyám. Mindketten félelmetesen erős nők, szerencsés vagyok, hogy ilyen női rokonaim vannak. A nagymamám nap mint nap inspirál engem. Elképesztő kötelességtudata van, mindig nyitott az újdonságokra, kíváncsi és érdeklődő személyiség” – mondta egy öt évvel ezelőtti interjúban a hercegnő. Amikor pedig az idei platinajubileum egyik eseményén megkérdezte egy idős hölgy, hogy ő milyen rokonságban áll a királynővel, Beatrix így felelt: „Az uralkodó a nagymamám. Nagyon-nagyon szerencsés vagyok.”

II. Erzsébet és Beatrix hercegnő

II. Erzsébet és Beatrix hercegnő 2017-ben (fotó Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Hasonló csodás gondolatokat fogalmazott meg Beatrix testvére, Eugénia is, aki szintén „nagyon büszke” unokának tartja magát. „Egy páratlan uralkodó a történelemben, és egy nagyszerű nő. A nagymamám túllépett az időn, és olyan sokak számára volt szikla az elmúlt 7 évtizedben. Ha a fiamra, Augustra gondolok és arra, hogy milyen világban szeretném, ha felnőne, akkor a nagymamámra is gondolok, arra, amit ő képviselt, arra, hogy mennyit tett 70 év alatt az emberekért. Szeretném, ha a fiam olyan lenne, mint a nagymama: nyugodt, türelmes és kedves, miközben mindig tud nevetni magán. És úgy csillogjon a szeme, ahogy a nagyié” – írta Eugénia hercegnő a 2022-es platinajubileum kapcsán.

II. Erzsébet és Beatrix hercegnő, Eugénia hercegnő és Harry herceg

II. Erzsébet, Beatrix hercegnő, Eugénia hercegnő és Harry herceg 2019-ben (fotó: Yui Mok – WPA Pool/Getty Images)

Erzsébet, a büszkeség és a megnyugvás forrása

Míg Harry herceg inkább a „főnökének” tekintette a nagymamáját (ő fogalmazott így), addig Vilmos herceg tanulni szeretett volna a nőtől, aki mindennél jobban ismerte azt a szerepet, ami egyszer majd rá vár. „Azt hiszem, a nemzedékem nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy a királynő példája és folytonossága nemcsak nagyon ritka a mai világban, hanem a büszkeség és a megnyugvás forrása is egyben. Megtiszteltetés számomra, hogy példaképként tekinthetek rá, így szeretnék én is majd egyszer a köz szolgálatába állni” – írta egy 2015-ös könyv előszavában Vilmos herceg, aki mindezzel együtt is mindig igyekezett a nagymamája lágy, gondoskodó oldalát bemutatni egy-egy beszéde alkalmával.
„A nagymamám csodálatos humorérzékkel rendelkezik, de tőle tanultam meg, hogy mennyire fontos a család és az otthon szeretete… Megtiszteltetés számomra, hogy nagymamaként és dédnagymamaként szemtanúja lehetek a királynő másik életének.”

Vilmos herceg, Harry herceg és II. Erzsébet

Vilmos herceg, Harry herceg és II. Erzsébet 2000-ben. (fotó: Fiona Hanson – PA Images/PA Images via Getty Images)

Keserédes pillanatok a dédunokákkal

Persze tény, hogy II. Erzsébet a kora miatt már nem tudott annyi időt együtt tölteni vagy olyan aktív programot szervezni a dédunokáival, mint az unokáival. Ugyanakkor rendszeresen meglátogatta Vilmos gyerekeit, és ahogyan Katalin egy eseményen elárulta, mindig hagyott egy kis ajándékot, cukorkát a gyerekek párnáján. A családi fotóalbumban sok-sok olyan felvétel van, amin II. Erzsébet és az összes dédunokája látható.

II. Erzsébet dédunokái

II. Erzsébet nagyobb dédunokái a 2022-es platinajublieumon: Mia Tindall, Lena Tindall, Savannah Phillips, Lajos herceg, Sarolta hercegnő, György herceg (fotó: Roland Hoskins – WPA Pool/Getty Images)

Vagyis nem az összes… Talán II. Erzsébetnek, a dédnagymamának a nagy fájdalma az lehetett, hogy alig párszor találkozhatott a ma már hároméves Archie-val, és egyetlen egyszer látta élőben a róla elnevezett dédunokáját, Lilibetet

Fotó: Getty Images