Piqué arról mesélt, milyen az élete Shakira után

2023. március 22.
Gerard Piqué egy interjúban osztotta meg, hogy érzi magát jelenleg volt felesége, Shakira nélkül.
gerard-pique-shakira-foci

Shakira és Gerard Piqué válásától volt hangos a sajtó tavaly és úgy tűnik, idénre is maradt elég puskapor az exházaspár tarsolyában. Mint azt mi is megírtuk, a tavaly beindult válási folyamat többek között azért sem lesz egyszerű, mert a házasság végére egy megcsalás utáni lebukás tette ki a pontot. Piqué azóta is boldogan él az általa megosztott fotón is látható, 13 évvel fiatalabb barátnőjével, Clara Chiával, és erről Shakirának is megvan a maga véleménye.

A hétvégén közzétett interjúban az exfocista elmondta, mennyire boldog és nagyon örül, hogy jól alakul az élete. A hűtlenségi botrány kipattanásával egy időben ért véget futballkarrierje is, így sok feldolgozni valója volt az elmúlt hónapokban, de úgy érzi, talán már túl van a nehezén. A boldogsága kifejezése mellett hangsúlyozta azt is, számára a legfontosabb az énekesnővel közös fiai felnevelése, és az ő biztonságuk garantálása.

Forrás: mirror.co.uk, Instagram  Fotó: Getty Images