Az utóbbi időben az egyik legnépszerűbb trend a barbiecore, azaz a pinket pinkkel beemelése a felnőtt öltözködésbe.
Katalin hercegné x barbiecore
Katalin hercegné természetesen nem egy az egyben szokta követni a szezonról szezonra trendeket, de öltözékeiben mindig van valami finom utalás a korszellemre. Így volt ez a tetőtől talpig rózsaszín Alexander McQueen szett esetében is, melyben akár az élő szereplős közelgő Barbie-film premierén is megállta volna a helyét.
Szinte hihetetlen, hogy a zöldek, kékek mellett ez is jól áll a hercegnének – mondhatnánk. Az igazság azonban az, hogy az évszakelmélet szerint nem a színek, hanem sokkal inkább az árnyalatok számítanak. Tehát sokkal valószínűbb, hogy azért áll neki minden szín szuperül, mert a stylistja ügyel rá, hogy mindig a megfelelő árnyalatot viselje.
Nem ez az első pink szettje Katalin hercegnének
Nem most először választott pink szettet a hercegné, 2017-ben például egy élénkebb árnyalatra esett a választása:
![katalin-ruha-olcso | Marie Claire Katalin hercegné 2017-ben](https://marieclaire.hu/uploads/2023/04/GettyImages-697125992.jpg)
Katalin hercegné 2017-ben
De volt, hogy barackosabb árnyalatot is viselt már – azonban nem azonos színű nadrággal, hanem világos farmerral kombinálta:
![Katalin hercegné | Marie Claire Katalin hercegné barack színű blézerben](https://marieclaire.hu/uploads/2022/10/gettyimages-1324941038.jpg)
A dupla soros nyaklánc a hercegné kedvence (fotó: Samir Hussein/WireImage)
Diana öltözködése sokszor inspirálja Katalint, például a rózsaszín kabátjához hasonló szerepelt Diana ruhatárában is:
![diana-kate-vilmos | Marie Claire Diana hercegné, fia Vilmos herceg és Katalin hercegné](https://marieclaire.hu/uploads/2021/05/diana-hercegne-es-kate-middleton-stilusa-nagyon-hasonlo-4.jpg)
Diana hercegné, fia, Vilmos herceg és Katalin hercegné
Fotó: Getty Images