interjú
Így készült címlapunk Tomán Szabinával!
Sikeres üzletasszony, aki az utóbbi években nemzetközi léptékű vállalkozást épített fel. A családból hozza a komoly munkamorált, ugyanakkor állítja, néha érzelmi alapon kell dönteni. Beszélgetésünk apropója pedig az, hogy ebben a hónapban jelenik meg az életmódkönyve, amelyben – szakértők bevonásával – az élet különböző területein segít eligazodni.
Nagy Katica: „Régóta vártam egy ilyen feladatra”
Gyerekkora óta szinkronizál, 2019-ben Zsótér Sándor osztályában végzett a Színművészetin. Láthattuk a Magdolna címszerepében, ő játszotta a volt barátnőt a Rossz versekben, és a tévénézők is megismerhették őt a Mintaapák című sorozatban. Katica életében épp most válik valóra minden színésznő álma: ő alakítja Emmát a Semmelweis Ignác életéről készülő filmben, amely jövőre kerül a mozikba. A forgatás szünnapján beszélgettünk.
Interjú Sodró Elizával a Darázs című előadásról: „A néző a nyomozó ebben a történetben”
Szeptember 30-tól látható a margitszigeti Kristály Színtérben a Delta Produkció Darázs című előadása. A nagy sikerű angol darab műfaja, amelyet Ördög Tamás rendező állított színpadra, krimi. A fordulatokban gazdag történet egy fontos társadalmi témát, az iskolai zaklatás problémáját is elemzés tárgyává teszi.
Nicholas Hoult: „A kis változások is sokat számítanak”
Még beszélni is alig tudott, amikor felfedezték, de így is sikerült elkerülnie a gyerekszínészek átkát – a 32 éves Nicholas Hoult először a brit televíziót hódította meg, majd Hollywood is megismerte a nevét. Klasszikus filmsztár helyett lenyűgözően sokoldalú karakterszínésszé vált, aki emlékezetes mellékszerepeivel jó párszor ellopta már a show-t a kollégái elől.
Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye: „Mert a túlélők is hősök”
Csoma Sándor rendező más perspektívából közelített Sterczer Hilda történetéhez, mint ahogy korábban bárki más tette volna, ezért a hegymászó Erőss Zsolt özvegye áldását adta rá, hogy film készüljön a gyász időszakáról. Hilda ma már jól van, az új életének része, hogy másoknak segít.