interjú
Hétköznapi hősök: Mányiné Dr. Walek Gabriella, a Fashion Revolution Hungary országkoordinátora és az NDL elnöke
Külkereskedelmi végzettséget szerzett, majd a textilipar felé vezette a sors. Már fiatalon felelősségteljes pozíciókban kellett bizonyítania, ma pedig ő a magyarországi Fashion Revolution országkoordinátora – többek között. Pályájáról, fenntartható divatról, aktivizmusról és új közösségi edukációs kampányukról beszélgettünk Mányiné Dr. Walek Gabriellával.
A munkám a szenvedélyem: Baji Anikó sürgősségi triázs, egészségügyi médiakommunikációs szakember
Olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélye. Még a járvány okozta megváltozott világban is foggal-körömmel harcolnak a céljaikért, és nem az anyagi javak motiválják tevékenységüket. Ismerkedjetek meg Baji Anikó sürgősségi triázzsal, az AKUT Szakasz oldal megálmodójával.
Péterfy-Novák Éva: „Talán majd egyre kevesebb lelki sérelmet cipelünk”
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regénye, és a belőle készült monodráma Tenki Rékával a mai napig óriási siker, ahogy a szintén fajsúlyos témát feldolgozó, tavaly megjelent könyve is színpadra kívánkozott. Az Apád előtt ne vetkőzz premierje kapcsán tabukról és érzésekről beszélgettünk.
Matilda De Angelis: „Volt intimitáskoordinátorunk is”
Tenki Rékához hasonlóan egyike volt a Berlinale 2018-as Shooting Stars programjának, most pedig Nicole Kidman és Hugh Grant partnereként láthatjuk a Tudhattad volna című új HBO-sorozatban. Szerzőnk, Köves Gábor egy Zoom-beszélgetésen kérdezte a Rómából bejelentkező színésznőt, Matilda De Angelist.
„Akivel élünk, vajon a megfelelő pár számunkra?”
Miért inspiráló egy elérhetetlen múzsa után vágyakozni? Miért vonzó a beteljesületlen szerelem a közönségnek? Miért imádják a franciák a szerelmesen szenvedő Cyranót? Erről beszélgettünk Keszég László színész-rendezővel, aki a Cyranót Miskolcon állította színpadra, és meg is nyerte érte a fődíjat a Vidéki Színházak Fesztiválján.
Új tehetség a mozivásznon – interjú Gombó Viola Lottival
Először láthatjuk moziban Gombó Viola Lotti színésznőt a november 12-én megjelenő Becsúszó szerelem című vígjátékban. A székesfehérvári tehetség elmesélte, mit tartott meg emlékbe első filmje forgatásáról, és hogy mit gondol 2020 nagy tanulságának.