Kedvenc jótékony sztárjaink Legyen szó a gyerekek megsegítéséről, vagy a környezet védelméről, a legnagyobb hollywoodi hírességek mindig kiveszik a részüket a jótékonykodásból.
Egy nap a városban: jótékony applikáció Egy olyan applikációt mutat be nektek a PandArte bloggere, amivel egyszerre tudtok szuper helyeken kedvezményesen enni és inni, közben pedig hazánk éhező gyermekeinek is segítetek.
Ő még haladna előre – segítsünk neki! Ilyen a hajléktalanságból kiutat jelentő, konkrét segítség. Igazi esély – amelyhez mi is hozzájárulhatunk.
Heidi Klum bohócorral segít a gyerekeknek A sokoldalú, német szupermodell nem riad vissza egy kis bolondozástól sem. Persze csak ha gyerekekről van szó.
Christy Turlington, a maratonfutó modell A 46 éves Christy Turlington végre bebizonyította, hogy a modellek jóval többre képesek, mint végiglejteni a kifutó 20 méteres szakaszán.
Ismered a jótékony cipők történetét? A TOMS cipőmárka sikere az egyik legszerethetőbb történet a világon. Ezt most ti is megismerhetitek, hiszen a PandArte bloggere is imádja a cipőiket.
„De ugye ő is járhat majd iskolába?” Kérdezi aggódva sok szülő, amikor először belép a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központ kapuján. Szerencsére az időben elkezdett, azaz korai fejlesztés igazi hétköznapi csodákra képes.
Sosem látott képek a Vöröskereszt munkájáról A 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőkiállítása a Magyar Vöröskereszt munkáját hozza közelebb a látogatókhoz, hosszú idő után először.
A McDonald’s betör a divatiparba Egy igazi "Big Mac" kollekcióval áll elő a világ legnépszerűbb gyorséttermi lánca.
Jótékonykodj Te is a VANS állatmintás cipőivel! A mai kedvencünk a VANS új, kutyás-cicás lábbelijei, amiket az Amerikai Állatvédő Egyesülettel közösen terveztek meg!
Mindenki lehet hős – hajléktalanoknak oszt ételt a birminghami pókember Nem kell hozzá szupererő, csak egy kis törődés. A birminghami pókember az éjszakákat járja, hogy ételt osszon a hajléktalanoknak.
Carlos Miele tervezett pólót az Amnesiának A póló megvásárlásával hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését támogathatjunk.
Drew Barrymore büszke a lányaira A színésznő nem bujkál, és nem titokzatoskodik, ami a családi életét illeti. Sőt büszkén posztol lányairól a közösségi oldalakon.
Viola Davis Hollywood igazi élharcosa A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című sorozat főszereplője nem csak a szexi ügyvédnő szerepében mozog magabiztosan. Viola Davis évek óta küzd az éhezés és a diszkrimináció ellen.
ADAKOZÓ KEDD – Jobb, mint a Fekete Péntek Az Adakozó Kedd szerintünk is, a szervezők szerint is jobb, békésebb kezdeményezés a Fekete Pénteknél, mellőzi a hisztériát, viszont hasznos, előremutató, és a kedélyre is jobb hatással van.