A nők, akik megváltoztathatják a mellrák jövőjét Még mindig nem elég hatékony azoknak a nőknek a megtalálása, akiknél a legnagyobb a betegség kialakulásának kockázata. Minden nőt ugyanazon rizikófaktor mentén szűrnek: a kor alapján.
A mellrákosok védőszentjét idézi meg a magyar művész 2021. október 1-jén, a Mellrák Világnapján 19 órától a nemzetközileg is ismert festőművész, Fajgerné Dudás Andrea Agatha című kiállításának és a művész performanszának ad otthont a Werk Galéria.
Túl a sebeken: nők, akik nem félnek a mellráktabuktól A mellrák nem a negyven feletti nők betegsége. A mellrák tízből egy nőt érint élete során valamikor.
Az alkohol 740 ezer embernél okozott rákot tavaly Tízből egy ember nem ismerte azt a tényt, hogy az alkoholfogyasztás rák kialakulásához vezethet, szemben a cigarettával például.
Vallomás: „Néha még eszembe jut, hogy miért is akarna egy rákos csajjal lenni” A 39 éves újságíró/blogger és párja, Miki több mint tíz éve vannak együtt, aminek több mint a felében Dóra már beteg volt – négyes stádiumú mellrákkal diagnosztizálták. A következőkben Dóra meséli a történetüket.
Otthoni mellrákteszt nyerte a nemzetközi tervezői díjat A 23 éves spanyol tervezőnek akkor jutott eszébe a találmány először, amikor édesanyját mellrákkal diagnosztizálták.
27 évesen megtudtam, hogy ötször akkora esélyem van a mellrákra Egy fiatal nő meséli el történetét, hogyan dolgozta fel azt a tényt, hogy sokkal nagyobb esélye van a mellrákra, mint egy átlagembernek.
Bőrápolás mellrák alatt: egy túlélő tanácsai „Nem szabad szégyellni, hogy nagyon fontos a bőrápolás, a szépség és a bőrünk kényeztetése egy ilyen bonyolult és nehéz úton, mint a mellrákból való gyógyulás” – mondta a 38 éves Anna, aki két éve csinálta végig a kezeléseket.
Magyar radiológusokat díjaztak Nagy-Britanniában A mesterséges intelligenciával dolgozó magyar módszer áttörést hozhat a mellrák diagnosztizálásában.
„Azt mondták, hogy ez csak egy ciszta, ne foglalkozzak vele” – Arató Györgyi küzdelme a rákkal Arató Györgyi nem futamodott meg, felvette a harcot, és most, nyolc évvel a diagnózis után, ő maga szeretne mankót nyújtani a sorstársainak a nemrég megjelent könyve segítségével.
Rózsaszín palacsintával a mellrák elleni küzdelemért A főváros legújabb bisztró pubja egész hónapban rózsaszín palacsintákat és koktélokat kínál a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ismert férfiak öltöztek rózsaszínbe a mellrák megelőzésért A Mellrákinfó Egyesület tavaly októberi „Elég férfi vagy a rózsaszínhez?” elnevezésű kampánya annyira sikeres volt, hogy azt az idei évben is folytatják. A tavalyi csapat két új emberrel egészül ki.
Shannen Doherty még nem adta fel a harcot „A négyes stádiumú rákbeteget már temetik az emberek. Még nem állok készen a temetésre. Még sok megélnivalóm van.”
Szűrővizsgálatok járvány idején: ne feledkezzünk meg róluk! A rák az a fajta betegség, amit meg kell előzni, vagy még csírájában el kell fojtani. A szakértők világszerte arra figyelmeztetik a nőket, hogy a pandémia ellenére se halasszák el a mellrákszűrést.
Áttörést jelentő mellrák-vakcinát tesztelnek Ausztráliában Magyarországon is a mellrák követeli a legtöbb nő életét a daganatos betegségek közül.
Milyen önvizsgálatokat végezzünk el otthon? Most sokkal nagyobb a saját felelősségünk abban, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire, változásaira.