10 színész, aki még nem kapott Oscart 1929 óta minden színész legnagyobb álma, hogy egyszer hazavihesse az Oscar szobrocskát. Tíz olyan férfi színészt gyűjtöttünk össze, akiknek ez meglepő módon még sosem sikerült. Kik azok?
Hányan szeretik Sandra Bullockot? Idén Sandra is jó eséllyel pályázik az Oscar-szoborra a Gravitációért, nekünk meg jó ürügy ez arra, hogy egy galéria segítségével újranézzük, mit tett le eddig az asztalra a művésznő.
Mi már láttuk: Amerikai botrány 3 Golden Globe, 10 Oscar jelölés és bár ez nem sokat nyom a latba, de nekünk is nagyon tetszett ez a több szempontból is remek mozi.
Ez mind Meryl Streep? Bizony. Miután a 18. Oscar-jelölésén is túl van (abszolút világrekord, Streep a legtöbbször nominált színésznő), méltónak érezzük, hogy felelevenítsük pályája 18 ikonikus pillanatát.
Az Amerikai botrány tarolhat, Leo reménykedhet Tegnap bejelentették az idei év Oscar jelöltjeit. A jó hír ránk nézve, hogy most először addig még meg is nézhetjük itthon is majd az összes filmet, hogy el tudjuk dönteni, kinek szurkolunk.
„A balhés sztárokhoz mindig engem hívtak” – Elek Zoltán, Oscar-díjas maszkmester Elek Zoltán smink- és maszkmester 1986-ban lépett be az Oscar-díjasok klubjába a Maszk című filmmel. Az elmúlt évtizedek alatt olyan kultfilmekben
Rekordok és meglepetések az idei Oscaron Zenében, táncban, rekordokban és meglepetésekben gazdag volt az idei, 85. Oscar-gála, amelyet az elmúlt éjjel tartottak Hollywoodban. A Family Guy
Színésznők az Oscar-díj közelében Már csak pár nap, és kiderül kik vihetik haza idén az Oscar-díjakat. Mi leginkább a legjobb női főszereplő kategória végeredményére vagyunk kíváncsiak
A csodálatos Anne Hathaway – Tom Hooper: A nyomorultak Megelőlegezzük a Golden Globe-díjat, sőt akár az Oscart is a legjobb női mellékszereplőnek járó kategóriában Anne Hathawaynek A nyomorultakban
Le az unalmas feketével! Így kiálthattunk volna fel drámaian, ha egy mondatba kéne besűrítenünk az Oscar-gála vörös szőnyegén tapasztaltakat. Sem Angelina Jolie magasan