színház
Színes, szélesvásznú, élő egyenes adás – Mi már láttuk: A halál kilovagolt Perzsiából
Hatalmas érdeklődés előzte meg A halál kilovagolt Perzsiából című darab ősbemutatóját a Trafóban. Nem csoda, hiszen egy különleges hibrid előadással készültek az alkotók, ami a film, a színház és a performance műfaji határait mossa össze Hajnóczy Péter azonos című kultregényére építve.
Döbrösi Laura: “A színészet minden mást kikapcsol”
Aranyélet, Társas játék, Örök tél. Döbrösi Laura fiatal kora ellenére máris irigylésre méltó színészi karriert tudhat magáénak. Új frizurája mellett egy új premierről is beszélgettünk, amelyben többek között egy homoszexuális férfit kell alakítania a színpadon.
„Mindig előre menekültünk” – interjú a 10 éves K.V. Társulat alapítóival
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina színésznők 10 éve döntöttek úgy, hogy megalapítják a K.V. Társulatot, ahol kifejezetten női szemszögből boncolgatnak nőket érintő kérdéseket. Hisznek benne, hogy a színház már nem csak a férfiaké, és hogy a szexizmus ellen színházi darabokkal is lehet harcolni. Fontosnak tartják a tabuk nélküli beszédet, de az acsarkodó Facebook-kommentekkel nem értenek egyet. Interjú.