színház
Kovács Patrícia: „Nem állunk senki mellé”
Nina Raine Nemek és igenek című darabja a világméretűvé dagadt #Metoo mozgalom kérdéseit feszegeti. A téma komolyságát a humor ellensúlyozza, így egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató színházi élményt nyújt. Márciusban a Centrál Színházban mutatták be a darabot. Kovács Patrícia Zara szerepét alakítja, vele beszélgettünk a premier után.
Feltörekvők: Huzella Júlia, színésznő
Az Alföldi Róbert által rendezett Chicago című musical egyik főszereplője, játszik a Katona József Színházban és a Gólem Színházban, az Ember a tűzből kisfilmje pedig bemutatásra vár. Emellett Huzella Juli két kislányt nevel, edz és a környezetvédelemre is odafigyel.
Fiataloknak ajánlhatja fel jegyeit a Katona törzsközönsége
Decemberben elindult a Katona József Színház és Republic Group közös kezdeményezése, a Katona Chairity. Célja, hogy a fiatalokhoz közelebb hozza a kultúrát, ezzel megteremtve a színházba járók új generációját. A program során a jeggyel rendelkezők felajánlhatják a helyüket a Katona nézőterén, és lehetőség nyílik a két egymástól teljesen különböző korosztály közös diskurzusára.