A kanapén ülve sétálhatunk Budapesten

2020. december 12.
Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit – élő Zoom-közvetítésen keresztül.

A virtuális sétán egy idegenvezető mutatja be Budapest történelmét, és oszt meg érdekes helytörténeti részleteket az otthonról bekapcsolódó túrázókkal. A program ingyenes, azonban regisztrációhoz között, ugyanis a résztvevők egy egyedi linken csatlakozhatnak az élő sétához, és kérdezni is tudnak a különböző helyszíneken a túravezetőktől.

Hétről hétre nő az őszi kanapétúrák résztvevőinek száma. A járványhelyzet miatt Zoomon rendezett fővárosi idegenvezetésekre hatalmas az érdeklődés, hiszen a túrán élőben kérdezhetnek a résztvevők, és még fázniuk sem kell a séta közben.

„Októberben bejárhattuk a Hajós utcát, a Kecskeméti utcát, Újbuda egy részét, és nyomoztunk Kolodko Mihály szobrai után. Novemberben megismerhettük a Népszínház utca különleges fűszereseit, a Palotanegyedet, a Batthyány tér környékét, és végül Óbudán láthattuk, hogyan hasznosul újra egy régi gyárépület. Bár a módszert a kényszer hívta életre, hasznosnak bizonyult azok számára is, akik a járványtól függetlenül se tudnának egy gyalogos túrán részt venni. Az új ismeretek, élmények így mindenki számára elérhetővé válnak, aki rendelkezik egy okoseszközzel és internettel” – mondta el Király Gabriella, az esemény egyik főszervezője.

A soron következő kanapétúrán, december 12-én a Nagykörút titkait ismerhetjük meg, december 18-án pedig a Világörökség részét képező Andrássy utat fedezhetik fel azok, akik regisztrálnak az eseményre a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) weboldalán.

Regisztráció ITT

Olvass tovább!


Kapcsolódó