Riporter
„Azt mondta, hogy elveszi tőlem a fiamat, ha szoptatni merem” – Egy HIV-pozitív édesanya kálváriája
A második gyereke érkezésekor Éva már tisztában volt az állapotával, ám a modern gyógyszereknek köszönhetően ekkorra már méréshatár alatti volt a vírusszáma, és az is garantált volt, hogy a babája egészségesen fog születni. Ennek ellenére is előfordult, hogy az egészségügyi személyzet egészen méltatlanul bánt vele.
Gumiszoba: „Ha fenyegetve érzi magát az édes, aranyos ember, mindig előbújik belőle a fröcsögő nőgyűlölő”
A Mikulás-ruhába öltöztetett orosházi újszülöttek nagy port kavartak 2020-ban, de csak most, majd' egy évvel később került pont az ügyük végére. Az esettel kapcsolatban Murinai Angéla, a Gumiszoba blog alapítója osztja meg a gondolatait.
Adatvezérelt program indul a nemi alapú erőszak megelőzésére Magyarország részvételével
Az ENSZ Népesedési részlege (UNFPA) a mesterséges intelligencia fejlesztésében élenjáró vállalat, a SAS támogatásával veszi fel a küzdelmet a nemi alapú erőszak ellen, amelyben részt vesz Merő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal és alapítvány létrehozója is.