Mindannyiunkat a félelmeink és ösztöneink irányítják, és néha alulmaradunk velük szemben. Benjamin Rush amerikai orvos volt az, aki levette az őrült címkét ezekről a fixációkról 1786-ban. Addig a fóbia szó (ami Phobos, a pánik és rettegés görög istenéről kapta a nevét) a fizikai betegségek tünetei között tűnt csak fel, ám Rush önálló fiziológiai fogalomként használta. „Úgy definiálom a fóbiát, mint egy elképzelt ördögtől való félelem – írta Rush. – Vagy túlzott félelem egy valóságos dologtól.” 18 fóbiát sorolt fel, köztük a kosztól, szellemektől, orvosoktól és patkányoktól való rettegést.
A következő században a pszichiáterek egy sokkal összetettebb módszert dolgoztak ki a fóbiák megértésére. Elkezdtek úgy tekinteni a fóbiákra mint evolúciós és személyes történetünk jól látható nyomaira, az ösztönös megérzések és vágyak manifesztációira, melyeket megpróbálunk elfojtani. Több tucat irracionális félelmet határoztak meg, például a szűk helyektől, a kis helyektől, az elpirulástól és élve eltemetéstől való félelmet (agórafóbia, klausztrofóbia, eritrofóbia, tafofóbia).
Ahhoz, hogy valamilyen fóbiát diagnosztizáljanak valakinél, a félelemnek nagyon erősnek, teljesen indokolatlannak és hosszú ideje – legalább 6 hónapja – fennállónak kell lennie, és akadályoznia kell a mindennapi, normális tevékenységünket. Bár ezek a fajta fixációk sokkal jobban kezelhetők, mint más szorongásos zavarok, a legtöbb ember nem fordul vele szakemberhez, inkább kerüli az adott tárgyakat, helyeket, melyektől retteg. Emiatt nehéz meghatározni, a társadalom mekkora részét érinti, de a kutatások szerint a nőknél 10-ből 1 ez az arány, a férfiaknál 20-ból 1 szenved valamilyen fóbiától. Ennél sokkal többen vannak, akiknek valamilyen enyhébb ellenérzete van bizonyos dolgokkal kapcsolatban, ami azért valamilyen fóbiára utal: például erős ellenkezés a nyilvános beszéddel vagy a fogorvoshoz járással kapcsolatban. Továbbá vannak, akik félnek a villámlástól vagy a pókoktól.
Nem bohóckodás a bohócokkal kapcsolatos fóbia, ami az 1980-as években vált uralkodóvá, amikor közzétették a bohócruhába öltözött sorozatgyilkos, John Wayne Gacy fényképét Amerikában
A fóbia hirtelen sokként hasíthat belénk akkor is, ha korábban semmi jel nem utalt rá, elég például, ha szemtanúi vagyunk mások félelmének. Sigmund Freud azt feltételezte, hogy a fóbia elnyomott vágy vagy rettegés, amit kivetítünk egy külső dologra. „A fóbiában megjelenik a szorongás” – mondta David Trotter evolúciós pszichológus, aki szerint számos fóbia evolúciós eredetű. Például a magasságtól vagy a kígyóktól való félelem mélyen az agyunkban gyökerezik, és attól véd meg, hogy életveszélyes helyzetbe kerüljünk, leessünk valahonnan vagy megmarjon egy kígyó. A patkányoktól való rettegés pedig betegségektől menthet meg minket. Az evolúció lehet a magyarázat arra is, a nők miért félnek aránytalanul gyakrabban, különösen azokban az években, amikor a gyermekeikről kell gondoskodniuk: a kiélezett figyelem és óvatosság lehet a záloga a gyermekük életben maradásának. De a fóbiák azért is gyakoribbak a nőknél, mert a társadalom sokkal kevésbé elnéző a nőkkel szemben, a félelmeiket gyakran címkézik irracionálisnak.
Lehet, hogy a fóbiák gátolnak minket sok mindenben, ám legalább annyira izgalmasnak is találjuk: felruháznak tárgyakat vagy történéseket misztikus jelentéssel és olyan erővel, ami képes befolyásolni az embert.
Bohócfóbia
A bohócoktól való rettegés a filmkészítők és a média számlájára írható. Az 1980-as években vált nagyon gyakorivá, miután az amerikai újságokban megjelent a bohócruhába öltözött sorozatgyilkos, John Wayne Gacy fotója. A bohócfóbia kollektív hisztériává vált, amikor Massachusettsben, Rhode Islanden, Kansas Cityben, Omahában, Nebraskában és Coloradóban kukkoló bohócok jelentek meg. Ezt csak tetézte Stephen King 1986-os regénye, az Az. A természetfeletti bohóc King bestsellerré vált regényében egy gonosz teremtés, aki képes felvenni azt az alakot, amitől a gyerekek legjobban félnek. A folyamatos vigyor az arcán egy rettenetes dolgokkal teli lelket rejt.
Apró rovaroktól való rettegés
Az entomofóbiához tartozik az attól való félelem, hogy a testünkbe jutnak az apró ízeltlábúk
Az entomofóbia az apró ízeltlábúktól való irracionális félelem. Súlyos esetben odáig vezethet, hogy valaki a saját húsát is képes kitépni, hogy eltávolítsa rovarokat, amikről azt képzeli, hogy bejutottak a testébe. „Derékig levetkőzve találtam rá – írta Luis Buñuel, miután 1920-ban párizsi hotelszobájában meglátogatta Salvador Dalít. – Hatalmas kötés volt a hátán. Kiderült, hogy azt képzelte, hogy egy bolha vagy valamilyen furcsa vadállat mászik rajta, és borotvával esett a saját hátának. Annyira erősen vérzett, hogy a hotel vezetőjének orvost kellett hívni, aki megállapította, hogy amit bolhának hitt, egy pattanás volt a valóságban.”
Kajakfóbia
A 20. század fordulóján sok Grönlandon élő inuit ember hagyta el a kajakját, melyekben korábban fókákra vadásztak, mivel bénító félelem járta át őket a tengeren. Voltak olyan parti települések, ahol 10-ből 1 felnőtt férfinél jelentettek kajakfóbiát, ami komoly problémát jelentett a kolóniákban, hiszen így nem tudtak halászni.
Vannak, akik úgy vélik, ez az agórafóbia egyik formája lehetett, míg mások az észak-atlanti vidék kopár, egyhangú látképének rovására írják. Utóbbiak szerint elveszítették a tájékozódási képességüket az ingerhiány miatt az emberek. De az inuitoknak is megvan a saját magyarázata.
A szájhagyomány szerint a rettegést a tupilak, egy szörny okozta, akit azért küldött a féltékeny ellenfelük, hogy megölje a vadászokat. Az orvosok szerint a kajakfóbia az egyes emberek betegsége volt, ám a grönlandiak szerint társadalmi szinten kell értelmezi a jelenséget.
Békáktól való félelem
A békák kidülledő, vizenyős szeme és bőre, valamint a pulzáló bőrzacskó a torkuknál váltja ki batrachofóbiát
Az 1980-as évek elején egy fiatal nő az amerikai Michigan államban a füvet nyírta a házuk mellett a folyóparton, amikor meglátta egy béka vérző, széttrancsírozott tetemét a fűnyíró nyomán. Rémálmai lettek onnantól a békákról. Utálta a brekegésüket, berohant a házba, ha meglátott egyet. Ám nemcsak a kidülledő, vizenyős szem és bőr, valamint a pulzáló bőrzacskó a torkuknál váltotta ki az elemi rettegést, hanem az is, hogy attól félt, azért jöttek a békák, hogy bosszút álljanak társukért, akit megölt a fűnyíróval.
A négyes szám
Tetrafóbia, másnéven a négyes számtól való rettegés nagyon gyakori Kelet-Ázsiában, mivel több nyelven is (köztük mandarinul, koreaiul és japánul) négy nagyon hasonlóan hangzik a halálhoz. Sok épületben nincs negyedik emelet, a szobák számozásánál pedig kihagyják azokat, melyekben négyes lenne, nincs 4-es, 14-es, 24-es, stb. szoba. Hong Kongban vannak olyan hotelek, ahol a 39. emelet után egyenesen az 50-re ugranak. Tajvanon, Dél-Koreában és Kínában a hajók és repülők számozása is csak a legritkább esetben végződik 4-re.
A British Medical Journalban 2001-ben megjelent tanulmány szerint az ázsiai-amerikaiak 13 százalékkal gyakrabban haltak meg szívroham miatt egy hónap 4. napján mint más napon. Ez is bizonyítja, hogy a rettegés lehet halálos.
Lyukacsos dolgoktól való félelem
Vannak, akik annyira undorodnak a szabálytalan méretű és formájú lyukaktól és dudoroktól, hogy képtelenek sajtot enni
2003-ban azonosították a lyukacsos vagy dudoros dolgoktól való rettegést fóbiaként, amikor bejárta az internetet egy féregfertőzéses női mell képe. Voltak, akiknél nagyon erős reakciókat váltott ki a fotó, online támogató csoportok alakultak, és 2005-ben az egyik résztvevő megalkotta a tripofóbia szót, ami leírja az állapotot.
Az eredeti képről kiderült később, hogy a lótuszvirág magjainak fotóját szerkesztették össze egy női mellel, ám ettől még a tripofóbia létezik, és bármilyen lyukacsos anyag látványa kiválthatja, a szivacstól a süteményen át a lépesmézig vagy a surinami varangyosbéka hátáig. Vannak tudósok, akik úgy vélik, a szabálytalan dudorok és lyukak váltják ki az erős undorérzést, aminek evolúciós szerepe lehetett: megvédi az embert a betegségektől, mivel a kiütésekre, sebekre, cisztákra vagy fertőző fekélyekre emlékeztet, így távol akarjuk tartani magunkat tőle.
Szakállfóbia
Az albán diktátor, Enver Hodzsa állítólag olyan mély ellenérzéseket táplált a szakáll ellen, hogy 1967-ben betiltotta az arcszőrzetet Albániában. A korai barlangrajzokon is látszott, hogy még a neandervölgyi őseink is eltávolították a szakállukat, valószínűleg azért, hogy megakadályozzák a paraziták megtelepedését benne.
Vonatfóbia
Freud úgy vélte, hogy a vonatfóbiája egy éjszakai vonatúton keletkezett, Lipcséből Bécsbe tartva, amikor kétéves volt. Azt gyanította, hogy meztelenül látta anyját az úton, és azért alakult ki a fóbia, mert felizgatta a libidóját anyja ruhátlan látványa, és attól félt, hogy apja megbüntetné ezért a vonzalomért.
Freud később azzal is érvelt, hogy a fiúkat felizgatja a vonat monoton, kattogó zaja és mozgása. Akik elnyomják az ezzel kapcsolatos fantáziáikat, azoknál vonatfóbia alakul ki, mint nála. Ilyenkor az örömteli izgatottság helyett hányinger, szorongás és halálfélelem jelentkezik a vonatúton.
Telefonhívás-fóbia
Egy párizsi kórház orvosai először 1913-ban diagnosztizálták a telefonfóbiát. A páciensük egyszerűen pánikrohamot kapott és halálfélelme lett, amint meghallotta a telefon csörgését. Teljesen lefagyott és képtelen volt beleszólni a készülékbe. Ezekben az időkben a telefon még egy erőszakos, vészjósló eszköznek számított.
Egy 2019-es felmérés szerint az emberek 76 százaléka érez szorongást, amikor telefonálnia kell
Mára a helyzet kissé megfordult bizonyos értelemben. Bár telefonon beszélni továbbra sem szeretnek nagyon sokan, az emberek 76 százaléka szorong, ha bele kell szólniuk a telefonba, viszont sokan attól is rettegnek, ha nincs náluk a telefonjuk.
Alvásfóbia
Az alvás- vagy hipnofóbia az elalvástól való morbid félelem, amit gyakran valamilyen traumás élmény vagy rémálom vált ki. Először 1855-ben írták le orvosilag, majd a 20. században a popkultúrába is bekerült Wes Craven legendás 1984-es horrorfilmje, a Rémálom az Elm utcában által. A filmben a tinik éjszaka megláttak egy alaktalan gyerekgyilkost, aki képes volt megölni az álmaikat. „Mindegy, mit csinálsz, csak ne aludj el” – szólt a film szlogenje.
Forrás: The Guardian Fotó: Unsplash, Getty Images
