- A vércsoport alapján tényleg következtethetünk a személyiségre?
- Japánból indult az elmélet, ami az ember személyiségét a vércsoport alapján jellemzi.
- De milyen összefüggés lehet a vércsoportunk és a személyiségünk, illetve az egészségünk között?
A ketsueki-gata kifejezést valószínűleg jó darabig csak az érvágás mint gyógymód elkötelezett hívei és a vámpírok ismerték. Aztán az 1930-as évektől a fogalom egyre ismertebb lett, mint a vércsoport alapján az ember személyiségjegyeinek meghatározása.
Tokeji Furukawa japán professzor tette népszerűvé a japán kultúrában a – mindenféle tudományosságot nélkülöző – vércsoport és a személyiségvonások összefüggésének elemzését. Ez azóta elterjedt a nyugati kultúrkörben is.
Mit mond az elemzés, milyen összefüggés van a személyiségvonások és a vércsoport között? És a tudomány szerint az egészségünkre milyen hatással lehet a vércsoportunk?
Antigének, vércsoport és betegségekre való hajlam
Ha a nyugati tudományos nézőpontból tekintünk a vércsoportokra, az antigének alapján négy nagy csoportba soroljuk. Az antigének azok a molekulák, amelyek a vörösvérsejtek felszínén találhatók és segítenek az immunrendszer hatékony működésében. Emiatt kijelenthető – és az immunológia tudománya is bebizonyította –, hogy a vércsoport és az ember egészsége között tényleg van kapcsolat.
Eszerint a különböző vércsoportok eltérő hatással lehetnek az egészségünkre, attól függően, melyikbe tartozunk:
1. A-s vércsoport
- A szúnyogok kevésbé találják vonzónak az ebbe a vércsoportba tartozó személyeket.
- 20 százalékkal nagyobb esély van arra, hogy gyomorrák alakuljon ki az A-s vércsoportba tartozóknál, mint a 0-s vagy B-s esetében.
- A szívbetegségekre 5 százalékkal nagyobb esélye van egy A-s vércsoportú személynek, mint más vércsoporttal.
2. B-s vércsoport
- 50 ezerszer több jótékony baktérium él a B-s vércsoportú személy szervezetében, mint az A-s vagy 0-s vércsoportúakban.
- A szívbetegségekre 11 százalékkal nagyobb esélye van a B-s vércsoportú személynek, mint egy 0-s vércsoporttal rendelkezőnek.
- Az AB és B vércsoportba tartozó nőknél nagyobb a petefészekrák esélye.
3. AB-s vércsoport
- Minden vércsoportba tartozó személynek adhat vérplazmát, aki az AB vércsoportba tartozik.
- A 0-s vércsoportúakhoz képest 23 százalékkal nagyobb a szívbetegségek esélye az AB vércsoport esetén.
- Az AB vércsoport esetén a várandós nőknél nagyobb a terhességi toxémia esélye.
4. 0-s vércsoport
- Bármilyen más vércsoportnak adhat vért.
- Alacsonyabb a hasnyálmirigyrák esélye.
- Kisebb eséllyel halnak meg a 0-s vércsoportúak maláriában, ha elkapják a fertőzést.
- Hajlamosabbak a fekélyek kialakulására a 0-s vércsoportba tartozók.
- Nagyobb az esély 0-s vércsoporttal az Achilles-ín szakadására.
- A szúnyogok számára a 0-s vércsoportúak a legvonzóbbak.
Mit mond a vércsoport a személyiségünkről?
A tudományos tények után nézzük meg, mit mond a japán elmélet arról, hogy a vércsoportunk hogyan határozza meg a személyiséget.
1. A-s vércsoport
- Kreatív, logikusan gondolkodó, türelmes, felelősségteljes és összeszedett személyek.
- Az A-s vércsoportúak gyakran makacsok és merevek.
2. B-s vércsoport
- Szenvedélyes, aktív, kreatív és erős személyiségűek a B vércsoporttal rendelkezők.
- Azonban gyakran önzők, felelőtlenek, képtelenek megbocsátani és bosszúállók.
3. AB-s vércsoport
- Lazák, jól irányítják az életüket, racionálisak és remek alkalmazkodóképességgel bírnak.
- Túlságosan kritikusak, időnként nehezen hoznak döntést, feledékenyek és felelőtlenek az AB vércsoportúak.
4. 0-s vércsoport
- Magabiztos, elszánt, erős akaratú és jó megérzésekkel bíró személyiségek, akiknek 0-s vércsoportja van.
- Hajlamosak azonban az énközpontú gondolkodásra, ridegek, kiszámíthatatlanok és gyakran munkamániásak.
Függetlenül attól, mennyire illik ránk a vércsoportelemzés személyiségrajza, azért a legfontosabb mégis az, hogy a vérünkkel segíthetünk másoknak. Ha rendszeresen adunk vért – legyen A, B, AB vagy 0 a vércsoportunk –, azzal rengeteg ember életét megmenthetjük!
Forrás: Walden University, fotó: Getty Images