Ezt az egy dolgot figyeled, amikor párt választasz, minden más csak mellébeszélés egy friss kutatás szerint

2024. december 17.
Kiderült, nagyon is számít vonzerőnk, egy új kutatás szerint ugyanis magunkhoz hasonló párt keresünk. Emellett az önértékelésnek szintén nagy szerepe van.
Párválasztás szerelem
  • A kutatók szerint olyan embert választunk partnerünknek, aki hasonlóképpen vonzó, mint mi vagyunk.
  • Az új tanulmány arra jutott, meglepően jól látjuk saját vonzerőnk mértékét.
  • Ahogyan idősödünk, úgy válik reálisabbá a saját magunkról alkotott képünk is.

Egy friss tanulmány szerint a férfiak és a nők is meglepően jól ítélik meg saját vonzerejüket. Pontosabban saját magukról alkotott véleményük nagyjából egybevág azzal a képpel, melyet fotóik alapján idegen emberek gondolnak róluk.

Hasonló a hasonlót választja

Párjaikat az emberek az új kutatás szerint többnyire úgy választják, hogy a másik fél is hasonló mértékben legyen vonzó. Az eredmény pedig azt sugallja, általában saját „ligánk” tagjaival randevúzunk és házasodunk, legalábbis ami a szépséget illeti.

A vizsgálat során azt is megállapították, hogy hasonlóképpen fontos párválasztásnál az önértékelés is. Például azok a férfiak, akik saját magukat vonzónak tartják, hajlamosak olyan nőkkel ismerkedni, akik szintén ezt gondolják saját magukról.

Választásainkat saját vonzerőnk is befolyásolja

Választásainkat saját vonzerőnk is befolyásolja

Javul a korral a reális képünk önmagunkról

Külön érdekesség, hogy azt fedezték fel a tanulmány vezetői: minél régebb óta van együtt egy pár, annál pontosabban és objektívebben ítélték meg saját vonzerejüket. Egyes feltételezések szerint ennek talán az áll a hátterében, hogy idővel a fiatalkor túlzott önbizalma alábbhagy, helyébe pedig reálisabb énkép kerül.

„A vonzerő bizonyos szempontjai az idők során lehetséges, hogy némileg változnak. Erősen befolyásolja például véleményünket az online társkeresés, hiszen ott először csak fotókat látunk a másikról. Ugyanakkor az emberi vonzerő alapelvei még kultúrákon és időszakokon átívelve is meglehetősen egységesek” – kommentálta az eredményeket a vizsgálat vezetője, Gregory Webster professzor.

Forrás: Sciencedaily, Fotók: GettyImages