- Férfiak egy része a pornófüggőséget okolja az erekciós zavarokért, a párkapcsolati problémákért és a depresszióért.
- Egy fiatal férfi megosztotta saját tapasztalatait a pornófüggőségével kapcsolatban.
- Azt is elárulta, hogyan sikerült leszoknia a pornónézésről.
Thomas hagyományos módon fedezte fel a pornográfiát: az iskolában. Emlékszik, hogy osztálytársai az udvaron beszélgettek róla, és videókat mutogattak egymásnak a telefonjaikon. 13 éves volt, és úgy gondolta, hogy ez „vicces”. Aztán elkezdett egyedül pornót nézni a szobájában, a tabletjén. Pubertáskorában csak alkalmanként nézte, aztán idővel ez napi szokásává vált, és fogalma sem volt arról, milyen hatással lesz rá.
A húszas évei elején járó Thomas (nem ez az igazi neve) az egyik szülőjével élt, akit szerinte nem érdekelte, hogy mit csinál az interneten. „Akkoriban normálisnak tűnt, de visszatekintve látom, hogy a dolgok elég gyorsan kicsúsztak a kezeim közül” – mondja Thomas. Amikor 16 évesen barátnője lett, elkezdett szexelni és kevesebb pornót nézett. De a függőség csak arra várt, hogy újra felszínre kerüljön.
Ismét pornófüggő lett
Az első koronavírus miatti karantén alatt Thomas elvesztette az állását. Idősebb rokonainál lakott, miközben egyre nagyobb stresszt okozott neki a pénzhiány. Órákat lógott az interneten, ahol a pornó streaming oldalak egyre nagyobb nézettséget értek el az otthon, bezártságban rekedt emberek által.
„Újra mindennapossá vált” – mondja a szokásáról. „És azt hiszem, a mentális visszaesésem körülbelül 80%-a a pornó miatt volt.” Thomas egyre explicitebb tartalmakat kezdett keresni, visszahúzódó lett és nyomorultan érezte magát. Az önbecsülése zuhanórepülésbe kezdett, ahogy a szégyen elhatalmasodott rajta. Volt, hogy öngyilkos gondolatai támadtak. „Igen, eljutottam addig a pontig” – mondja. „Ekkor mentem el a háziorvosomhoz. Azt gondoltam: nem ülhetek a szobámban tétlenül, segítségre van szükségem.”

Egy férfi a telefonját nézi éjszaka
Orvosi segítségre volt szüksége
Ahogy az sok pornófüggőre jellemző, a szégyenkezés miatt Thomas nem merte megemlíteni a pornót az orvosnak, aki antidepresszánsokat írt fel neki. Ezek javítottak a hangulatán, de a pornónézésen nem, ami kezdett bizalmatlanságot szülni a párkapcsolatában és hatással volt a szexuális életére. Elkezdett azon gondolkodni, hogy más férfiak is járhatnak ugyanebben a cipőben. „Szóval egyszerűen rákerestem valami olyasmire a Google-ben, hogy »Hogyan lehet leszokni a pornónézésről?« és rengeteg találatot találtam” – mondja.
Milyen problémákat szül a pornófüggőség?
A piacot a MindGeek, egy kanadai vállalat uralja, amely olyan oldalakat birtokol, mint a YouPorn és a Pornhub. A világjárvány alatt az OnlyFans nevű brit platformon is megnőtt a felnőtt tartalmak iránti kereslet, ahol sokan házi készítésű pornográf tartalmakat árulnak.
A problémás mértékű használat különösen azon férfiak körében nő, akik a nagy sebességű széles sávú internet korában nőttek fel. Az alkalmi pornónézés fokozódása oda vezet, hogy a felhasználók egyre extrémebb tartalmakat keresnek, hogy kielégítsék vágyaikat. A pornográfiát okolják a depresszió, az erekciós zavarok és a párkapcsolati problémák kialakulásáért.
2018-ban az Egészségügyi Világszervezet a kényszeres szexuális viselkedést mentális egészségügyi rendellenességnek minősítette, a kényszeres szerencsejátékozással egy szintre emelve azt.
Számos tanulmány vizsgálta a pornó agyra gyakorolt hatását. Egyesek szerint a kényszeres fogyasztóknál nagyobb vágyérzetet vált ki, de nem élvezetet – ami a függőség egyik jellemzője. Mások szerint a rendszeres pornográfiafogyasztók agyának jutalmazási rendszere kisebb, ami azt jelenti, hogy több grafikus anyagra lehet szükségük az izgalom eléréséhez.
A szexfüggő nők még nagyobb szégyenérzettel küzdenek, mert attól tartanak, hogy „ribancoknak vagy rossz anyáknak” fogják őket tekinteni.
Applikációval a pornóról való leszokáshoz
A Remojo azt állítja magáról, hogy „a világ egyetlen teljes körű programja a pornó blokkolására és abbahagyására”. Díj ellenében olyan technológiát kínál, amelyet szinte lehetetlen megkerülni. A felhasználó összes eszközén működik, és nemcsak a pornográf webhelyeket blokkolja, hanem a közösségi médiában és máshol található szexuális tartalmakat is. Tartalomkínálata is egyre bővül, beleértve podcast interjúkat, irányított meditációkat és egy névtelen online közösséget.
Mire Thomas rátalált, már kevésbé volt társadalmilag elszigetelt, és talált egy másik munkát. Már nem akart öngyilkos lenni, de továbbra is a pornó rabja maradt. Amikor segítséget keresett, rábukkant a Remojóra. Letöltötte, és várta, hogy fog mi történni.
Thomas Remojo alkalmazása azt jelzi, hogy már 57 napja nem nézett pornót. Azt mondja, hogy megdöbbentette az eredmény. Úgy tűnik, hogy neki a pornó blokkolása hatékonyabb, mint a terápia.
Aznap, amikor letöltötte a Remojo alkalmazást, Thomas megkérte a barátnőjét, hogy hozzon létre és tartson titokban egy jelszót, amely a blokkoló beállításainak megváltoztatásához szükséges. Úgy gondolja, hogy problémája 80%-ban megoldódott, és sikerült leszoknia. Csak körülbelül kéthetente érez késztetést pornó keresésére. „A szex már nem jelent nehézséget, és a barátnőm újra megbízik bennem” – mondja. „Talán furán hangzik, de most már sokkal kevésbé vagyok depressziós, és úgy érzem, hogy újra irányítom az életemet.”
Forrás: The Guardian, Fotók: Getty Images