Mit tesz a pornó a tinik agyával? És mit tehetnek a szülők ellene?

2022. július 27.
A gyerekek elveszíthetik az irányítást a szükségleteik felett, a figyelmük irányíthatatlanná válhat. A pszichológusok azonban óva intik attól a szülőket, hogy azzal próbálják elijeszteni a pornónézéstől a tinédzser gyermekeit: a felnőttfilmek elrohasztják az agyukat.

Az internet előtti időkben a tinik még az ágyuk alatt rejtegették a pornómagazinokat. Az már nagy szó volt, amikor a kábelcsatornákon kukkanthattak bele a késő esti felnőttfilmekbe. A pornográfiához való hozzáférés korlátozott volt, még a legkíváncsibb gyerekeknek is feladta a leckét. A világ azóta nagyot fordult. A szakemberekhez egyre több szülő fordul azért, mert aggasztja őket, hogy a gyermekeik túl könnyen találhatnak pornót online. Az Indiana Egyetem kutatói egy 2021-es vizsgálatuk alapján úgy saccolják, hogy a fejlett világ országaiban élő tinédzserek 80 százaléka látott már pornófilmet. Sok gyerek pedig már 10 évesen találkozik a felnőtt tartalmakkal. 

Sokszor és sokan értekeztek már arról, milyen hatással van a pornó a párkapcsolatra és a szexuális életre, ennél kevesebb vizsgálat kutatta azt, mit tesz a pornó a gyerekek agyműködésével. A kutatás szerint a fiatalok agya sokkal inkább az örömérzetre van huzalozva, mint a felnőtté, sokkal magasabb a dopamin örömhormon csúcsa, mint az idősebbeknél, ha valami élvezetes élményben van részük. Pont ezért lehetnek sokkal sérülékenyebbek és válhatnak kényszeres pornófilm fogyasztóvá, ami egyenes út a szexszel kapcsolatos irreális elvárások kialakulásához. A most 20 éves Billie Eilish beszélt nyíltan arról, hogy 11 évesen kezdett pornófilmet nézni: „azt hiszem, lerombolta az agyam”, mondta az énekesnő. 

porno-tini-agy

A pszichológusok hangsúlyozták: fontos beszélni a gyerekekkel a pornóról, ám nem szabad emiatt megszégyeníteni őket. Nem szabad tabuvá tenni sem a kérdést. Vannak viszont olyan technológiai eszközök, amikkel csökkenthetjük annak esélyét, hogy a kisgyerekek olyat lássanak, amire még sem testileg, sem lelkileg nem készültek fel. 

Pornóra kattant agy

A Cambridge Egyetem pszichiátria professzora, Dr. Valerie Voon 2014-ben végezte az első nagyobb kutatását a pornó agyra gyakorolt hatásáról. Kollégáival olyan fiatalok agyműködését vizsgálta, akik saját bevallásuk szerint kényszeres pornófilm fogyasztók voltak. Amikor pornográf képeket mutattak nekik, a fiúk agya ahhoz hasonló aktivitást mutatott, mint amilyet a droghasználóké produkál, ha a kábítószert mutatják meg nekik. Az agyuk jutalmazó központja sokkal aktívabb volt, mint azoké a kontrollcsoportba tartozó fiúké, akik nem néztek pornót. 

Az ilyesfajta kutatások mindig felvetik a tyúk vagy a tojás volt előbb dilemmáját, amire még a tudósok sem képesek felelni: vajon a túlzott pornóhasználat okozza a változásokat az agyban, vagy ezeknek a fiataloknak az agya eleve úgy működött, hogy nagyobb hajlamuk volt a pornófüggőségre? Vitatkozhatunk azzal is, hogy az agy jutalmazóközpontja bármilyen élvezetes dolog láttán aktívvá válik, legyen szó fagylaltról, videójátékról vagy szexképekről. Dr. Voon kontrollvizsgálatában azonban a pénz vagy az izgalmas, adrenalinfröccsel járó kalandsportok látványa sem villanyozta fel a kutatásban résztvevők agyát úgy, mint a pornó. 

A TikTok-használattal azonban mutat hasonlóságot a jelenség.

Egy kínai egyetemistákat vizsgáló kutatásban nézték meg, hogy a közösségi videómegosztó platform milyen hatással bír: sok diáknak nagyon nehéz volt a figyelmét elszakítani a videóktól, ha egyszer elkezdték pörgetni az oldalt. 

Törvényi és etikai okokból a tudósok 18 év alatti tiniknél nem vizsgálják, milyen reakciókat vált ki az agyból a pornó (hiszen elvileg egy ennyi idős gyerek nem láthatna még sehol pornót), ám a fiatal felnőtteknél tapasztaltakból következtethetünk arra, mi lehet a helyzet a gyerekeknél. 

Más témájú kutatásoknál Dr. Voon és kollégái azt tapasztalták, hogy a fiatalabbak agyában sokkal aktívabb a jutalmazó központ. Akik azt vallották a kutatóknak, hogy kényszeres pornófilm nézők, átlagosan 13 éves korukban láttak először pornófilmet. Ez a kor a kontrollcsoportnál 17 év volt. 

Mit tehet a szülő?

A Kalifornia Egyetem pszcihológusa, Nicole Prause szerint „sokkal aggasztóbb kérdés az, mit mondanak a szülők a gyerekeknek a pornóról”. Prause nemrég pornófüggőség terápiás programjában résztvevő férfiakat vizsgált. A több mint kétszáz válaszadó közel 30 százaléka úgy válaszolt: öngyilkos gondolatai voltak, amikor letiltották a szüleik őket a pornóról. Még többen voltak, akik azt vallották, nagyon szégyellték magukat, mert a társadalmi üzenet az, hogy a pornó rossz. 

„Ha azzal rendezzük el az egészet, hogy ne nézz pornót, mert az rossz, és ha pornót nézel függő leszel és elrohad az agyad, az valóban ijesztően hangzik. Ugyanakkor az üzenet csak még tovább ront a helyzeten” – mondta a pszichológus. 

Használjuk a technológiát a pornó letiltására

A legjobb módszer tehát az, ha minél tovább kitoljuk azt a kort, amikor a gyerekek találkoznak a pornóval. Ehhez számos szűrő létezik, amelyeket már az internetet elosztó routernél alkalmazhatunk. Ugyanakkor a gyermekek által használt eszközökön is fontos beállítani azokat az eszközöket, melyek megszűrik a tartalmakat. 

Általában a készülékek beállításainál adhatunk meg olyan PIN-kódot, amivel csak a felnőttek szabályozhatják, milyen tartalmat nézhetnek a gyerekek, itt a felnőtt weboldalakat is letilthatjuk, létrehozva egy olyan listát, amiben a gyerekek tallózhatnak, de más kereséseket nem indíthatnak. 

A különböző streaming szolgáltatók – Netflix, Disney+, HBO Max – szintén jelszóval védi a felnőtt profilját a felhasználói fióknak, a család gyermekei csak a beállított életkor alatti besorolású tartalmak között böngészgethetnek és válogathatnak. 

A Google eleve csak 13 éves kor felett engedélyezi olyan profil létrehozását, amelyhez nem kellenek szülők. Ezalatt a Play Store-ban és a keresőben is beállíthatjuk a szülő által engedélyezett tartalmakat.

Forrás: Wall Street Journal Fotó: Getty Images