Júliusi kerti teendők: ezt a 8 dolgot érdemes most elvégezni, hogy egész nyáron gyönyörű maradjon a kert

2026. július 05.
Július a kert egyik legszebb hónapja. Könnyű ilyenkor azt gondolni, hogy a nehezén már túl vagyunk, pedig a nyár közepe az egyik legfontosabb időszak a kert életében. A tartós hőség, a szárazság és a kártevők most teszik igazán próbára a növényeket, ezért néhány jól időzített kerti munka sokat számít. Mutatjuk, mire érdemes figyelnünk júliusban.
Nő háttal a kamerának áll nyári kertet locsolva kertésznadrágban, halászsapkában
  • Reggel öntözzünk, és inkább ritkábban, de alaposan.
  • Az elnyílt virágok eltávolításával hetekkel meghosszabbíthatjuk a virágzást.
  • A kert élőlényei – a madaraktól a beporzókig – ilyenkor különösen hálásak minden segítségért.

A júliusi hőségben már nemcsak az számít, hogy mennyi vizet kapnak a növényeink, hanem az is, mikor. A déli órákban végzett locsolás során a víz jelentős része még azelőtt elpárolog, hogy eljutna a gyökerekhez, ráadásul a felforrósodott leveleken megülő vízcseppek is károsíthatják a növényeket.

A kertészek ezért továbbra is a reggeli öntözést tartják a legjobb megoldásnak. Ilyenkor a talaj még hűvös, a párolgás minimális, a növények pedig egész nap hasznosítani tudják a felvett nedvességet.

Ha erre nincs lehetőségünk, az esti órák jelentik a második legjobb időpontot. Júliusban különösen figyeljünk a balkonládákra, a függőkosarakra és a dézsás növényekre, mert ezek földje sokkal gyorsabban kiszárad, mint a szabadföldé. A veteményesben viszont továbbra is az alapos, mély öntözés a cél, nem pedig a napi néhány perces locsolás.

Milyen teendőink vannak a virágokkal júliusban?

Bár a kert ilyenkor is színpompás, sok növény már az első virágzási hullám végén jár. Ha egyszerűen hagyjuk elszáradni a virágokat, a növény hamarosan a magérlelésre fordítja minden energiáját. Ha azonban rendszeresen eltávolítjuk az elnyílt virágfejeket, újabb bimbók képződnek, és a virágzás akár hetekkel is tovább tarthat.

  • Ez különösen igaz a rózsákra, a muskátlikra, a dáliákra, a rézvirágra, a petúniákra és a balkonládák egynyári növényeire.
  • Júliusban érkezik el az úgynevezett nyári visszavágás ideje is. A gólyaorr, a macskamenta, a zsálya, a harangvirág, a cickafark vagy a szarkaláb is meghálálja, ha virágzás után bátran visszametsszük.
  • Egy alapos öntözés és némi tápoldat után sok növény néhány héten belül ismét virágba borul.

Júliusban már az őszi kertet is tervezhetjük

Bármennyire is a nyár közepén járunk, a tapasztalt kertészek ilyenkor már a következő évszakra is gondolnak. Most vethetjük el többek között a nefelejcset, a gyűszűvirágot, a viola különböző fajtáit vagy más kétnyári növényeket, amelyek jövő tavasszal hálálják meg az előrelátást.

Ez az időszak kiváló arra is, hogy elkezdjük kialakítani a szárazságtűrő ágyásokat. A mediterrán növények – például a rozmaring, a kakukkfű, a zsálya, az oregánó vagy a levendula – ilyenkor érzik magukat a legjobban, és kevés gondoskodás mellett is hosszú éveken át díszíthetik a kertet.

Hogyan készítsük elő az őszi szezont a veteményesben?

Nő koktélparadicsomot szüretel kertben

Még júliusban is segíthetünk, hogy több termést hozzon a paradicsom

Július a betakarítás hónapja, de meglepő módon ilyenkor még mindig bőven akad vetnivaló is.

  • Aki szeretne ősszel is friss zöldségeket szüretelni, most még elvetheti például a bokorbabot, a borsót, a rukkolát, a retket vagy különböző salátaféléket.
  • A paradicsom, a paprika, a cukkini, az uborka, a zeller és a bab a nagy melegben különösen vízigényes. A paradicsomot érdemes egyenletesen öntözni, mert a hirtelen vízellátás könnyen repedezett terméseket eredményezhet.
  • Most van itt az ideje annak is, hogy rendszeresen leszedjük a cukkiniket, hiszen minél gyakrabban szüretelünk, annál több új termést hoz a növény.
  • Ha már betakarítottuk a lóbabot, ne húzzuk ki tövestől. Vágjuk le a szárát, a gyökér pedig maradhat a földben, hiszen bomlás közben nitrogénnel gazdagítja a talajt.

Hogyan gondoskodjunk a gyümölcsfákról júliusban?

Júliusban már jól látszik, melyik alma-, körte- vagy szilvafa hozott túl sok termést. Ha túl sűrűn lógnak egymás mellett a gyümölcsök, érdemes ritkítani őket. Így a megmaradó termések nagyobbra nőnek, és az ágak sem terhelődnek túl.

  • A fiatal gyümölcsfák a hosszabb száraz időszakokban továbbra is rendszeres öntözést igényelnek, amit egy vastag komposzt- vagy mulcsréteg is segíthet megőrizni.
  • A szilvafák metszésére is most érkezik el az egyik legjobb időszak, mivel ilyenkor kisebb az esélye a különböző gombás fertőzések kialakulásának.

Ne csak a növényekre, a kert élőlényeire is gondoljunk

A nyári kert nemcsak a növényekről szól. Július a madarak, méhek, poszméhek és lepkék egyik legmozgalmasabb időszaka is.

  • A madarak sok esetben még mindig fiókákat nevelnek, ezért a nagy melegben különösen fontos számukra a friss ivóvíz. A madáritatókat érdemes naponta feltölteni, az etetőket pedig rendszeresen kitisztítani.
  • A beporzó rovarokat is könnyen segíthetjük. Ha levendula, kasvirág, díszzsálya, kokárdavirág vagy más hosszan virágzó növény díszíti a kertet, egész hónapban bőséges táplálékot biztosítunk számukra.
  • A kártevőkkel kapcsolatban továbbra is a megelőzés a legjobb módszer. A levéltetvek, csigák, liliombogarak vagy hangyák ellen sokszor elegendő a rendszeres ellenőrzés és a korai beavatkozás, így elkerülhetjük az erősebb vegyszerek használatát. De bevethetjük a szappanos módszert is a kártevők elűzésére és távoltartására.

Így gondozzuk a szobanövényeket júliusban

  • A nyári napsütés nemcsak a kertben dolgozik. A lakásban tartott növények is gyorsabban fejlődnek, ezért több vizet és tápanyagot igényelnek. Hetente egyszer érdemes tápoldatozni őket, rendszeresen letörölni a leveleken összegyűlt port, és figyelni arra, hogy a tűző napsütés ne perzselje meg az érzékenyebb fajokat.
  • A kinőtt cserepek cseréjét, valamint a levéldugványok készítését is most időzíthetjük, hiszen a meleg idő kedvez a gyökeresedésnek.

Forrás: BBC Gardening, Country Life, fotó: Getty Images

Ajánlott videó