
marieclaire.hu
Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait
Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadóművészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, Szkéné Színház, MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében.
A grillezés magyar borok nélkül mit sem ér!
A grillezés valakinek egész éves szenvedély, a legtöbben azonban olyan időben szeretünk grillezni, amikor a jó idő miatt egyébként is szívesen vagyunk a szabadban. Hiszen a grillezés nem pusztán étkezés, hanem közös időtöltés. Ilyenkor mindenki bekapcsolódhat az ételkészítés fázisába, még akkor is, ha csak a grill mellett állót szórakoztatja. Most ehhez ajánlunk borokat.
Ha még otthonról néznél koncerteket – indul a nyár a Müpában
A Müpa nyárindító könnyűzenei sorozata eddig minden évadban biztos pontja volt az intézmény programjának, és szerencsére a körülmények megengedik, hogy az idei koncertek se maradjanak el. Bár nem a helyszínen, de a képernyőkön keresztül élőben követhetjük négy szuper zenekar koncertjét.