Rita Ora extrán kihívó pucérruhája semmit nem bízott a képzeletre Rita Ora szinte teljesen átlátszó ruhában távozott egy buliból.
Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van még esély a babaváróra Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
Boldogtalan vagy? Ezt a 3 dolgot egy finn sose tenné! A magyaroknak különösen érdemes a finn életfelfogásból meríteni ahhoz, hogy boldogabbak legyünk, hiszen Magyarország csak az 51. a ranglistán.
Paris Hiltonnak kislánya született – ha megszületett már Paris Hilton teljesen lesokkolta a rajongókat friss Instagram-posztjával, amiben alig 11 hónappal kisfia születése után egy kislányt üdvözöl.
Kérdezd már meg tőle, hol az album, Sisi?! A hiphop szcéna igencsak várt mérföldkövéhez érkeztünk el, hiszen Sisi megjelent élete első nagylemezével, ’SISTAHOOD’ címmel.
Hány állatot látsz a képen? Csak kivételes intelligenciával lehet mindet megtalálni Nagyon szemfülesnek kell lenni, hogy az összes állatot kiszúrjuk ezen az agyafúrt fejtörőn: ha sikerül, te is a kivételes intelligenciával bírók közé sorolhatod magad.
Borbély Alexandra kemény sporttal erősít az ikres életre Borbély Alexandrával nem érdemes kekeckedni: a színésznő Instagramon osztotta meg, milyen szokatlan sporttal tartja magát fitten és erősen az ikrek mellett.
A 77 éves Dolly Parton forrónadrágban és haspólóban mutatta meg, hogy még mindig elképesztően szexi Leesett az állunk a 77 éves Dolly Parton hálaadás napi show-jától! Az ikonikus énekesnő forrónadrágban, haspólóban és elképesztő energiával lépett színpadra.
Megan Fox manikűrje a karácsonyi körmök alfája és ómegája Megan Fox kis ezüstgolyókkal tűzdel vörös francia manikűrt villantott. Tüzes, mégis játékos, az adventi szezon egyik nagy esélyese "a legszebb manikűr téren".
Ezekkel az ételekkel turbózhatod fel az arcbőröd kollagénjét Szerencsére nem kell főtt csirkelábat ennünk ahhoz, hogy támogassuk a bőrünk kollagénállományát.
3 csillagjegy, akik még 2023 végéig megtalálják az igaz szerelmet Bár az emberek nagy része már azt várja, hogy vége legyen ennek az évnek, három csillagjegy számára kellemes meglepetéseket tartogat még 2023.
Napi üzenet péntek – 2023. 11. 24. Napi inspirációs rovatunk rövid motivációval ajándékoz meg minden reggel és lendületet ad az új nap kihívásaihoz. Hiszen minden nap új esély a sikerhez!
Nem, nem azért bántalmaz a férjed, mert narcisztikus Valóban narcisztikus személyiségzavartól szenved minden abuzív férfi? Ha nem, akkor vajon miért és hogyan mosódott össze ennyire a két fogalom?
Heti kultkedvenc: a megfejthetetlen Polcz Alaine Csak 2023 nyarán jött először szembe velem a Petőfi Irodalmi Múzeum Világjáték – Polcz Alaine 100 című kiállítás programajánlója, holott a kiállítás már február közepe óta elérhető a közönség számára.
Ezt az egy leckét mindannyiunknak meg kéne tanulnunk Matthew Perrytől A színész nem akarta, hogy az öröksége a Jóbarátokról vagy az önéletrajzáról szóljon.
Elolvadunk Hosszú Katinka kislányának apró kezeitől Szívmelengető fotón mutatta meg Kamíliát az olimpiai bajnok úszó.