Jennifer Lopez a Félidő című dokumentumfilmjét promózta a Tribeca fesztiválon és részt vett a rendezvény afterpartyján is – méghozzá egy olyan összeállításban, amivel azonnal felhívta magára az internet figyelmét. Méghozzá azért, mert a megjelenése megszólalásig emlékeztetett arra, amit az egyik legnépszerűbb romkomjában, az Álmomban már láttalak (Maid in Manhattan) egyik jelenetében hordott. Arról a bizonyos „drága fehér dizájnerruháról” van szó, amit a karaktere, Marisa kölcsönvett a szálloda egyik vendégétől, és ezáltal egy kicsit maga mögött hagyhatta a szobalány énjét. A mára ikonikussá vált vígjáték tehát nemcsak a nézők szívébe lopta be magát örökre, hanem az énekes-színésznő életében is fontos szerepet tölt be.
Sőt, nem ez volt az első alkalom, amikor újraalkotta az egyik legendás belépőjét, hiszen J.Lo közel két évtized elteltével a híres, mélyen dekoltált Versace „dzsungelruhája” előtt is emléket állított – nem is akárhol, hanem a milánói divathéten.
De nem Jennifer az egyetlen, aki időről időre előveszi egy régi kedvencét! Valójában egyre több híresség dönt úgy, hogy nem szerez be minden alkalomra egy újabb ruhát: Jane Fonda még azt is megfogadta, hogy a bolygónk megmentésének érdekében nem bővíti tovább a gardróbját. A színésznő láthatóan tartja is a szavát, ahogyan azt például a 2020-as Oscar-gálán be is bizonyította. Ekkor abban az Elie Saab modellben jelent meg, amit a 2014-es cannes-i fesztiválon már láthattunk rajta.
A hollywoodi hírességek mellett a brit uralkodói család tagjai is hisznek az „újrahasznosításban”, a néhai Diana hercegné például profi volt abban is, hogy ugyanabból a különleges darabból (mondjuk ebből a felsőből) többféle megjelenést kreáljon.
Lady Di idősebb fiának felesége, Katalin hercegné pedig különösen ragaszkodik ehhez az Alexander McQueen modellhez, amit már többször is viselt hivatalos eseményeken – és mindig bámulatosan festett benne. De nem ez az egyetlen McQueen darab, amit szívesen visel többször.
![befunky-collage-13 | Marie Claire](https://marieclaire.hu/uploads/2022/06/befunky-collage-13-1024x800.jpg)
Katalin hercegné
De Harry párja, Meghan Markle otthonában is lapul pár időtálló darab, például ez az ujjatlan kabátruha a Nonie márkától, amiben 2018 és 2019 nyarán is láthattuk – és sokan meg is irigyelték tőle.
Fotó: Getty Images
Lapozd át a következő galériánkat is!
![Marilyn Monroe | Marie Claire Marilyn Monroe](https://marieclaire.hu/uploads/2022/05/gettyimages-74284348-e1653557171705-480x240.jpg)