57 éves lett Pamela Anderson – Divatkörkép a sztár legkihívóbb ruháiból

2024. július 03.
Pamela Anderson nem csak színészi munkájával, de ruháival is gyakran hívta fel a figyelmet magára. Divatkörképet hoztunk a Baywatch egykori sztárjának legkihívóbb szettjeiből.
Pamela Anderson ruha

Július 1-jén ünnepelte 57. születésnapját az ikonikus Pamela Anderson. A kanadai születésű színésznő közel négy évtizede éli életét a kamerák előtt.

A mindössze 165 cm magas Pamela Anderson a Baywatchcsal robbant be a köztudatba. A kaliforniai vízimentők életét követő sorozat szexszimbólum státuszba emelte a legtöbbek fejében még most is piros fürdőruhában beugró színésznőt. Ezután igazából talán csak a V.I.P – Több, mint testőr című sorozattal ért el nagyobb sikereket Pamela Anderson, ami szakmai pályafutását illeti. 

A show-biznisszel ellentétben a vörös szőnyegen viszont több emlékezetes pillanatot is köszönhetünk neki. Az alapvetően nagyon szexi Pamela Anderson megjelenése egészen új szintre emelkedett, amikor elindult kapcsolata – most már ex – férjével, Tommy Leevel. Innentől kezdve öltözködését a szuperminiszoknyák, az extrán mély dekoltázsok, a testhez tapadó ruhák és a platformcipők jellemezték.

Bár a magánéletében nagy kanyarok történtek, az emberek nagyon a szívükbe zárták Pamela Andersont, aki manapság leginkább visszavonultan él. Az ideje nagy részét az állatvédelemmel való foglalatoskodás tölti ki és nagyon jó a viszonya két fiával is.

Róla hoztunk most egy divatkörképet.

Pamela Anderson legemlékezetesebb ruhái

1. Pamela Anderson piros fürdőruhájában

Az akkoriban 24 éves Pamela Anderson a Baywatch C. J. Parkerének karakterében égett bele az emberek agyába ikonikus piros fürdőruhájában

Pamela Anderson piros fürdőruhában

Pamela Anderson piros fürdőruhában

2. Pamela Anderson cannes-i ruhája

Az 1995-ös cannes-i filmfesztiválra érkezett ebben a szuperszexi fekete szettben Pamela Anderson. Ekkoriban már ott volt a karján az ikonikus szögesdrót tetoválása is.

Pamela Anderson fekete ruhájában érkezett Cannes-ba

Pamela Anderson fekete ruhájában érkezett Cannes-ba

3. Pamela Anderson rózsaszín szőrös kalapja

Nem létezhet egyetlen divat-összeállítás sem Pamela Andersonról a rózsaszín szőrös kalap nélkül. Az 1999-es MTV Video Music Awardsra érkezett meg a színésznő és férje, Tommy Lee ebben a meghökkentő összeállításban. A statement kalap, a szoros fűző és a csillogó nadrág annyira ikonikus szetté vált az évtizedek során, hogy egyszer még Kim Kardashian is ezt a szettet idézte meg halloweenkor.

Tommy Lee és Pamela Anderson 1999-ben

Tommy Lee és Pamela Anderson 1999-ben

4. Pamela Anderson csillámló kétrészes ruhája

Tommy Lee helyett már Kid Rockkal jelent meg a 2002-es American Music Awardson, de Pamela Anderson stílusa maradt a régi. A csillámló öltözéket csak vékony láncok tartották meg a színésznő testén. A következő évben Kid Rockkal is búcsút intettek egymásnak.

Pamela Anderson csillámló ruhájában akkori vőlegényével, Kid Rockkal

Pamela Anderson csillámló ruhájában akkori vőlegényével, Kid Rockkal

5. Pamela Anderson rózsaszín ruhája

2014-ben Pamela Anderson mindenkit meglepett, amikor egy vagány pixie-frizurával érkezett meg Sean Penn jótékonysági rendezvényére.

Pamela Anderson rózsaszín ruhában és rövid hajjal lepett meg mindenkit

Pamela Anderson rózsaszín ruhában és rövid hajjal lepett meg mindenkit

6. Pamela Anderson Vanity Fair-ruhája

A színésznő napjainkban egyszerűen öltözik, és smink nélkül jelenik meg rendezvényeken. Ennek oka – amellett, hogy mennyire felszabadító érzés – az, hogy mellrákban meghalt az egyik legjobb barátja, aki egyben a sminkese is volt. A képen fiával, Brandon Thomas Leevel látható a Vanity Fair Oscar-partiján.

Pamela Anderson és fia

Pamela Anderson és fia

 

Forrás: people.com    Fotók: Getty Images