5 perc jóga Johannával: a kiegyensúlyozottságért

2018. szeptember 18.
Rovatunkban Szigyártó Johanna jógaoktató ad útmutatást az egészségtudatos, kiegyensúlyozott életmód kialakításához legnagyobb szenvedélye, a jóga eszköztárával.

Nemrég hallgattam egy afrikai zenét jógázás közben és azt éreztem, hogy utazok. Hogy a jóga egy utazás, amikor olyan helyre kerülsz, ahol (persze sokszor gyakorlással), de tudod irányítani a gondolataidat, érzéseidet és a tested, miközben kikapcsolsz és elengeded a külvilágot. Építed közben a belsődet és a külsődet is, hogy aztán még erősebb, magadhoz mérten jobb lehess amikor „visszaérkezel”. Az egyensúlyozó ászanák pedig kifejezetted a belső és külső egyensúlyra is építenek. Hogy erősödjön a bokád, ne bicsakoljon könnyen ki. Szép büszke legyen a tartásod, enyhítsd a fáradságot, stresszt, miközben egyre jobban fejlesztesz egy-egy stabil pontot – azaz pózt magadnak.

Sokszor van, hogy tanítványaim megijednek: nem tudtam végig tartani az egyensúlyt pózt, most nagyon rosszul ment. Aztán egyszer csak profik lesznek benne és már csak nagyon ritkán nehéz, de akkor is visszatalálnak az egyensúlyukhoz. Valahogy az életben is így van, mint az egyensúlyozókkal: néha olyan könnyedén megy, aztán minden erődet össze kell szedned hozzá. Ezért szeretem őket: kitartásra, bizalomra tanítanak miközben testi lelki szinten fejlesztenek.

Pár tipp gyakorlás előtt:

  • Mindegyik pózt ismételd meg a másik oldalra.
  • Próbáld a pózokat 4 mély légzésig tartani, de légy türelmes önmagaddal, ha elveszítenéd az egyensúlyodat próbálkozz újra! Előtte érdemes picit bemelegíteni a térdeket, bokádat.
  • Mindig fixáld a tekinteted egy neked tetsző ponton! Ez lesz az egyensúly pontod, ami szintén segít, hogy megtartsd a tested. Belégzéssel emeld a lábaidat mindig.

Íme a kedvenceim:

Garudasana – Saspóz

Hajlítsd be mindkét lábadat. Jobb lábad szépen lassan emeld meg és próbáld a bal lábszáradra hátrafele ráfonni (jobb combod keresztezi a bal combodat). Ha nagyon nehéz teljesen ráfonni, akkor picit le is helyezheted a talajra lábujjaidat, vagy megállíthatod ott ahol még jó a testednek. Törzsedet próbáld egyenesen tartani, a vállakat lazán. Lehet teljesen függőleges a tartásod, vagy kicsit előre is dőlhetsz.

Utána pedig emeld meg a kezeidet, majd a jobb kezed fond a bal felkarod alsó részénél a bal alkarodra vagy tenyeredre.

Bónusz: erősíti a koncentrációs képességeket.

Virabhadrasana III – Harcos III

Bal lábadra helyezd a testsúlyodat jobb lábadat próbáld vízszintesig emelni, de megtarthatod lentebb is (amennyit elbír a tested, te ismered a határaidat). Közben nyugodtan támaszkodj a kezeiddel a térded felett addig a pontig amíg a törzsedet is meg tudod emelni. Lehet a szíved előtt a kezed vagy nyújthatod előre imatartásba. Bal térded rogyaszthatod kicsit és a jobb csípőlapátodat forgasd lefelé a talaj irányába.

Bónusz: magabiztosságot ad.

Natarajasana – Táncos póz 

Helyezd a testsúlyodat a jobb lábadra. Hajlítsd be a bal lábad, közelítsd az ülőgumódhoz a talpad. Belső talpélednél fogd meg a bal tenyereddel a talpadat. Emeld meg a jobb kezed a magasba. Lassan dönts előre miközben amennyire tudod emeld hátul a kezed és a lábad együtt. Most is forgasd lefelé a bal csípődet. Jobb kezedet pedig tartsd vízszintesen. A törzs mindeközben dőlhet előre és megemelheted felfelé is, ha jólesik a derekadnak.

Bónusz: felébreszti az örömállapotot, belső harmóniát.

Vrksasana – Fapóz

Bal lábadra helyezd a testsúlyodat. Jobb lábadat fokozatosan emeld feljebb egészen addig, amíg tudod. Fontos, hogy a térdedre semmiképp ne tedd a talpad! Vagy alá, vagy felé. Feszítsd a hasadat, popsidat. Ha már ismered ezt a pózt, nehezítheted. Megpróbálhatod csukott szemmel vagy tükörrel szemben, miközben saját magaddal nézel farkasszemet.

Bónusz: javítja a bokasüllyedést

Extra tipp a belső harmóniához: 

Békét hoz a szervezetnek ez a csupa zölddel teli ital. Rengeteg olajat tartalmaz, a benne található avokádó nyugtat, a vitamindús spenót pedig segít rendben tartani az anyagcserét. Igazi kényeztető zöld selyem ital a Greendoki a Fű Juice Bar kínálatából.

Teljes feltöltődés:

Kéthetente az Aria-hotel tetőteraszán találkozhatunk egy kellemes stresszoldó mindent átmozgató jógaórára, utána egy Aria Signature ital elfogyasztására kerül sor, miközben egész Budapestet megcsodálhatjuk és egy 2 órás SPA használatra is van lehetőség a hotelben. Addig is jelentkezés a spa@ariahotelbudapest.hu e-mail címen. Egy meglepetéssel is készülök nektek!

Itt jógázhatunk még együtt:

Facebook: Johanna Style Joga

Instagram: @johanna_style_joga

Ruha: Swantic 

Fotó: Bodnár Zsófia Photography

Helyszín: Aria Hotel Budapest

Kellemes jógázást kívánok!

Namasté