5 memóriafejlesztő módszer

2019. április 08.
Frusztráló, ha elfelejtünk dolgokat, pedig gyakran megesik felgyorsult életünkben. Néhány apró memóriafejlesztő trükkel és gyakorlattal viszont drámai javulást érhetünk el.

1. Sétálj hátrafelé
Az idő és a tér két különböző dolog, ám több az átfedés a kettő között, mint gondolnánk. Gondoljunk csak azokra a szófordulatokra, hogy eseményeket magunk mögött hagyunk, vagy előre tekintünk a hétvége felé. Kultúránként változó, hogy éljük meg, de a nyugati társadalmakban a jövőről mint a térben elénk nyúló dologról gondolkodunk, a múltról pedig úgy, mint ami mögöttünk áll. A Roehampton Egyetem kutatói vizsgálták meg jobban ezt az összefüggést, hogy rájöjjenek, használható-e a memóriafejlesztő módszerek kidolgozására is.
A kutatásban résztvevőknek szavak listáját, illetve egy képsorozatot mutattak arról, hogy egy nő táskáját ellopják. Az embereket arra kérték, hogy miközben nézik ezeket, sétáljanak előre vagy hátra tíz métert a szobában, miközben egy metronóm ketyegett. Mikor megvizsgálták, ki mennyire emlékszik pontosan a képekre és szavakra, minden teszten a hátrafelé sétálók teljesítettek jobban. Ráadásul a dolog akkor is működött, ha csak elképzelték a vizsgálat alanyai, hogy hátrafelé sétálnak.
Ennek az a magyarázata, hogy a múltbéli eseményeket fordított sorrendben hívja elő az agyunk. Mikor először látunk egy tárgyat, elsőként a mintája, alakja, színe tűnik fel, és csak utána realizáljuk, mire való. Amikor az emlékezetünkben idézzük fel, akkor viszont először az ugrik be, mi is maga a tárgy, és ha szerencsések vagyunk, eszünkbe jutnak a részletek is.

2. Készíts rajzot

Mennyivel szebb lenne a bevásárlólista, ha írás helyett lerajzolnánk! Egy kutatásban szavak listáját adták fiatal és idősebb résztvevőknek: az emberek felét arra kérték, hogy rajzolják le a szavakat, míg a többieknek írniuk kellett. Később megvizsgálták, mennyire emlékeznek a lista szavaiból. Bár néhány szót, mint például az izotópot, elég nehéz volt ábrázolni, az idősebbek sokkal jobban teljesítettek, mint a fiatalok. A rajzolással még a demenciában szenvedők is jobban emlékeztek a listára.
A rajzolás azért hatékony memóriafejlesztő módszer, mert rákényszeríti agyunkat, hogy több részletet figyeljen és jegyezzen meg az adott szóról. A grafikusoknak azonban rossz hírünk van: az elkészült rajz művészi értéke nem tesz hozzá az emlékezetünkhöz.



3. Testedzés jól időzítve
Régóta ismert, hogy az aerobic vagy a futás memóriafejlesztő hatású. A sport általánosságban jótékony hatással van az emlékezetünkre, de ha konkrét tanulásról van szó, egy extra edzés beiktatása rendkívül hatékony lehet. Csak jól kell időzíteni. A tudósok szerint egy 35 perces váltakozó intenzitású kardioedzés négy órával a tanulás után rendkívüli mértékben javította a lecke megjegyzését.

4. Semmittevés
Stroke utáni amnéziában szenvedőknek adtak egy 15 szóból álló listát, hogy memorizálják, majd kis idő múlva teljesen más feladatot bíztak rájuk. Tíz perccel később a résztvevők 14 százaléka tudott visszaemlékezni a lista szavaira. Ám amikor megismételték a kísérletet úgy, hogy a lista áttanulmányozása után egy sötétített szobában ültek és semmit sem kellett csinálniuk 15 percig, a vizsgált személyek közel fele képes volt felidézni a megjegyzett szavakat. A Herriot Watt Egyetem kutatói egészséges személyeknél is hasonló eredményre jutottak. Náluk azzal a különbséggel végezték el a tesztet, hogy nehezen kiejthető idegen nyelvű szavakat kellett megjegyezniük. Ez a tanulmány is bizonyítja, hogy milyen törékeny is a memória. Még egy rövid szünet is képes akkora zavart okozni, hogy egyszerűen eltűnnek az emlékezetünkből a még nem kellően rögzült elemek.

5. Délutáni szieszta
Ha a hátrafelé sétálás, rajzolás, testedzés vagy semmittevés túl nehéznek hangzik, mit szólnánk egy kis szunyókáláshoz? Régóta ismert a feltételezés, miszerint alvás közben kerülnek át az emlékeink a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába. Ám most bebizonyosodott, hogy nem csak az éjszakai alvás során történik meg ez a folyamat. A kaliforniai Riverside Egyetem tudósai arra is rájöttek, hogy azoknál hatékony ez a memóriafejlesztő módszer, akik rendszeresen, minden nap szunyókálnak egyet ebéd után. Ám ez nem működik mindenkinél. A kutatók azt feltételezték, hogy akik egyébként nem szunyókálnak napközben, azok is rászoktathatók erre, ezáltal javul a memóriájuk – de tévedtek. Úgy tűnik, a délutáni alvás nem tanulható. 

Forrás: BBC Future
Fotó: Unsplash