Tényleg együnk minden nap tojást?

2019. augusztus 21. |

Ha naponta egy tojást megeszünk, csökkenthetjük a szív- és érrendszeri megbetegedés kialakulásának kockázatát. Ennyit igazán megtehetünk az egészségünkért.

A fantasztikus felfedezést a kínai professzoroknak köszönhetjük, akik 9 éven át 400 ezer önkéntes résztvevő segítségével elemezték az összefüggéseket a napi tojásfogyasztás és az egészség között. Azok ugyanis, akik naponta fogyasztottak tojást, 18 százalékkal csökkentették a kardiovaszkuláris megbetegedésekre való hajlamukat – legalábbis azokhoz képest, akik egyáltalán nem (vagy csak nagyon ritkán) ettek tojást.

Bár a múltban több aggály is felmerült a tojással kapcsolatban, ma már biztos, hogy ez a táplálékforrás jelentős pozitív befolyással bír a szervezetre: többek között erősíti a látást, segíti a tápanyagok felszívódását, hosszú ideig biztosítja a teltségérzetet, csökkenti a testsúlyt, valamint javítja az emlékezőképességet és az agyi folyamatokat is.

Ha eddig kétségeid merültek fel a tojás egészségre ható tulajdonságaival szemben, hadd nyugtassunk meg: még mindig ez a világ egyik legjelentősebb táplálékforrása.

Fotó: Getty Images

Még több cikkért kattints a Well&Fit oldalára!

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Kreatív workshopok karácsony előtt dekor

Kreatív workshopok karácsony előtt