A gének tehetnek róla, ha nehezen mászunk ki az ágyból

2019. szeptember 05.
Bár az alvás-ébrenlét ciklus szabályozásának genetikáját már sokat tanulmányozták a kutatók, eddig keveset lehetett tudni arról, vajon abban mekkora szerepe van a genetikának, hogy mekkora az alvásigényünk. Ám most vége a találgatásoknak. Megtalálták azt a gént, ami miatt jelentősen kevesebb alvásra lehet szüksége valakinek, mint az átlagembernek.

Irigykedéssel vegyes borzongással tekintünk azokra, akiknek az átalgos napi 8-9 óra alvás helyett 5-6 óra is elegendő ahhoz, hogy frissen-fitten pattanjanak ki az ágyból. Amerikai kutatók egy olyan családot tanulmányoztak, ahol több családtagnak is jelentősen alacsonyabb az alvásigénye az átlagosnál, és a tudósoknak sikerült azonosítani azt az új gént, amely kapcsolatba hozható azzal, mennyit alszik az ember. “Figyelemreméltó, hogy milyen keveset tudunk az alvásról, pedig életünk harmadát ezzel töltjük” – mondta Louis Ptáček, a Kalifornia Egyetem neurológusa, a tanulmány társszerzője. “A kutatásunk új dimenziókat nyitott, így más szemszögből és összefüggésben vizsgálhatjuk az agy és a különböző típusú idegsejtek szerepét az alvásban és ébrenlétben” – tette hozzá a kutató.


Családi halmozódás
Egy San Franciscó-i család genetikáját vizsgálták a kutatók, mikor rábukkantak az alvásigényt befolyásoló génre. Ebben a családban több családtagnak is elegendő az átlagosnál két-három órával kevesebb alvás, hogy normálisan működjön a szervezete. Egy olyan ritka génváltozatra bukkantak a tudósok, melyet sikerült kapcsolatba hozni az alvásigénnyel. “A kísérletek során kiderült, hogy ez az ADRB1 gén hatással van az idegrendszer receptoraira, mivel ez az újonnan felfedezett mutáns verzió sokkal instabilabbá teszi azokat a fehérjéket, melyet ezek a receptrosejtek érzékelnek” – magyarázta Ying-Hui Fu genetikus, a tanulmány másik szerzője. A további elemzések és egereken végzett kísérletek kimutatták, hogy a génváltozatnak szerepe van az agy tudattalan aktivitásában is, mint például az alvás alatti légzés és a szemmozgás – ez is szerepet játszhat abban, hogy a ritka mutációval rendelkező emberek kevesebbet alszanak.

Túl aktív neuronok
Sikerült megfejteni azt is, pontosan miben tér el a gén normál és mutáns változatának működése. Az ADRB1 gén normál változatával rendelkezőknél az agy neuronjai aktívabbak, ha ébren van az ember, és alvás REM fázisa alatt is, míg az alvás más ciklusaiban nem tapasztaltak aktivitást. A mutáns neuronok viszont sokkal aktívabbak minden alvásfázisban, ezért is okozzák azt, hogy az ilyen génváltozattal rendelkezők alvásmennyisége lecsökken.

Ne küzdjünk a genetikai szükségletek ellen
“Nagyon nehéz az ember alvását tanulmányozni, mivel az alvás nemcsak biológiai funkciónk, hanem egyfajta viselkedés is. Kávézünk, ébren tartjuk magunkat mindenféle aktivitással és minden elképzelhetőt megteszünk, hogy leküzdjük a természetes biológiai igényünket” – mutatott rá a vizsgálat nehézségeire a neurológus. Pedig az alvás az egyik legfontosabb dolog a világon. “Ha nem alszunk eleget, az rengeteg egészségügyi problémát okozhat, a megnövekedett rákkockázattól kezdve a szív- és érrendszeri betegségeken át az autoimmun betegségekig vagy az Alzheimer-kórig” – figyelmeztetett a genetikus.

Forrás: Science Daily

Fotó: Unsplash