Így erősítsd meg a gyerek védekezőképességét

2020. március 29.
A huzamosabb ideig való otthon maradás esetén a legnagyobb ellenség a túlzott elkényelmesedés, a nassolás, a mozgáshiány és a rendszertelen étkezés. Mindez pedig nemcsak hízáshoz, hanem a védekezőképességünk gyengüléséhez is vezet. Dr. Farkas Kitti tanácsaival azonban a gyermekünk fitten és erős immunrendszerrel léphet majd ki a lakásból a „visszatérés” idején.

A legfontosabb: rutin felállítása az étkezésben

Többet vagyunk otthon, jut idő a főzésre is. Együnk finom, változatos és természetes ételeket. Különösen figyeljünk oda arra, hogy gyermekeinknek is legyen tartalmas, meleg ebédje. A tartósított ételeket kerüljük, minél természetesebb ételeket együnk. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is be kell tartani olyan alapszabályokat, amelyek az egészséges anyagcserét támogatják. „A tinikorú gyerekeknek már el lehet magyarázni, miért fontos, hogy inzulinszintünk ne ugráljon, ehhez pedig rendszer kell az étkezésbe. Amellett, hogy a gyakori és egészségtelen étkezéssel magasan tartjuk az inzulinszintet, általában több kalóriát is viszünk be a szükségesnél, anélkül, hogy észrevennénk. Mindkettő egészségtelen. Fontos ennek ellensúlyozására a napi háromszori étkezés, amelyek közül az ebéd legyen a szénhidrátban leggazdagabb, mert így követjük szervezetünk természetes napi inzulinszint-ingadozását és a nassolást, farkaséhséget is elkerüljük” – szögezi le dr. Farkas Kitti.

Most, hogy nincs büfé, kisboltba napi többszöri leugrás és gyorsétterem, talán könnyebb elfogadtatni a gyerekekkel az örök szabályt is: együnk rendes kajákat, és kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. A főzésbe az arra nyitott gyerekeket mindenképp vonjuk be – ezzel elültetjük bennük az egészséges étkezés alapjait. Erre már a kisebbek is fogékonyak. Ha a gyermek válogatósabb, akkor is van lehetőségünk most kibővíteni az otthon fogyasztott ételek listáját, hiszen a menzán sem válogathat.

Tudtad?

Most ne csak a kedvenceit egye, hanem tegyük változatossá az étkezését, és ha bevonjuk az elkészítésbe, sokkal szívesebben fogja megenni. Legyünk ezekben a szabályokban éppen olyan következetesek és szigorúak, mint az otthoni tanulásban. A gyerekek hajlamosak az unalomevésre is, ingerszegény környezetben ez a vágy még inkább felerősödhet. Ha folyton a nyitott hűtő előtt álldogál a kiskamasz vagy folyamatosan arról panaszkodik, hogy éhes, ismerjük fel, hogy inkább az aktivitás hiánya vagy feszültség is állhat a háttérben. Próbáljunk tenni ez ellen: a megfelelően beállított étkezési szokások ilyen esetekben is sokat segíthetnek.

Figyeljünk a folyadékfogyasztásra is: a nap elején mindig tegyük ki eléjük a szükséges vízmennyiséget, amit nap végéig meg kell inni, illetve mutassuk meg nekik az egészséges snackeket.

Hogyan vegyük rá a mozgásra?

Ne megijesztve, de mondjuk el a gyerekeknek, hogy most nagyon fontos az immunrendszer, a védekezőképesség erősítése, az pedig nem megy hetente minimum 150 perc mozgás nélkül. Mozogjunk együtt, és invitáljuk a gyerekeket közös tornára. Találjunk ki családi versenyeket, az apukák tarthatnak fekvőtámaszversenyt a fiúkkal, de ha vonakodnak, itt is lehet trükközni: kérjünk gyermekünktől „bulis” számokat, amikre tornázni szeretnénk, lehet, hogy be fognak kapcsolódni. Ha pedig van otthon konzolos játék, a gamer gyermek biztosan szívesen mutat nekünk táncolós, sportolós játékot. Kisebbeknek és nagyobbaknak szóló tornavideókkal is rávehetjük csemetéinket a mozgásra.

A napfény szerepe

Amikor csak napsütéses idő van, engedjük be, és biztosítsuk gyermekünknek is a napfényt. Ha terasz, erkély is van, azt mindenképp használjuk ki, amilyen sokszor csak lehet. „Az immunrendszer megfelelő működéséhez D-vitaminra van szükségünk, amely ezen kívül javítja a vérműködést, pozitívan hat a csonterősítésre, jó a szívműködéshez, izomműködéshez és méregtelenítő hatása van” – fejti ki dr. Farkas Kitti.

Olvastad már?

Fotó: Getty Images