Segíts te is – a bevásárlásoddal

2020. május 15. |

Akár egy szép ékszerrel vagy a születésnapunkkal is segíthetünk olyan hátrányos helyzetű, és a koronavírus-járvány miatt most még kiszolgáltatottabb helyzetbe került családokon, gyermekeken, akik másképp nem juthatnak hozzá a szükséges élelmiszerekhez sem, nemhogy a digitális oktatáshoz használható eszközökhöz.

Ami nekünk csupán egy bevásárlás, az másnak sokszor elérhetetlen álom. Sok olyan egyesületet támogathatunk akár a születésnapi ajándékunkkal, egy bevásárlás árával, akik olyan embereknek továbbítják az adományunkat, akiket a koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági problémák a legsúlyosabban érintenek majd.

1. Aukció a gyermekekért

A KORONA/ÉKSZER – Aukció a gyermekekért esemény célja, hogy a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekek életkörülményein javítsanak. A szervezők a befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást támogatnak, amelyek célzottan juttatják el a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Ki szervezi? Az Ékszerek Éjszakája Budapest a FISE támogatásával szervezi a KORONA / ÉKSZER – Aukció a gyermekekért jótékonyásági árverést, amelynek során kortárs magyar ékszertervezők által felajánlott egyedi művek kerülnek kalapács alá.
Kiket segíthetünk az árveréssel? Az Ablak a padra kampányt, amelynek célja, hogy digitális eszközöket juttasson azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik megfelelő gép és internetelérés híján kiszorulnak az oktatásból. Az Igazgyöngy Alapítványt, akik gondos munkájukkal a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésben, művészeti képzésében ugyanúgy, mint a mélyszegénységben élő családok életkörülményeinek javításában segítenek. A Még egy falat elnevezésű pénzgyűjtő kampányt, amely élelmiszereket és tisztítószereket juttat el a gyermekeket nevelő hátrányos helyzetű családoknak 12 településen.
Hogyan licitálhatunk? A csoportba feltöltött ékszerfotók közül keressük meg a számunkra legjobban tetszőt, és kommenteljük a kép alá a felajánlásunkat. Az aukció 2020. május 16-án, szombaton 20:00-kor ér véget.

Olvastad már?

2. Önzetlen születésnap

A borsodi aprófalvakban élő családoknak nincs tartalékuk, egyik napról a másikra élnek, tehát ez azonnal olyan helyzetbe sodorhatja őket, hogy nem tudnak ennivalót venni, nem tudják feltölteni a villanyórájukat, nem tudnak tűzifát venni vagy szükség esetén gyógyszert. Az IndDaHouse Egyesület tagjai heti rendszerességgel tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat a rászoruló gyermekeknek, hogy önálló, egészséges felnőttekké válhassanak. Őket támogathatjuk akár a születésnapi ajándékunkkal is.
Ki szervezi? Az InDaHouse Hungary csapata hat éve dolgozik szegénységben élő, elsősorban cigány származású családokkal borsodi aprófalvakban. Az ottani családok egy része eddig is nagy szegénységben, folyamatos kiszolgáltatottságban élt.
Hogyan segíthetünk? Születésnapunk alkalmából kérjünk jótékonykodást! Mozgósítsuk a barátainkat, kérjük meg őket, hogy szülinapi ajándék helyett támogassák az InDaHouse önkénteseinek munkáját, akik minden hétvégén szegénységben élő, borsodi gyerekeknek tartanak fejlesztő foglalkozásokat.

3. Támogass egy családot!

Az Utcáról Lakásba! Egyesület jelenleg hatvan, korábban hajléktalan vagy a hajléktalanság által fenyegetett embernek biztosít szociális bérlakást. Bérlőik jellemzően idősebb emberek, többen krónikus betegségekkel is küzdenek, így a betegség által veszélyeztetett csoportba tartoznak. Ezen kívül legtöbben alkalmi munkákból élnek, nincs egy-két heti tartalékuk sem, így a járványt követő válság miatt az alapvető szükségleteik kerültek veszélybe.
Ki szervezi a gyűjtést? Az Utcáról Lakásba! Egyesület, amely hajléktalan embereknek és rászorulóknak segít szociális bérlakásba jutni, majd hosszú távú szociális munkával támogatja a bérlőket a társadalomba való visszailleszkedésben.
Hogyan segíthetünk? Az egyesületet pénzbeli adományokkal is támogathatjuk, illetve elindítottak egy Facebook-csoportot, ahol a támogatók a rászoruló családok részére bevásárolhatnak, vagy átutalhatják a heti bevásárlásnak megfelelő összeget.

Olvass tovább!

Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Egyszer használatos és tölthető elem: melyik a környezettudatosabb? alkáli elem

Egyszer használatos és tölthető elem: melyik a környezettudatosabb?