Magadra ismersz? Ez a 8 hozzáállás jellemezte a házi karantén időszakát

2020. június 12.
Miközben sokan önfejlesztéssel, kreativitással vagy akár saját maguk megismerésével töltötték a házi karantén majd' két hónapos időszakát, addig olyanok is voltak, akikből ez a megváltozott helyzet inkább a negatív gondolatokat hozta elő. Egyiken sincs mit szégyellni, hiszen emberek vagyunk, és teljesen természetes, ha a bennünket ért nehézségekre különbözőképpen reagálunk. De vajon tanulhatunk-e a hibánkból? Van-e mód arra, hogy az élet nehéz pillanataiban megszabaduljunk a negatív gondolatoktól, és a romboló, destruktív attitűd helyett egy építő, konstruktív hozzáállást alakítsunk ki?

Önsajnálat, panaszkodás, címkézés, hibáztatás, kontrollmánia, önelfogadás, önfejlesztés, alkotás, létrehozás – ezekkel a hozzáállásokkal a karanténos időszakban mindannyian találkozhattunk. Míg az attitűdök egy része építő jellegű volt, addig a másik részük rombolta, hátráltatta nemcsak az egyén, hanem gyakran a környezete életét is. De vajon hogyan változtathatunk berögződéseinken? Hogyan hagyhatjuk magunk mögött a hibáztató, szenvedő állapotot, és juthatunk el az elfogadás azon szintjére, amikor tudásunkat és tapasztalatunkat az alkotásra, mások jóllétének szolgálatába tudjuk állítani?

A többi között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk június 17-én a Nők az úton podcast által szervezett Útravaló Online Konferencián, ahol dr. Buda László pszichiáter és pszichoterapeuta is tart majd előadást.

Olvastad már?

Dr. Buda László a Hogyan induljunk (újra) útnak? A hozzáállásunk alakítja az irányt című előadásában azt a nyolc különböző hozzáállást is bemutatja majd, amit az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján összegyűjtött, valamint hozzájuk kapcsolódva megosztja a következtetéseit is, ezzel segítve az újratervezést a koronavírus okozta megváltozott világban.

dr-buda-laszlo

„Az előadásomban nyolc olyan, különböző hozzáállásról szeretnék majd beszélni, amelyek az élet különböző nehéz helyzeteiben jelentkeznek. Egy ilyen válság többféle döntéshelyzet elé is állítja az embert: választanunk kell, hogy tevékenyen állunk-e a szituációhoz, vagy inkább passzívan, elfogadóan? Hogy kifelé figyelünk a világra, vagy inkább befelé magunkra? Destruktív vagy konstruktív a hozzáállásunk? Ezek alapján a jellemzők alapján lehet összeállítani a nyolc attitűdöt.”

Egy kis ízelítő gyanánt az alábbiakban bemutatjuk azt a nyolc hozzáállást, amiről a konferencián részletesen is lehet majd hallani.

A szenvedő

Az első attitűdre a negativitás, passzivitás és befelé fókuszálás a jellemző. Ebben az állapotban az egyén gyakorlatilag beletörődik abba, hogy a világ úgy rossz, ahogy van, és ez ellen ő maga semmit nem tud tenni. Megéli a szenvedést, és az önsajnálatba menekül. Ahogy Buda László is mondja, ez egy rendkívül kellemetlen állapot, viszont nagyon ismerős és biztonságos is egyben, mert felment a felelősség alól. Egészen hozzá lehet szokni, ezért is lesz olyan sok embernek ez a „kedvenc hozzáállása”.

A hibáztató

Ha továbbra is passzívak vagyunk, viszont inkább kifelé figyelünk, akkor tud előjönni a hibáztató hozzáállás. Ilyenkor a világra figyelünk, folyamatosan követjük a híreket, és azzal töltjük az időnket és energiánkat, hogy kritizáljuk, bíráljuk a körülöttünk lévő embereket és eseményeket. Buda László szerint ez az attitűd is nagyon vonzó, mert eltereli a figyelmünket saját magunkról. Minél intelligensebb valaki, annál szofisztikáltabban tud másokat kritizálni.

Olvastad már?

Az önpusztító

Amennyiben a destruktív hozzáállás cselekvésben is megnyilvánul, két nagyon veszélyes attitűd tud kialakulni. Az egyik az önpusztító attitűd, amikor a negatív cselekvő hozzáállás befelé, önmagunk felé irányul. Az önpusztításnak millió formája lehet: megbetegíthetjük magunkat, kritizáljuk saját magunkat, szabotáljuk a saját törekvéseinket. Ez az attitűd akár életveszélyes is lehet.

A romboló

Ha a destruktív és aktív hozzáállás kifelé, a világ felé fordul, akkor beszélhetünk romboló attitűdről. Buda László azt mondja, hogy ebben az esetben nem kizárólag a fizikai agresszióra kell gondolni, finomabb formái is lehetnek, a lényeg, hogy az egyén arra törekszik, hogy kontrollt szerezzen a környezete felett. Egy romboló beállítottságú ember minden erejével azon van, hogy hatalmat, befolyást, pénzt szerezzen, hogy úgy alakíthassa maga körül a világot, hogy az neki ne fájjon, vagy hogy jó legyen. A kontroll, a manipuláció, a bántalmazás, a visszaélés, az abúzus, vagy legszélső esetben a gyilkosság mind-mind ehhez az attitűdhöz társulhat.

A tudatosító

A tudatosító egy passzív, de már konstruktív hozzáállás, mikor az ember befelé figyel és megpróbálja megvizsgálni, mi zajlik saját magában. A tudatosító elfogadja, hogy vannak történések, amikre nincs befolyása, és nem is akar sem a világon, sem saját magán változtatni. Igyekszik mélyebben megismerni és elfogadni saját magát.

A befogadó

Ha a passzív, konstruktív attitűddel a fókuszt kifelé fordítjuk, akkor kapjuk meg a befogadó attitűdöt. Egy befogadó megfigyeli, hogy mi zajlik a világban, de nem akarja elítélni, kritizálni vagy megváltoztatni, csak megismerni és gyönyörködni benne – bármilyen is legyen az. Buda László azt mondja, ilyen például a tudományos attitűd, amikor egy mikroszkóppal vagy egy távcsővel fordulunk a világ felé: nem vonódunk bele, csak megfigyeljük és engedjük, hogy tanítson és formáljon bennünket.

Az önépítő

Amikor az aktív konstruktív attitűd egy belső fókusszal párosul, akkor az önfejlesztés, tanulás útjára lépünk. Ghandi szavaival élve, az önfejlesztők arra koncentrálnak, hogy ők maguk legyenek az a változás, amit a világban szeretnének látni. Buda László arra is felhívja a figyelmet, hogy bár ez egy nagyon vonzó hozzáállás, de árnyékos oldala is lehet. Ha ez az önfejlesztés túlpörög az emberekben, ha egy fejlődési kényszert élnek meg, és egyszerűen nem tudják magukat olyannak elfogadni, amilyenek, annak már negatív hatási is lehetnek.

Az alkotó

A nyolcadik attitűd az alkotó. Ebben az esetben a cselekvő hozzáállás a világra fókuszál: az egyén megérzi és megérti, hogy mit kíván tőle a külvilág, és hajlandó is a cselekvésre. Az alkotó attitűd akkor lesz konstruktív, ha összhangban van a belső inspirációnkkal is, tehát ha belőlünk fakad. Ennek a hozzáállásnak az eredménye a kreativitás, alkotás, építés, az új dolgok kitalálása.

Jó hír, hogy dr. Buda László szerint minden destruktív attitűd átváltoztatható konstruktívba. Hogy ezt a váltást miként lehet minél gyorsabban, hatékonyabban megvalósítani, arról a szakember az Útravaló Online Konferencián fog részletesen beszélni.

Útravaló Online Konferenciáról további részleteket itt olvashatsz!

Olvass tovább!