Sztárok és a várandósbiznisz: mennyit ér egy terhességi teszt?

2021. február 02.
Manapság a tartalom a fogantatással kezdődik. Legalábbis az, amit megéri kirakni a hírességeknek.

A történelem egyik leghíresebb bejelentése, ami tulajdonképpen nem is volt bejelentés, 1948-ban történt. Egy ködös közleményt adott ki a Buckingham-palota, hogy Erzsébet, aki ekkor még csak hercegnő volt, nem jelenik meg a nyilvánosság előtt június végéig. Említés, sőt, utalás sem történt arra, hogy első gyermekével, Károly herceggel várandós. 

terhessegi-teszt-instagram-sztar-uzlet

Azóta eltelt több évtized, a dolgok pedig sokkal nyíltabbá váltak. No meg sokkal nagyobb haszonnal járnak. A hír, hogy egy közéleti személyiség gyermeket vár, egyenesen a forrástól érkezik, egy olyan posztban a közösségi oldalán, amin már nyíltan jelzik, hogy #reklám.

Az első fecskék

A legkézenfekvőbb, ha ehhez egy terhességi teszttel társulnak a sztárok. A világ egyik legnagyobb terhességiteszt-gyártója például több mint hetven hírességgel és influenszerrel dolgozott együtt termékelhelyezés formájában 2013-ban. De a tesztek mellett kismamaruhákat, tápszereket forgalmazó cégekkel és őssejtbankkal is szívesen kötnek üzletet a családot alapító sztárok. 

Amikor Audrina Patridge, a The Hills sztárja 2015-ben Twitteren bejelentette terhességét, a szavait egy 1950-es évek mosószerreklámjait idéző képpel illusztrálta: örömteli félmosoly, a termék (terhességi teszt) jól pozicionálva a modell fénylő szemével átlósan, és persze a nyomatékosítás kedvéért néhány szlogen (#babyontheway). 

„Ez egy teljesen nyilvánvaló, egyszerű módja volt annak, hogy tudassuk a világgal és mindenkivel, hogy terhes vagyok” – mondta  Patridge. Akkoriban nem lehettünk teljesen biztosak benne, hogy ez egy személyes bejelentés vagy reklám, ma azonban már biztosra vehetjük, hogy mindkettő. 

Iskra Lawrence brit modell, aki négymillió követőt tudhat magáénak az Instagramon, már sokkal tudatosabb volt. Külön felhívta rá a menedzsmentjének figyelmét, hogy miután látta a fizetett terhességet bejelentő posztokat a közösségi oldalakon, őt magát is roppant mód érdekli egy ilyen. Így amikor 2019-ben egy terhességi teszt gyártója által szponzorált poszttal jelentette be, hogy gyermeket vár, 20 ezer dollárt, a bevételének nagy részét két olyan követőjének ajándékozta, akik meddőséggel küzdenek. Ez a poszt tehát egyben pr-akció is volt, reklám és figyelemfelhívás a meddőség és mesterséges megtermékenyítés problémáira.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Iskra ✨ (@iskra)

Az ár a hírnévvel növekszik

A terhességi reklámozás bármely más területhez hasonlóan működik: minél híresebb és fontosabb valaki az adott időszakban, annál több pénzt kaphat a fizetett posztért, ám az első gyerek után az összeg valószínűleg csökken. „Valaki, aki olyan kaliberű híresség, mint Kyle Jenner, akár egymillió dollárt is kérhet egy ilyen posztért – mondta Sarah Boyd, a Socialyte marketingcég elnöke, amely inluenszerek és hírességek reklámügyeit menedzseli. – Ám ha egy ilyen poszt mellett döntenek a sztárok, azzal azt kockáztatják, hogy elveszítik az irányítást, a saját életük és a terhességük feletti irányítást és a magánszférát.”

„Az emberek egyre többet akarnak belőled”

„Ezek az együttműködések megerősítik azt a képet, hogy az anyává válás egyenlő a vásárlással és a fogyasztással – mondta Renée Cramer, a Drake Egyetem jogi, politikai és társadalomtudományi tanszékének professzora. – A híres anyák a márkajelzéssel ellátott példaképei lesznek annak, ahogy egy hétköznapi embernek kell(ene) élnie. Amikor egy híresség egy bizonyos márkájú terhességi teszttel jelenti be várandósságát vagy egy bizonyos márkájú pelenkát fotóz le a kiságy mellett, az átlagos ember azt érzi, hogy ez a cég a gyerekszobához tartozik, még akkor is, ha az eszével tudja, hogy nincs ebben semmi racionális logika.”  

„A hírességek már a nevüket adták parfümökhöz, az életüket már telefonos applikációvá tették, és eladták az idejüket. Teljesen logikus és várható volt, hogy már azelőtt pénzzé tesznek egy életet, mielőtt életté válna” – tette hozzá dr. Ellis Cashmore, a birminghami Aston Egyetem szociológiaprofesszora. 

Nicole Polizzi, aki az MTV-n futó Jersey Shore című realityben Snooki néven vált ismertté, első terhességét még a People magazin címlapján jelentette be 2012-ben. „Akkoriban ez nagy dolog volt. A harmadik terhességnél már úgy volt, hogy oké, Instagram-poszt. Itt van” – mondta a reality sztár.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Nicole „Snooki” 💋 (@snooki)

A közönségnek pedig, akik megszokták, hogy a híres anyák túl sok információt osztanak meg a magánéletükről, a terhesség ténye már nem is elég. A rajongók tudni akarják a gyerek nemét, nevét és a születés pontos dátumát is, és paparazzók állnak a szülőszoba előtt, hogy elcsípjék az első fotót az újszülöttről. „Egy olyan világban, ahol árgus szemekkel figyelik a domborodó hasat, a hírességeknek két választása lehet – mondta dr. Cramer. – Megpróbálom én irányítani a képet, vagy megpróbálok profitot generálni belőle.”

„A kisbaba sokba kerül” – mondta Danielle Brooks színésznő, aki az Orange Is The New Black című sorozatban játszott szerepéről ismert leginkább. Nem meglepő tehát, hogy Brooks boldogan fogadta el az egyik legnagyobb terhességiteszt-gyártó ajánlatát, amikor 2019-ben közölte a világgal, hogy terhes. „Meg kell tenned a családodért, amit lehet” – tette hozzá. 

„Hatalmas nyomás van az online influenszereken, hogy minél több tartalmat állítsanak elő, amivel növelhetik a követőik számát” – mondta Iskra Lawrence. A modell azt is elmondta, hatalmas háborút vívott önmagával a szülés után, mert egyszerre akart csupán jelen lenni a gyermeke mellett, és élvezni a pillanatokat, ám közben egyfolytában ott motoszkált a fejében: „Ezt le kellene fotóznom, csak a biztonság kedvéért?”

Olvastad már?

„Az emberek többet és többet akarnak belőled” – magyarázta Jenny Mollen színésznő-író, aki Jason Biggs színész felesége. Mollen nyíltan beszélt szülés utáni depressziójáról, pajzsmirigybetegségéről, botoxról és placentáról, második terhességét pedig egy bébitermékeket gyártó cég ötszámjegyű szerződésével jelentette be közösségi oldalán. Dr. Cramer szerint a folyamatos megosztás dupla munka a hírességek részéről. Egyrészt hátukon hordozzák a terhességgel, szüléssel és anyasággal járó testi-lelki terheket, ugyanakkor ezt átültetik és prezentálják online személyiségük nevében a követőik számára. 

Még azoknak a hírességeknek is muszáj megfelelő stratégiát kidolgozniuk a gyermekükkel kapcsolatos információk bejelentésére, akik alapvetően megtartják maguknak a terhességet. 2020. augusztus 26-án például az UNICEF jelentette be Katy Perry és Orlando Bloom kislányának megszületését az Instagramon, majd az énekesnő ezt a posztot linkelte be saját oldalán, amelyet több mint 5,5 millión lájkoltak is.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by UNICEF (@unicef)

Van határ?

Jól meg kell gondolniuk azt is a hírességeknek, mikor jelentenek be egy várandósságot. A népi bölcsesség szerint legalább a 12. hétig kell várni egy terhesség bejelentésével, mert a második és harmadik trimeszterben már kisebb a vetélés veszélye. „Amikor egy nyilvánosságra hozott terhesség szakad meg, az sokkal nagyobb hírértéket jelent” –  mondta dr. Cashmore. 

Amikor Chrissy Teigen posztolta a kórházban készült képeket harmadik gyermeke elvesztéséről, a közösségi oldalakat elárasztották a részvétteli posztok, ám legalább ugyanennyien kritizálták is a modell döntését. 

Húsz évvel ezelőtt egy ilyen veszteség még tabunak számított. Aki átélt hasonlót, Chrissy Teigen képeit és üzenetét végtelenül erősnek és bátorítónak érezte, és a modell is köszönetet mondott a támogató üzenetekért egy későbbi cikkben, mivel sokat segítettek neki a veszteség feldolgozásában. „Félsz tőle, hogy a többi terhes nő aggódni kezd, félsz tőle, hogy a veszteséged milyen hatással lesz rájuk” – mondta Georgina Brackstone 40 éves ékszertervező, aki 33 hetes terhes volt, amikor kilenc évvel ezelőtt elveszítette első lányát. Szerinte az olyan ismert embereknek, mint Chrissy Teigen, engedi a közvélemény, hogy beszéljenek az átéltekről. 

Az olyan helyzetekről is sokkal inkább beszámolnak a hírességek, amikor szülési komplikációk, szoptatási nehézségek, szülés utáni depresszió, szorongásos zavarok, inkontinencia jelentkeznek, nem csak az idilli képet osztják meg, ezzel azt remélve, hogy talán nyíltságuk segíthet másoknak is. 

2020 áprilisában megszületett Iskra Lawrence és párja, Philip Payne zenei producer gyermeke. Amikor a követők részletekre is kíváncsiak voltak a vízben való otthonszülésre, a modell megosztott róla egy videót. „Fontosnak tűnt” – mondta Lawrence. Most viszont már nem olyan biztos abban, hogy mindent fel kellene tennie az Instagramra. „A célom az, hogy jobban irányítsam az életem, a jövőm és a karrierem. A túl nagy bizalmam a közösségi médiában úgy érzem, bizonytalanná tett.”

Forrás: The New York Times Fotó: Getty Images

Olvass tovább!