Ezekről szokjunk le sürgősen az egészséges fogakért

2021. március 07.
A jó szájhigiénia többet jelent, mint megelőzni a fogszuvasodást és naponta kétszer mosni a fogunkat.

Nem csak a fogainkat kell óvnunk, amikor a száj egészségéről beszélünk. Bele tartozik a az íny, sőt a nyelv ápolása is, a plakkok és fogkő csökkentése, hogy ne szaporodhassanak el a fogszuvasodást okozó baktériumok a szánk belsejében. Sőt, vannak olyan mindennapi szokásaink is, amelyeket jobb elkerülni a fogorvosok szerint, ha sokáig meg akarjuk őrizni fogaink épségét.

fog-egeszseg-szokasok

1. A jég rágcsálása

A jégdarabokba akár a fogunk is törhet, ami visszafordíthatatlan károsodást jelent. „A törés méretétől függően szükség lehet tömésre, koronára, gyökérkezelésre vagy a fog kihúzására is akár – mondta Michala Tozzi fogorvos. – Nemrég húztam ki egy páciens egyébként teljesen egészséges fogát, mert egy jégkockára harapott, ami szabályosan kettétörte a fogat.”

A fogorvos szerint nagyon sokan szívesen rágcsálják a jégkockát, pedig nagyon veszélyes szokás. Helyette inkább azt javasolja, igyuk szívószállal a jeges teát vagy üdítőt, hogy ne csábítsanak a kockák rágcsálásra. Együnk roppanós ételeket, hogy meglegyen az élmény: az alma, répa vagy pattogatott kukorica is hasonló kellemes érzeteket vált ki az agyban. Emellett a rágógumi is segíthet ennek az orális fixációnak a kielégítésében.

2. Túl erős sikálás

A fogmosás nagyon fontos, a szájhigiénia egyik alappillére, ám a túl erős sikálás inkább kárt okozó a fogakban és az ínyben, semmint megóvná a fogszuvasodástól. „Ha túl erősen nyomjuk a fogkefét, megsérül a fogzománc, ami érzékenységhez és fájdalomhoz vezethet” – mutatott rá a fogorvos.

Az agresszív fogmosással akár a fogínyt is lesúrolhatjuk egy idő után, így a foggyökér szabaddá válik. Ez szintén érzékenységet okoz, illetve növeli a fertőzések bejutásának kockázatát.

A fogorvos azt javasolja, hogy használjunk olyan elektromos fogkefét, amelyben van nyomásérzékelő, így ha túl erősen nyomjuk a fogra, kikapcsol. Emellett az is hasznos, ha puha sörtéjű fogkefét választunk, így nem sértjük meg olyan könnyen a fogzománcot.

3. Fogcsikorgatás

A koronavírus-járvány elmúlt egy évében megfigyelték a fogorvosok, hogy sokkal több ember fordult hozzájuk a fogcsikorgatás következményeivel. Nemcsak kellemetlen, de veszélyes szokás is: az erős nyomás lepattinthat darabokat a fogból és sérülhet a fogzománc.

Az éjszakai harapásemelő segíthet megelőzni a károsodást, míg alszunk. Ezt mindenkinek a saját fogára szabják, és nemcsak a fogakat, de az állkapocs ízületét is védi. Nagyon fontos azonban a fogcsikorgatás hátterében húzódó kiváltó okok feltárása, mert csak a stressz és szorongás oldása hozhat valódi megoldást.

4. Körömrágás

A jégkocka rágcsálásához hasonlóan a körömrágás is vezethet a fogak lepattanásához. Ezeket a töréseket töméssel lehet korrigálni, ám ez ugyanúgy letörhet egy idő után, mint ahogy a fogunk. A fogorvos tapasztalatai szerint a manikűr segíthet csökkenteni a körömrágásra való kényszert, emellett a rágógumival kielégíthetjük a rágcsálás iránti késztetésünket. További tippeket a körömrágásról való leszokásról korábbi cikkünkben is olvashatsz.

Olvastad már?

5. Üdítők fogyasztása

A cukros üdítők, limonádé, de még a sportitalok is veszélyesek lehetnek a fogakra. Ezeknek az italoknak a cukortartalma ugyanis segíti a fogszuvasodást okozó baktériumok elszaporodását a szájban. A szénsavas vagy citromot, narancsot tartalmazó innivalók magas savtartalma emellett oldja a fogzománcot, ami megkönnyíti a fogszuvasodás kialakulását. 

A szívószál használata valamelyest csökkentheti a káros hatásokat, ám a legjobb az a szakemberek szerint, ha vízre cseréljük a cukros-savas italokat.

6. Eszközként használjuk a fogainkat

Gondolkodás nélkül tépjük fel a zacskót a fogunkkal vagy lazítjuk meg a kupakot a tollunk végén? Ezek az ártalmatlannak tűnő mozdulatok is maradandó károsodást okozhatnak a fogunkon. „A fogaink arra vannak, hogy harapjuk és rágjuk az ennivalót a megfelelő emésztés érdekében – figyelmeztetett a fogorvos. –A fogak nem szerszámok.” Használjunk ollót, kést, vagy akár a kulcsunkat és a körömcsipeszt, de soha ne a fogunkat az ilyen esetekben.

7. Dohányzás

A dohányzás árt az egészségnek. Különösen igaz ez a szánk egészségére. Aki cigarettázik, annak a fogain nagyobb eséllyel telepszenek meg és szaporodnak a fogágybetegséget okozó baktériumok. Emellett a dohányzás csökkenti a fogíny véráramlását, ami szintén növeli a fogínysorvadás kialakulásának esélyét.

Egy 2019-es tanulmány egyértelmű összefüggést talált a dohány és a szájüregben jelentkező pikkelyes karcinóma kialakulása között: ez kilencven százalékkal gyakoribb volt, mint bármely más szájüregi rákos megbetegedés. „Amellett, hogy jelentősen megnő a rosszindulatú tumoros betegség kockázata, apróságnak tűnik, ám az életminőséget jelentősen rontja, hogy a dohányzás rossz szájszagot és foltokat okoz a fogakon” – mondta dr. Tozzi.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!