Növénymama: appok, amik életben tarthatják a növényeinket

2021. szeptember 24.
2020-ban még az is növénymama lett, aki eddig nem volt az. A karanténban a gondoskodás, növénynevelgetés néptevékenységgé vált, most pedig már csak meg kéne valahogy tartanunk újdonsült „gyermekeinket”. Nekünk is van egy növénymamánk: kollégánk hétről hétre ad tippeket kezdő „növénygazdiknak”. A rovat hetedik részében megnézzük, a technika hogyan tud segíteni a növényeink életben tartásában.

A mesterséges intelligenciát millió dologra lehet használni, többek között olyan békés célokra is, mint a kertészkedés! A növényappok hihetetlen karriert futottak az elmúlt időszakban, segítségükkel növényeket választhatunk, gondozhatunk, gyógyíthatunk vagy éppen határozhatunk meg. Aki idegenkedik az appozástól, az se meneküljön el a cikk olvasása előtt, a végére hátha változni fog a véleménye!

Mutasd, ki vagy!

Az erdőket, mezőket figyelmesen járva gyakran találhatunk apró, szebbnél szebb virágokat, növényeket, amiről persze a városból kiszakadt túrázó nem feltétlenül tudja, hogy micsoda. Erre, illetve a szomszédnál, parkokban, növényüzletben kiszemelt növények beazonosítására szuperül működik például a PictureThis, a Plantifier, az Inaturalist, a Florish vagy a botanikusok által is használt, extrapontos Flower Checker. Az appok identifikálás után mesélnek a növény eredetéről, környezetéről, szimbolikájáról, tippeket adnak a gondozáshoz, illetve mások növényfotóit is megcsodálhatjuk.

Növényidőzítő

Ha veteményesünk vagy sok szobanövényünk van, nehéz észben tartani a sok időpontot, hogy mikor kell öntözni, tápoldatozni, trágyázni, szüretelni, visszavágni stb. Ebben segítenek az emlékeztetőket küldő appok: ugyanúgy, mint ahogyan a reggeli ébresztő szól, a Plant Alarm,  a Gardenia, a ThePlantMe és a Garden Journal app jelez, ha valamelyik növényünknek törődésre van szüksége. Az egyik leggyakoribb ok, amiért a szobanövényünk nem érzi jól magát nálunk, az a túlöntözés vagy a túl kevés öntözés, egy időzítővel azonban ez a gond egyszerűen megszűnik!

Inspirálódjunk, tervezzünk!

Ha még növényválasztás, lakberendezés, kerttervezés előtt állunk, akkor az Intogardens appot nekünk találták ki. Sok-sok képpel tűzdelt inspirációs app ez, a kertészek Pinterestje, segítségével a lehető legpraktikusabb és legesztétikusabb kertészkedős megoldásokat fogjuk megtalálni, ráadásul rengeteg pénzt és energiát spórolhatunk a sok, előre összeszedett infónak hála. Ha komolyabb kerttervezést fontolgatunk, akkor a 3D Iscape Apple-alkalmazás lesz a segítségünkre: éppen olyan, mint bármelyik háztervező app, csak éppen kerttel.

noveny-app-hatarozo

Földhatározó

Nemcsak mezei virágokat és egzotikus szobanövényeket határozhatunk meg appok segítségével, de azt is, hogy milyen a kertünk földje, azaz, hogy milyen növények ültetésére alkalmas. A My Soil appot British Geological Survey készítette, azért, hogy egy térkép segítségével azonosíthassuk, milyen a kertünkben a talaj. A My Soil megmondja, milyen a pH-értéke, textúrája, mélysége, összetétele, hőmérséklete stb. a kerti földnek, ezzel pedig nagyon sok bosszúságtól és fölösleges kerti feladattól szabadulunk meg.

Növények doktora

„Bárcsak tudna a növény beszélni, és elmondhatná, mi a baja!” – gondolja nem egy kezdő növénymama, amikor tanácstalanul áll a sárguló levelek vagy éppen fehér pöttyös növények előtt. A technikának köszönhetően ma már nem kell a kertész/hobbikertész barátainkat nyomasztani a növényes kérdéseinkkel, ugyanis számos „növénydoktor” applikáció elérhető, ami a legtöbb szobanövényeket érintő betegségre tudja a választ. A legnépszerűbb ezek közül talán a PictureThis és a Planta, a betegségfelismerő funkción kívül hasznos tippekkel is ellátja a növénygazdákat, például öntözés vagy teleltetés témakörben.

Forrás: Mashable, CountryLiving

Ezt már olvastad?