A változatosság hatása az étvágyunkra egy ősi, evolúciós ösztön, ami jó szolgálatot tett abban az időben, amikor még nem létezett roskadásig megrakott büféasztal. Képzeljük csak el, mi lett volna, ha az őseink degeszre ették volna magukat az épp csak elejtett bölénnyel, majd pont akkor bukkantak volna az asszonyok egy rakás finom, érett bogyóra, ám nem bírtak volna enni belőle. Ebben a kontextusban a desszert kihagyása egyenlő lett volna azzal, hogy megfosztják magukat egy sor fontos tápanyagtól. (És ha ez így történt volna, valószínűleg nem olvasnánk most ezeket a sorokat.)
A mechanizmus, ami lehetővé teszi, hogy mindig legyen hely a desszertnek a hasunkban, az úgynevezett szenzorspecifikus kielégülés, ami azt jelenti, hogy a testünk különböző kapacitással rendelkezik a különböző ételek fogyasztására, ami azt segíti elő, hogy kiegyensúlyozottan kerüljenek a tápanyagok a szervezetünkbe. Először Barbara Rolls, a Pennsylvaniai Állami Egyetem emberi viselkedéskutató professzora írta le ezt a jelenséget az 1980-as évek elején. „Emiatt lehetséges az, hogy a legtöbb ember anélkül is kiegyensúlyozott étrendet tart, hogy bármiféle ismeretanyaga lenne a tápanyagokról – mondta dr. Rolls. – A változatosság a barátunk, ami a tápanyagokat illeti.”
Az évek során a professzor számos kutatást végzett, melyben számtalan felnőtt és gyerek vett részt, akiket arra kértek, hogy lakjanak jól sós ételekkel, például csirkével vagy kolbásszal. Majd ezután második fogást kínáltak nekik, hogy megnézzék, vajon túlságosan tele vannak-e ahhoz, hogy elfogadják a további ennivalót. Ám amikor süteményeket tettek az asztalra, illetve banánt és mazsolát, mindig volt hely egy újabb harapásnak. „Ez egy hedonista válasz a szervezetünktől a korábban elfogyasztott ételekre – magyarázta dr. Rolls, hogyan függ össze a megfigyelésük az evés örömével. – Ha sok sós húsételt ettünk, az édesség mindig tartogat további örömöket.”
Átültetve mindezt a modern karácsonyi asztalra, láthatjuk, hogy december 24-én mindannyian kicsit evőgéppé változunk. Miután megettünk egy-két tányér halászlét, belakmároztunk a töltött káposztából, nagy valószínűséggel úgy érezzük, pukkadásig vagyunk. Ám amikor az asztalra kerül a fatörzstorta, bejgli és zserbó, az agyunk érzékeli, hogy ezek teljesen másfajta ételek, és azon kapjuk magunkat, hogy már nyúlunk is a süteményes tálca felé.
Ne aggódjunk azért túlságosan. Bár a szenzorspecifikus kielégülés arra sarkallhat, hogy tovább együnk, a testünk azért megálljt parancsol majd. Körülbelül 1500 kalóriát bír egy átlagos ember egy ültő helyében elfogyasztani, ezután a gyomor jelez egy olyan hormonnal, mely hányingert okoz.
A gyerekeknél különösen erős az a késztetés, hogy tovább egyenek azután is, hogy már pukkadásig ették magukat, ám az életkor előre haladtával ez a legtöbb embernél megszűnik azért szerencsére. Az egyik kutatásban például dr. Rolls végtelen mennyiségű M&M’s cukorkát engedett enni gyerekeknek. És amikor teleették magukat, még többet kínáltak nekik. Ekkor a gyerekek azt válaszolták, hogy nagyon finom, de soha többet nem kérnek ilyen cukorkát. „Felnőtteknél soha nem láttunk ilyen erős válaszreakciót – mondta dr. Rolls. Az életkorbeli különbségek okát még nem sikerült tisztázni, a professzor szerint összefüggésben lehet a szaglás romlásával vagy azzal, hogy rengeteg finomított élelmiszert fogyasztunk el idősebb korunkra, mai megváltoztatja a testünk természetes jelzéseit.
A lényeg azonban az, hogy nyugodtan gomboljuk ki a nadrágunkat a karácsonyi vacsora után (vagy eleve üljünk gumis derekú ruhában az ünnepi asztalhoz), nem lesz semmi baj belőle, ha az év egy napján engedünk az ösztöneinknek. Bár az emésztés nem feltétlenül lesz könnyű, sőt, extrém esetben a túl nehéz ételek és az anyagcserére nehezedő szokatlanul nagy munka átmenetileg megnövelheti a szívinfarktus vagy a húgyhólyagproblémák kialakulásának kockázatát, így a szív- és érrendszeri betegséggel élőknek azért jobb, ha kerülik a túlevést az ünnepek alatt is.
A legnagyobb hátránya a változatos ételek emberre gyakorolt hatásának mégis az, hogy az élelmiszeripar is felfigyelt rá. Emiatt gyártanak több, különféle ételből álló csomagokat és csomagolják egymáshoz a különböző élelmiszereket. „Az élelmiszercégek abban érdekeltek, hogy több ételt adjanak el, ez pedig csak úgy lehetséges, ha többet eszünk – figyelmeztetett dr. Rolls. – Ha azonban kellő gondossággal megtervezzük az étkezéseink körülményeit, ezt akár a javunkra is fordíthatjuk. Senki sem akar egy fél brokkolit megenni, ám ha a tányérunk egyik felét különböző féle zöldségekkel és gyümölcsökkel pakoljuk meg, az agyunk ugyanezt a jótékony változatosságot érzékeli, és ez jó dolog.”
Forrás: The New York Times Fotó: Unsplash
