A popkultúra Carrie karakterét általában énközpontúnak tartja, aki úgy érzi, mindenre fel van jogosítva, akinek lételeme, hogy a barátai figyelmének középpontjában legyen. Emiatt Carrie problémái és kapcsolatai elsőbbséget élveznek, ha támogatni, vigasztalni kell, vagy örülni valaminek. Mindenki más életének történései csak másodlagosak. „Az, hogy folyamatosan szüksége van valakire, önmagával van elfoglalva, bizonytalan és gyermeteg, mind olyan dolgok, melyek miatt a való világban biztosan képtelen lenne hosszú ideig tartó barátságot ápolni ezekkel a nőkkel” – mondta Hannah-Rose Yee pszichológus. Ám Carrie olyasvalamit is képvisel, ami nemcsak a képernyőn, de a hétköznapokban is bárkit érinthet. Ez a főszereplő szindróma.
„A főszereplő szindróma azt jelenti, hogy valaki a saját élete főszereplőjeként azonosítja saját magát” – mondta Kate Rosenblatt terapeuta. Bár ez nem egy mentális betegség, gyakran használt kifejezés – különösen a modern popkultúrában és a közösségi oldalakon – olyan emberekre, akik önmagukkal vannak elfoglalva, azt hiszik, a többi ember azért él, hogy őket segítse és támogassa, és úgy tekintenek önmagukra, mint a nagybetűs főszereplőre az életükben. Ahogy Rosenblatt és más szakértők is kifejtették, három olyan intő jel van, ami megmutatja, mi vagyunk-e a Carrie Bradshaw-k a társaságban.
Minden rólunk és a problémáinkról szól
Biztos módja annak, hogy eldöntsük, mi is érintettek vagyunk-e a főszereplő szindrómával, ha másodlagosnak tartjuk a másokkal való kapcsolatainkat. Ha magunkat a figyelem középpontjában látjuk, míg a többieket csak mellékszereplőként, valószínűleg van bennünk némi főszereplőségre való hajlam.
Cynthia Catchings pszichológus szerint az, aki főszereplő szindrómás, gyakran úgy gondol saját magára, mint egy elképzelt személyre, vagy amilyen lenni akar, esetleg úgy tesz, mintha ő lenne a saját, kitalált történetének a főszereplője lenne. A főszereplő mentalitás arra viszont kevés helyet hagy, hogy a környezetünkben élők számára mi nyújtsunk érzelmi támaszt vagy együttérzést.
Tökéletesnek mutatjuk az életünket és saját magunkat
„Általában hamis képet mutatnak magukról, főleg online a főszereplő szindrómás emberek, mint egy fikción alapuló mozifilmben – mondta Catchings. – Az életüket rózsaszínben tálalják, sokkal pozitívabbnak mutatva, mint amilyen valójában.”
Az egód valóban az ellenséged?
Számtalan könyvben, cikkben és internetes oldalon olvashattad már, hogy az emberi ego maga a „megtestesült gonosz”, ami torzítja az önképedet, károsan befolyásolja a viselkedésedet, rossz útra terel, és megrontja a kapcsolataidat másokkal. Ha pedig mindezt el akarod kerülni, akkor meg kell tanulnod „elnyomni” az egódat, igaz?Az is gyanús, ha folyamatosan képeket osztunk meg magunkról, ám ezeket gondosan úgy válogatjuk meg hogy megfeleljenek annak a képnek, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat. „Ez akár odáig is fajulhat, hogy a főszereplő szindrómás ember oly mértékben kontrollálni akarja a saját képeit (és a magáról kialakított képet), hogy bárkit, aki ebbe belerondíthat, egyszerűen kivágja az életéből. Mintha egy fotóról retusálná le” – mondta a pszichológus.
Nem bírjuk a kritikát
„A főszereplő szindrómás ember képtelen kezelni a kritikát, de még a viccet sem érti – mondta Catchings. – Ez megmutatkozik abban is, mit kezd a tanácsokkal, vagy hogyan reagál a vicces vagy kevésbé előnyös fotókkal.”
Miért lesz valaki főszereplő?
Ha úgy érezzük, hogy nem mi irányítjuk az életünk mindennapjait, egyfajta megküzdési mechanizmusként előfordulhat, hogy létrehozunk egy belső filmet, amiben mi alakítjuk a történetet és mi lehetünk a főszereplők. „A főszereplők a másoktól érkező visszajelzéseken keresztül próbálnak megerősítést nyerni a fiktív életükre, mert a valóságban az életük egyáltalán nem olyan tökéletes, mint amilyennek mutatják” – magyarázta dr. Phil Reed pszichológia professzor.
A főszereplő szindróma persze nem a világ vége, ám arra fontos odafigyelni, hogy ne telepedjünk a barátaink életére. „Bizonyos jelek arra is utalnak, hogy akár pozitív hozadéka is lehet a főszereplő szindrómának – mutatott rá Rosenblatt. – Amikor saját magunkra úgy tekintünk, mint aki ura az életének, és az életünk és választásaink valóban tőlünk függnek, az erőt adhat és javíthatja az önértékelést és önbizalmat.”
Forrás: Psychology Today Fotó: Getty Images
