Önelégült introvertált és feminista háziasszony: a járvány új személyiségtípusokat szült

2020. május 29.
Összezavarodott feministáktól, akik nem értik, hogy érezhetik jól érzik magukat olyan tevékenységek közben, amelyek a hagyományos nemi szerepekhez kapcsolódnak, egészen a túlbuzgó projektmágusig, rengeteg új embertípus született a koronavírus-járvány nyomán.

Az új helyzet új személyiségtípusokat szült, vagy legalábbis előhozott sokunkból olyan vonásokat, amelyek eddig nem tudtak kibontakozni. Te melyik csoporthoz tartozol?

Az önelégült introvertált
„Tudom, hogy ez rossz, de ugyanakkor nekem ez maga az álom.”

Nincs semmi gond az introvertáltakkal, ám zavaró lehet nézni, mennyire lubickolnak az egymástól való távolságtartásban és izolációban. Abból tudjuk, hogy egy ilyen személlyel van dolgunk, hogy két pillanattal a köszönés után már arról beszélnek, milyen nagyszerű az élet a karantén alatt. Mivel ők nem szerettek már a járvány előtt sem társaságba járni, így számukra nem sokat változott a élet azóta sem. De most akarják, hogy más is tudja, hogy nekik mennyire megfelelő az otthonuk falai között zajló élet (ami pont olyan, mint azelőtt).

A radikálisan haladó szellemiségű tradicionális háziasszony
„Én döntöm el, hogy sütök-e 50 tepsi kenyeret ebben a hónapban. És ha a párom hozta is haza a kovászt, akkor is én döntöm el, sütök-e belőle.”

Ha eddig feministának vallottuk magunkat, számos olyan kérdéssel találhatjuk szemben magunkat, amelyek mintha régi női magazinokból köszönnének vissza. Feminista dolog egész nap otthon lenni, és sütni? Nem baj, ha élvezzük a takarítást és a főzést? Addig, míg megvan az egyensúly és a megfelelő munkamegosztás a háztartásban, a haladó szellemiségű háziasszony szerint tökéletesen rendben van így a helyzet. Végülis mi mást is tehetnénk az ép elménk megőrzése érdekében?

Olvastad már?

A projektfelelős
„Nagyon szuper megtanulni egy új nyelvet, miközben még könyvet is olvasok.”

Míg sokunknak egy filmet végignézni is nehéz mostanában, nemhogy regényeket olvasni, mások arra használják a járványhelyzetet, hogy önmaguk továbbfejlesztett változataivá váljanak. Remek dolog a produktivitás, ám a projektfelelős döntése már inkább tűnik szenvedésnek, mint élvezetnek. Nagyon szép dolog, hogy csomó könyvet el tudtak olvasni a karantén alatt, miközben újrarendezték a lakást és még új munkahelyet is találtak. De ami a leginkább lenyűgöző: hogyan volt mindemellett idejük arra, hogy öt percenként üzenetet írjanak nekünk?

A megszégyenítő
„Nem hiszem el, hogy két méternél közelebb jössz hozzám egy ilyen üres parkban maszk nélkül?!”

Az nem baj, ha felhívjuk mások figyelmét a szabályok megszegésére. De a megszégyenítő személyiség általában saját szabályokat állít fel, és ezeknek a betartását kérné számon másokon. Ők azok, akik hangosan rászólnak másokra, ha nem viselnek maszkot, még akkor is, ha biztonságos távolságra vannak tőlük, szabadban. Vagy éppen számon kérték kimerült szülőkön, miért nem tapsoltak az ablakban állva minden este pontban hétkor az egészségügyi dolgozókért?!

A szakértő
“Ne légy bolond! Nem olvastad a Harvard legfrissebb tanulmányának lábjegyzetének a legutolsó lábjegyzetét?”

A szakértő nagy meggyőződéssel beszél a koronavírusról, olyan szakszavakat használ mint görbe, modell és tulajdonképpen. Még annak is utánanézett, mit jelent pontosan az epidemiológus és a virológus, és minden alkalmat megragad, hogy használja is ezeket a szavakat. Ő az első, aki felhívja rá a figyelmünket, hogy tízmillió amatőr epidemiológus országa vagyunk, mielőtt kinyilvánítaná, miért is jó dolog, ha megnyitjuk az ország határait.

Akinek csodás élete van, és ezt mindenkinek el kell mondania
„Annyira különös, hogy mindig jól érzem magam, még a karanténban sem unatkozom!”

Mielőtt kitört volna a járvány, folyamatosan bulizott, hosszú hétvégékre járt a legjobb barátaival, akik történetesen modellek, aktivisták vagy influenszerek legalább százezer követővel az Instagramon. Mindezt persze csak azért tudjuk, mert nem felejtette el közölni velünk. Ugyanez a helyzet a karanténéletével is. Eleinte nehezen dolgozta fel, hogy vége a nagy társasági életnek, ám hamar elkezdtük kapni tőle a virtuális Zoom-partik vagy trendi könyvklubok képernyőfotóit.

Olvass tovább!

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash