Ilyen gyakran kell(ene) cserélni az ágyneműhuzatot

2022. január 21.
Meglepően hangzik, pedig igaz, hogy az életünknek csaknem egynegyedét alvással töltjük, ami azt jelenti, hogy az ágyneműk rendszeres cseréjére és megfelelő tisztítására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen akkor is nyomot hagyunk rajtuk, ha zuhanyzás után, tiszta pizsamában hajtjuk álomra a fejünket.

Az emberek többségének mi sem természetesebb annál, hogy az egy napon át viselt alsóneműt és utcai ruhát a szennyesbe tegye, és az első adandó alkalommal kimossa. Más a helyzet az ágyneműket illetően: hiába használjuk azt is naponta több órán keresztül, sokan jóval ritkábban cserélik az ajánlottnál. Naponta lepedőt és ágyneműhuzatot cserélni természetesen túlzás, hacsak nincs rá nyomós okunk (lásd lejjebb!), de előre szólunk, ha csak havonta kerítesz rá sort, jócskán kifutsz az időből.

Ilyen gyakran kell(ene) cserélni az ágyneműhuzatot - Te így csinálod?

Láthatatlan hálótársak

Belegondoltál már abba, mi minden kerül az ágyneműre egy-egy éjszaka alatt még akkor is, ha frissen mosott hajjal, alapos sminkeltávolítást és zuhanyzást követően bújsz ágyba? Óhatatlanul is beszennyezed olyan testnedvekkel, mint az izzadság, az alvás közben kifolyt nyál, faggyú és mindezek tetejébe még az elhalt hámsejtek is szétszóródnak az ágyban és az ágy körüli textileken, amik szintén rendszeres takarítást igényelnek.

Az elhalt hámsejtek kiváló táplálékul szolgálnak a poratkák számára, amik szintén láthatatlanok, mégis ott vannak melletted, amikor ágyba bújsz. Ha allergiás vagy, ez különösen sok kellemetlenséget okozhat (leginkább légúti tünetek formájában), de hosszú távon azoknak sem tesz jót, akik csak hírből ismerik a túlérzékenységet. A kelleténél ritkábban mosott ágynemű tehát igazi paradicsom a poratkák számára, de rajtuk kívül baktériumok és gombák is szaporodásnak is indulhatnak – anélkül, hogy észrevennéd őket.

Menjen vagy maradjon?

Az általános ajánlás az, hogy heti rendszerességgel érdemes cserélni a lepedőt és az ágyneműhuzatot, ha viszont izzadósabb típus vagy, nyáron ennél gyakrabban sem túlzás váltogatni. Sajnálatos igazság, hogy sokszor még a megfelelő mosószerrel történő, magas hőfokon végzett mosás sem garancia a patyolattiszta ágyra, ugyanis az elhanyagolt matrac is dúskálhat az élősködőkben. Ha mostantól nem hagy nyugodni a kérdés, hogy kellően tiszta ágyban szundikálsz-e, ellenőrizd az ágyneműk tisztaságát egy mobilapp segítségével.

Poratka-allergia esetén jobb hetente többször is ágyneműt cserélni, ahogy akkor is, ha a meztelenül alvás híve vagy. Reméljük, hogy nem teszed, de ha mégis rendszeresen eszel-iszol az ágyban vagy gyakran térsz nyugovóra zuhanyzás nélkül – például azért, mert inkább reggelente kerítesz rá sort –, jobb, ha 3 naponta húzol tiszta ágyneműt.

Ilyen gyakran kell(ene) cserélni az ágyneműhuzatot - Te így csinálod?

Legyél profi ágyneműmosó!

Ha nem is hetente, de időnként azért érdemes alapos takarítást tartani az ágyban, vagyis az ágyneműhuzatokon túl az ágytakarót, sőt a párnát és a paplant is kimosni. Ehhez mindenképp tanulmányozd át a mosási iránymutatást tartalmazó címkéket, és az ott látottaknak megfelelően járj el. Ne feledd, hogy minél magasabb hőfokon mosol egy adag ágyneműt, annál több poratkát és kórokozót száműzhetsz belőle.

Sose tömd meg túlzottan a mosógépet több garnitúra ágyneművel, mert így a mosógép sem fog tudni csodát tenni: a zsúfolt mosógépdobban egyáltalán nem lesz mélyreható a tisztítás. Érdemes szórni egy kis szódabikarbónát a mosógépbe, természetes fertőtlenítőként, tisztítóként és szagtalanítóként hatékony segítőtársad lehet.

Gondoltad volna, hogy van, aki csak évente egyszer cserél/mos ágyneműt? Ő az! 

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?