„Megkérhetem az exemet, hogy törölje a pucér képeimet?”

2022. január 29.
Vannak dolgok, amik az adott pillanatban jó ötletnek tűnnek, később viszont kiderül, hogy életünk egyik legbutább döntése volt ilyet tenni. Hatalmas fejtörést okozhatnak például a párunknak küldött meztelen fotók szakítás után.

„Nemrég szakítottam valakivel, akivel néhány hónapig voltam együtt. Nem volt hosszú kapcsolat, ám annál intenzívebb. Amikor szétmentünk, akkor jöttem rá, hogy egy csomó mindent nem tudtam róla, és többé nem tudok úgy bízni benne, ahogy korábban. Van bármilyen lehetőségem arra – erkölcsi vagy jogi –, hogy megkérjem, törölje a telefonjáról azokat a pucér képeket, amiket küldtem magamról? Valahol az a gyanúm, hogy ha ezeket ő megkaptak, akkor meg is tarthatja, ám ez roppant nyugtalanító és kényelmetlen érzés számomra. Hogyan oldhatnám meg ezt a helyzetet bosszú nélkül?” – tette fel a kérdést a neve elhallgatását kérő fiatal nő, aki szintén olyan helyzetbe keveredett, amibe nem szeretett volna, ám a kapcsolat intenzív szakaszában nem gondolta volna, hogy megbánhatja később, ha pucér fotókat küld magáról akkori párjának.

pucer-foto-szakitas

Kié a kép?

Ha átküldtük, azzal oda is adtuk örökre a fotókat? Igen is, meg nem is. Ha megkapta a másik fél a pucér fotókat tőlünk, azzal őt ugyan feljogosítottuk arra, hogy megnézze a képeket, ám másokat nem. Tehát arra nem adtunk engedélyt, hogy bárki másnak megmutassa. Ez tehát teljesen jogos elvárás lenne a részünkről. Ugyanakkor amikor elküldtük, azzal csupán megosztottuk vele a fotóinkat, nem adtuk át neki a rendelkezés jogát felettük, azok a képek ugyanúgy a miénkek maradtak részben.

Jogosan félünk?

Természetesen bármikor megkérhetjük az expárunkat, hogy törölje az adott képeket, és emlékeztethetjük rá, hogy a mi engedélyünkre is szüksége van hozzá, hogy megossza másokkal vagy bármit tegyen velük. Egy felnőtt ember ezt a kérést tiszteletben is tartaná, sőt, erre emlékeztetni sem kellene szakítás után. 

Ugyanakkor ott van annak is a lehetősége, hogy ő úgy érzi, megtartja ezeket emlékbe. Még akkor is, ha megígérte, hogy törli, nem tudhatjuk, hogy valóban meg is tette-e. Ebben a helyzetben egy olyan emberben kellene megbíznunk, akiben megingott a bizalmunk. 

Akár bosszút is állhat?

Felmerült bennünk, hogy ha megkérjük, törölje a fotóinkat, sokkal nagyobb eséllyel teszi ki akár az internetre, küldi körbe bizonyos embereknek? A legtöbb helyen ma már bűncselekménynek számít a meztelen vagy szexuális tartalmú képek beleegyezés nélküli közzététele. Ám a mi célunk ebben az esetben ezt az egészet elkerülni. 

Ebben csak magunkra hallgathatunk, mi ismerjük, mire lehet képes a volt párunk, hogyan reagál különböző helyzetekben. Ha nem kész helyzet elé állítunk valaki, hanem udvariasan megkérjük, bármiféle kényszer nélkül, az emberek általában a jobbik énjükkel reagálnak. Elmondhatjuk tehát, hogy megbántuk, hogy átküldtük ezeket a képeket, és reménykedhetünk, hogy törli ezeket és tiszteletben tartja a kérésünket.

Forrás: The New York Times Fotó: Unsplash

Olvass tovább!