Kétségtelenül megvan az előnye és a hátránya is annak, ahogy szinte minden helyzetnek, ha az ember nem rögtön a középiskola után kezdi el a felsőfokú tanulmányait. Valószínűleg a diplomaszerzés kényszere már nem nyomasztja az embert, ám öreg diáknak lenni ettől függetlenül sem feltétlenül könnyű.
„Féltem, hogy a korom miatt kilógok a többiek közül”
Ella McManus egy válás után, 36 évesen döntött úgy, hogy felmond a minimálbért fizető állásából, és üzleti tanulmányokba kezd a notthinghami Trant Egyetemen, közben neveli három gyermekét. Mire lediplomázott, McManus elindította saját fenntarthatósággal foglalkozó vállalkozását, és kilépett abból, amit ő az egyedülálló szülők szegénységi spiráljának nevez.
„Amikor elkezdtem az egyetemet, nagyon féltem attól, hogy a korom miatt kilógok a sorból. De minden a személyiségen múlik. Különcködhetünk, vagy dönthetünk úgy, hogy beilleszkedünk. Mindannyian diákok vagyunk, ugyanazokkal az órákkal. Rájöttem, hogy a diploma megszerzése idősebben nem is olyan rémisztő, mint amilyennek tűnik, a megszerzett tapasztalataink és a bölcsesség a mi oldalunkon áll. Tizennyolc évesen sokan azt mondják, a szociális élet az egyetem legjobb része. Nekem a tanulás volt. A legnehezebb pedig az, hogy összeegyeztessem a családdal. A gyerekeimnek is kellett áldozatokat hozniuk, kevesebbet voltam velük és nem volt túl sok pénzünk sem. A tanulmányaim felénél derült ki, hogy a fiamnak Asperger-szindrómája van, és egy évre fel kellett függesztenem az egyetemet, hogy megkaphassa azt a segítséget, amire szüksége van. Sokkal magabiztosabbá váltam a tapasztalatoktól. Mielőtt egyetemre mentem volna, folyton az alacsony fizetést ajánló állásokat néztem csak meg. A diplomám nélkül sosem lettem volna képes kikászálódni abból a csapdából, amibe egyedülálló szülőként kerültem. A tanulás ára tart vissza sokakat, de megéri. Kevesebbe kerül, mint egy házat venni, és sokkal kifizetődőbb végül. Biztos, hogy sokkal jobban értékeltem a tanulást, mint fiatalabb koromban tettem volna. A fiatalok gyakran csak a szülők vagy a tanárok nyomása miatt mennek egyetemre. Az idősebb diákok azért, mert akarnak.”
„Mindig azt hittem, hogy az egyetem fáklyásmenet, de nehezebb, mint amilyennek tűnik”
Miután nyugdíjba ment egy bankban ledolgozott élet után, Stephen Keane 66 évesen döntött úgy, hogy beiratkozik a Hull Egyetem történész szakára. Diplomája megszerzése óta a helyi múzeumban dolgozik önkéntesként.
„Szerettem volna, ha az agyam aktív marad a nyugdíj után is. Mindig érdekelt a történelem, így felkészültem a felvételire, ami a helyi iskolában volt. Amikor az eredményemet megkaptam, a tanár meg is jegyezte, hogy figyelemreméltó, hogy sikerült felkészítő tanár nélkül. Féltem, amikor elkezdtem a kurzust. Azt hittem, hogy majd nagyon ügyetlen leszek a sok okos fiatal között. Először kicsit küzdöttem a beadandókkal, de a témavezetőim elmagyarázták, mit hogyan kell, és az egyetem kifejezetten élvezetes élmény lett: a tanulás, a leckék, a fiatalokkal való beszélgetések. Mindig azt hittem, hogy a diákok csak a szórakozás kedvéért járnak egyetemre, de hamar rájöttem, hogy nehezebb, mint amilyennek látszik. A legnagyobb haszna annak, ha idősebb fejjel veszi rá magát valaki a felsőoktatásra, hogy magabiztosabb lesz. Fantasztikus élmény, egy-egy szakterület avatott ismerőitől tanulhatunk nagyon sokat. Most már szeretném jóra használni a tudásomat: önkénteskedek a helyi múzeumban és arra biztatom az idősebbeket, hogy menjenek egyetemre. Azt tanácsolom nekik, válasszanak egy olyan tárgyat, ami érdekli őket, és ne féljenek.”
„Bárcsak bátrabb lettem volna, és hamarabb belevágtam volna”
Állása elvesztése után, 51 éves korában döntött úgy Kathy Ayers, hogy karriert vált, és elvégzi a szoftverfejlesztő mesterképzést a belfasti Queen’s Egyetemen. A diplomaszerzés után Ayers programozó lett.
„Évekig boldogtalan voltam a munkahelyemen, depressziós lettem. Két hónappal később a csapatomat leépítették, elveszítettem a munkámat. Átmehettem volna másik részlegre, de valami teljesen mást akartam kipróbálni: a programozást. A férjem azt gondolta, őrült vagyok. Nagyon féltem szoftverfejlesztést tanulni ennyi idősen, ráadásul nem is éppen nőbarát terület. A lányom épp 18 éves lett, szóval a diáktársaim többsége a gyerekeim korosztálya volt. Az egyetem legnehezebb része az volt, hogy rengeteg új technológiával kellett megismerkednem. Amikor 1998-ban a főiskolai szintű diplomámat megszereztem, még minden papíralapú volt. Most még a tananyag is online volt. A diákok PDF-eket olvastak, appok, Facebook-csoportok voltak, és fogalmam sem volt, hogy vegyem fel a fonalat. Az első félév végére jöttem rá, hogyan működik a megosztott nyomtató. Aztán rájöttem, hogy sok minden csak önbizalom kérdése. Még mindig félek, hogy a rossz billentyűt nyomom meg, és mindent kitörlök. De a fiatalabb diákokhoz képest sokkal több az önbizalmam másban. Két évtized munkával a hátam mögött például nincs problémám azzal, hogy a csoportmunka prezentációját vezessem. Bárcsak előbb megtettem volna. Nagyon élveztem az egyetemet, és sokkal boldogabb vagyok. Karácsony előtt kaptam az első programozó munkát, az új karrier terve működött. Remélem, ezzel a lányomnak is megmutatom, hogy az ember csinálhatja azt, amit szeretne. Az élet olyan rövid. Mindig meg kell találni a kihívást jelentő feladatokat. A diáktársaim pedig egyáltalán nem bánták, hogy olyasvalakivel tanuljanak, aki az anyjuk lehetne.”
Forrás: The Guardian Fotó: Unsplash
