Így spórolhatunk a heti bevásárláson

2022. április 15.
Az élelmiszerárak emelkedése fájdalmasan érint mindenkit. A szakértők három olyan tippet is elárultak a költséghatékonyabb bevásárláshoz, amiről a szupermarketek inkább azt szeretnék, bár ne tudnának a vásárlók.

Már az ukrajnai háború előtt is elkezdődött az árak emelkedése a boltokban, ám a háború miatt valószínűleg rég nem tapasztalt drágulással kell szembenéznünk az elkövetkező hónapokban, években. Ukrajnát a világ éléskamrájának is nevezik, így elsősorban az élelmiszerárakon érezzük majd a háború árát, a szakemberek előrejelzései szerint akár 15 százalékos drágulással is számolnunk kell. 

bevasarlas-sporolas

És itt nem csak a pénzről van szó. A kutatások szerint életünk során több mint nyolc hónapot szupermarketekben töltünk, ha azzal számolunk, hogy átlagosan háromszor megyünk boltba, és egy-egy vásárlás 37 percig tart. Ha többször megyünk és rövidebb időre, akkor viszont a közlekedés és utazás költségeit – időt, pénzt, energiát – kell számításba vennünk. De hol spórolhatunk a bevásárláson?

  1. A gazdaságos kiszerelésű, összecsomagolt termékek árban valóban jobbak, ám nem mindig ez a jó válasz. Hely kell ugyanis a tárolásra, gyakran légmentesen záródó edények, ha olyan élelmiszerekről van szó. Senki sem akarna kidobni harminc kiló lisztet, mert belefészkeltek a molyok.
  2. Mindig hasonlítsuk össze a kilogrammra vetített árakat. Figyeljük az akciókat, a kiszerelést (a nagyobb általában olcsóbb), ám még így sem biztos, hogy olyan nagy különbséget látunk. Próbáljuk meg az arany középutat választani, azt a terméket, ami a legjobb ár-érték arányúnak látszik, mert a legolcsóbb választás gyakran drágábbnak bizonyul, mintha egy lépéssel drágábbat választottunk volna.
  3. Felhalmozás helyett tegyük az ellenkezőjét: pont annyit vásároljunk, amennyire szükségünk van. Álljunk ellent a gazdaságos(nak beállított) csomagolásnak és ajánlatoknak, a tudatos vásárlással többet spórolhatunk, mintha ránk romlik a megvásárolt élelmiszerek fele.

Forrás: The Telegraph Fotó: Unsplash

Olvass tovább!