Akik a prozopagnózia – ez az arcvakság hivatalos, orvosi neve – enyhe formájában szenvednek, azt mondják, hogy kellő idővel és energiával képesek bizonyos jellegzetes arcrészletek megjegyzésére, amiről később felismerik a másik embert. Gondoljunk például nagyobb anyajegyekre vagy egy különleges orrformára. Ám ha valakinek bármilyen arcrészlet megjegyzése lehetetlen feladat, inkább a frizurára, stílusjegyekre vagy a járásra, az ember mozgására koncentrál. Megvannak persze a korlátai ennek a módszernek, de egyelőre nincs jobb megoldás.
Még ezek a trükkök sem jelentenek garanciát arra, hogy más környezetben is felismernek valakit, ha például összefutnak az irodán kívül. A súlyos arcvakság azt is lehetetlenné teheti, hogy mások arcán az érzelmeket képes legyen felismerni valaki. Az arcvakságnak nincs köze a látáshoz, memóriához vagy tanulási zavarokhoz. Ez egyszerűen szelektív vizuális feldolgozási probléma.
Az orvosok korábban azt hitték, hogy az arcvakság rendkívül ritka, ma már úgy vélik, hogy gyakoribb, mint gondolnánk. Egy kutatás szerint 50-ből 1 embert érint valamilyen szinten, bár a legtöbben nem hallottak a problémáról, így sokan azt hiszik, egyszerűen rossz az arcmemóriájuk. A neurológusok körében azonban széles körben ismert és feltárt jelenség, ugyanakkor a kevés arcvaksággal kapcsolatos kutatás miatt azt a mai napig nem tudjuk pontosan, hogyan is történik. Amit tudunk, hogy az arcvaksággal küzdők többsége így születik, és családon belüli halmozódás figyelhető meg, ami arra utal, hogy a probléma örökletes lehet.
Nem meglepő, hogy az arcvakság nagy mértékben kihat a szociális életre. Mivel nehéz megküzdeni a folyamatos félreértésekkel, frusztrációval, a szeretteik csalódottságával, sok arcvaksággal élő ember inkább kerüli a társas élethelyzeteket. Sokan szoronganak és depresszióval küzdenek emiatt.
Az arcvakságra nincs gyógymód. Az orvosok azokban a ritka esetekben, mikor valakinél diagnosztizálják is a prozopagnóziát, alternatív módszereket tanítanak mások felismerésére vagy az arcon tükröződő érzelmek azonosítására. Ezek nem érintik az arcvakság szexuális életre gyakorolt hatását. Nagyon kevés tanulmányt készítettek a témában, még a támogató csoportokban sem gyakori téma, mit jelent az arcvakság a romantikus élet szempontjából, vagy hogyan lehet működőképessé tenni a randizást.
Tiffany például mindig is tudta, hogy elég rossz az arcok felismerésében, ám az csak felnőttkorában derült ki, hogy arcvakságban szenved. „Egyik nap jobban megy, másik nap rosszabbul az arcok felismerése. A jó napokon szinte azonnal felismerek valakit egy jellegzetes külső jegy alapján, a hajáról, ilyesmikről. Amikor ilyen van, otthon a férjemnek muszáj beszámolnom erről, annyira örülök ennek – mondta a harmincas éveiben járó nő. – A rossz napokon viszont nemhogy az arcokat, de a tárgyakat sem mindig ismerem fel. A mai napig nem tudtam rájönni, mi váltja ki az ilyen rossz napokat. Nem sikerült kapcsolatot felfedezni a hangulatommal, alvással vagy a stresszel sem.”
A férje elmondása szerint az ilyen rossz napokon akkor sem ismeri fel az autójukat a bevásárlóközpont parkolójában, ha Sean, a férj a volánnál ül, integet és nyomja a dudát, Tiffany pedig ott áll előtte. „Nem tudhatom, hogy az a férfi a kocsiban nekem integet, és hogy ő Sean! Nem tudom, hogy bízhatok-e benne” – magyarázta el Tiffany, mi játszódik le benne ilyenkor.
Nem lehet pontosan megmondani, Tiffany arcvaksága mennyire súlyos, mivel erre még nem alkottak meg egy egzakt skálát, és a saját élményei is roppant változóak.
Amikor orvosi diagnózist kapott a prozopagnóziáról, elmondta édesapjának is, aki azt válaszolta: „Nem, ez nem egy rendellenesség, ez a normális. Senki sem tudja megmondani, kicsoda a másik ember, míg meg nem hallja a hangját.” Így derült ki számukra, hogy édesapjával is ugyanez a helyzet, és valószínűleg tőle örökölte az arcvakságát.
Tiffany azt sem tudja biztosan megmondani, hányszor találkozott Seannal, mielőtt összejöttek. „Van egy kis üzletem, Sean pedig az üzletlánc egyik területi igazgatója, amihez az én boltom is tartozik. Szóval tudom, hogy látnom kellett párszor már előtte is a munka miatt. Emellett egy kisvárosban lakunk, ahol elég behatároltak a szórakozási lehetőségek, így biztosan összefutottunk néhányszor munkán kívül is – mondta Tiffany. – De sosem kapcsoltam össze, hogy a fickó, akivel dolgozom, ugyanaz a srác, akivel a bárban előző este beszélgettem. És nem tudtam, hogy milyen gyakran találkoztam vele. Fogalmam sincs, hányszor beszéltünk, mielőtt összeraktam magamban ezeket úgy, ahogy a barátaimat is beazonosítom.”
„Nem beszéltünk olyan sokszor – próbálta megnyugtatni férje. – Ugyanakkor azt nem hiszem, hogy az arcvakság akadályozott volna a randizásban. Bár, ha őszinte akarok lenni, nem is tudom. Feltűnt, hogy valami furcsa velem, mikor randiztunk?” – tette fel a kérdést férjének Tiffany. „Nem kellett minden alkalommal bemutatkoznom, amikor megérkeztem a randira, de az látszott, hogy Tiffanynak kellett néhány pillanat, hogy felismerjen. Mintha egy furcsa hangot próbálna beazonosítani. De nem tulajdonítottam ennek jelentőséget” – mondta a férj.
Tiffany azonban képes másokat zavarba hozni az arcvaksággal, például amikor idegenekhez megy oda, és kezd el beszélni velük, mintha a férje lenne. Ilyenkor általában a férje a háta mögül szól neki, hogy ez nem én vagyok. Szerencsére Sean ezt soha nem vette személyes sértésnek, ahogy talán mások tették volna. Mindig tudta kezelni ezt.
„Emlékszem, amikor tinik voltunk, a barátnőim mindig áradoztak például arról, milyen szép Johnny Depp, hogy az ő arca van előttük, miközben maszturbálnak – mondta Tiffany. – Soha nem értettem, hogyan lehet egy arc vonzó, vagy egy arcról fantáziálni. Az arcok soha nem játszottak nagy szerepet a párválasztásban nálam. A viselkedés vagy a személyiség volt az számomra, ami miatt elkezdtem vonzódni valakihez. Ki lakik a fejben, nem az, mit mutat az arc. Biztos, hogy rengeteg olyan srácot találok szexuálisan vonzónak, akikre mások azt mondanák, hogy csúnyák.”
Tiffany számára Sean arckifejezése, mimikája sem jelent semmit szex közben, mint ahogy más emberek számára izgató lehet a párjuk arca orgazmus közben. „Nekem a hangok, az intenzitás váltakozása és a testek mozgása számítanak – mondta Tiffany. – Sokszor, mikor szeretkezünk, én a csupasz fehér falat nézem, nem is Seant. Ha az arcát nézném, túlságosan elterelné a figyelmemet, és erősen kellene fókuszálnom, hogy megfejtsem, vajon mit jelenthetnek az arckifejezései. Ha egy semleges felületet nézek, az megnyugtatja az elmém, ellazít, így arra az örömérzésre fókuszálhatok, amit a szex jelent.” Tiffany azt is tudja, hogy Sean szereti az arcát nézni szex közben, és amikor mégis ránéz, a férjét teljesen magával ragadja, amit felesége arcán lát.
„Nagyon sokat segít nemcsak a szexben, de úgy általában az élet minden területén, hogy tudom, a férjem megérti, hogyan működik az én világom, és már azelőtt is értette, hogy pontosan tudtuk volna, arcvakságban szenvedek. Ha kisegít, amikor látja, hogy próbálom megfejteni, kicsoda valaki, vagy hogy nem zavarja, ha a falat nézem szex közben, az nagyon segít nekem. Mindannyiunknak megvannak a maga küzdelmei, és ha találunk egy nagyszerű partnert, az segít előre menni, nem számít, milyen a világ.”
Forrás: Vice Fotó: Unsplash
