Megbetegedhetsz a serpenyődtől? – Íme a tefloninfluenza tünetei

2024. augusztus 23.
Rengeteg olyan dolog van a nagyvilágban, amivel rendszeresen érintkezünk, és amelyek nem tesznek jót az egészségünknek. Ezek nagy része ellen azonban eléggé felkészült a szervezetünk, így többnyire fizikai tünetek nélkül megússzuk. Az úgynevezett „tefloninfluenza” körül azonban egyre nagyobb a felhajtás.
tefloninfluenza tünetek egészség

Egyre több ember számolt be arról, hogy megbetegedett a politefluor-etilénnel (PTFE), azaz teflonnal bevont serpenyők használata után. Az elmúlt húsz év során az Egyesült Államokban a mérgezési központok több mint 3600 bejelentést kaptak a tefloninfluenza, más néven polimer füst láz gyanús eseteiről.

Ez egy influenzaszerű betegség, amit egyes tapadásmentes serpenyőkön található vegyi bevonat okoz. A 3600 bejelentés húsz év alatt egyáltalán nem számít soknak, ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is, hogy a toxikológusok szerint ennél jóval nagyobb számról lehet szó. A legtöbben ugyanis nem arra gyanakszanak, hogy a serpenyőjük, hanem például influenza áll a tünetek hátterében.

A serpenyőktől való megbetegedés úgy hangzik, mintha egy rossz horrorfilmbe csöppentünk volna – pedig igenis létezik ez az egyébként meglehetősen banális tünetegyüttes.

Mi az a tefloninfluenza?

A tefloninfluenza, más néven polimer füst láz, a National Capital Poison Center meghatározása szerint influenzaszerű tüneteket vált ki az emberekből, miután teflon serpenyőből származó füstnek voltak kitéve. „A tapadásmentes serpenyőket általában ún. örök vegyi anyagokkal vonják be. Amikor ezeket nagyon magas hőmérsékletre – 500 Fahrenheit-fok fölé – melegítik, a bevonat illékony lesz, és az emberek belélegezhetik a PFAS gőzét. A PFAS a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagokat jelenti, vagyis az ember által előállított vegyi anyagok széles körben használt csoportját – magyarázza Jamie Alan, Ph.D., a Michigan Állami Egyetem farmakológia és toxikológia docense.

Alan szerint a PTFE-bevonatú edények kellemetlen tüneteket okozhatnak, ha egy serpenyőt túl sokáig hagynak a tűzhelyen. Mikor a serpenyő túlmelegszik vagy kiszárad, az így keletkező apró, fémoxidokat tartalmazó részecskék belélegzése vezethet az influenzaszerű tünetekhez. „Egy idegen anyag belélegzése immunválaszt vált ki, ami nem sokban különbözik attól az immunválasztól, ami akkor történik, amikor egy vírusra, például influenzára reagálunk” – mondja Alan.

Mik a tefloninfluenza tünetei?

A Missouri Mérgezési Központ szerint a tefloninfluenza tünetei közé tartozik a láz és más, a „hagyományos” influenzával kapcsolatos tünetek, mint például a rossz közérzet és a kimerültség. Ezek a következők lehetnek:

  • Láz és hidegrázás
  • Fejfájás és szédülés
  • Fáradtság és rossz közérzet
  • Hányinger és hányás
  • Köhögés és szorító érzés a mellkasban

„Ez hasonlít egy másik, a hegesztőiparban előforduló betegséghez, az úgynevezett fémfüstlázhoz is” – mondja Dr. Christopher W. Meaden, a Rutgers New Jersey Medical School sürgősségi orvostudományi és klinikai toxikológiai tanszékének adjunktusa. „A betegeknél a tünetek néhány órával azután jelentkeznek, hogy ki voltak téve a füstgáznak.”

A tefloninfluenzára nincs mágikus kezelés, de van, amire fontos odafigyelnünk. Először is, fontos mielőbb kikapcsolnunk a hőforrást. Ezután érdemes sok vizet inni a hidratáltság érdekében és vény nélkül kapható gyógyszereket, például ibuprofent és paracetamolt szedni a láz és a testi fájdalmak csökkentése érdekében. Légzési nehézségek esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.

Mennyi ideig tart a tefloninfluenza?

Attól függ, hogy mennyi ideig vagyunk kitéve az anyagnak. A Missouri Mérgezési Központ szerint a tüneteknek 24-48 órán belül el kell múlniuk. „Az érintkezés és az immunválasz után a tünetek viszonylag gyorsan elmúlnak, amint az immunrendszernek van ideje megnyugodni” – mondja Alan.

Az America’s Poison Centers (Amerikai Mérgezési Központok) nonprofit szervezet szerint, amely 55 amerikai mérgező központot felügyel, 2023-ban 267 gyanús esetet jelentettek a betegségről, ami 2000 óta az egyik legmagasabb bejelentett szám. Összességében Alan szerint a tefloninfluenza gyakoribb lehet, mint azt az emberek gondolnák. „Feltételezem, hogy néhány esetet azért nem jelentenek, mert az emberek azt hiszik, hogy csak megfáztak vagy influenzásak”.

Forrás: Women’s Health, fotók: Getty Images