- Nem igaz, hogy csak a belső számít, az viszont tény, hogy mindenki mást talál vonzónak a másik személyben.
- Vannak azonban olyan tulajdonságok, amiket a felmérések szerint a férfiak nagy többsége vonzónak talál a nőkben.
- Nem annyira specifikus jellemzőkről, inkább általános külső tulajdonságokról van szó – mutatjuk is, mik ezek!
Amikor azt mondjuk, csak a belső számít, valójában ugyanúgy torzítunk, mintha azt állítanánk, minden a külsőn múlik. Általában a külső tulajdonságok fognak meg elsőként, ezek hatására szeretnénk mélyebben megismerni a másikat – persze előfordul az is, hogy valakit már régóta ismerünk, és csak később, a kapcsolat elmélyülése után épül fel a külsődleges tulajdonságai iránti vonzalom. Akárhogy is, külső és belső tulajdonságok egyaránt számítanak, amikor vonzalomról van szó.
Azt persze nagyon fontos hozzátenni, hogy a szépség igenis szubjektív: mindenki mást keres partnerében és mindenkinek más jellegzetességek ragadják meg a figyelmét és fantáziáját. Ezzel együtt van néhány érdekes felmérés, melyből kiderül, melyek azok a külső tulajdonságok a nőkben, amik a leginkább vonzónak számítanak a férfiak szemében.
A legvonzóbb külső tulajdonságok a tudomány szerint
A legvonzóbb külső tulajdonságok nem nagyon specifikus jellegzetességek: nincs egy bizonyos hajszín vagy szemszín, amiért egyértelműen odáig lenne minden férfi. Azt is érdemes hozzátenni, hogy.a preferenciáink nem vákuumban születnek: a média, az aktuális trendek és különböző társadalmi elvárások is jelentősen formálják őket. Nem érdemes tehát kőbe vésett szabályként tekinteni az alábbiakra, de azért izgalmas lehet megnézni, hogy milyen eredményeket is kaptak a kutatók. Jöjjenek tehát a legvonzóbb tulajdonságok!
1. Homokóra testalkat
A homokóra testalkat széles csípőt és keskeny derekat jelent, és sokak szerint ez a férfiak preferált testalkata. A nők hajlamosak azt gondolni, hogy a férfiaknál a nádszálvékony alkat a nyerő, de nagyon sokan szeretik ezt a klasszikus, nőies alkatot. Az evolúciós elméletek szerint egyébként a széles csípőt a termékenységhez kapcsoljuk – ezért is számít annyira vonzónak ez a tulajdonság.
2. Csoda szép, hosszú fürtök
Egy 2013-as tanulmányban hatféle frizurát mutattak a férfiaknak: magasan tűzött kontyot, rövid, közepes és hosszú hajat, kócos és igénytelen frizurákat. A vizsgálatból kiderült, hogy a kísérleti személyek a hosszú és a közepesen hosszú frizurát találják a leginkább vonzónak – mi több, ezeket a frizurákat az egészséggel és vitalitással asszociálták. A rövid hajat sokan maszkulinnak, míg a kontyot kicsit merevnek ítélték, míg az ápolt, lazán lógó fürtök aratták a legnagyobb sikert.
3. Igéző tekintet
Egyes felmérések szerint a mandulavágású, világos árnyalatú tekintetek számítanak a leginkább vonzónak, és ezek ragadják meg a leghatékonyabban mások figyelmét. A szemeket még vonzóbbá teszi a határozott „keretezés”, például a sötét, igéző pillák, míg a lógó szemhéj kifejezetten elvehet a vonzalomból. A tekintet persze jóval több szemszínnél és szemformánál: attól lesz igazán vonzó, ha tényleg élettel teli és ha figyelmet, kíváncsiságot tükröz.
4. Érzéki ajkak
Egy 2019-es felmérésben ezt találták, hogy a férfiak a nők ajkait tartják a leginkább ellenállhatatlannak. Míg a szemeket és a hajat mindössze 1 másodpercig pásztázták, az érzéki, vörös rúzzsal fedett női száj átlagosan 7 másodpercig kötötte le a férfiak figyelmét. Érdekes adalék, hogy a rúzs még a vékonyabb ajkakat is 40 százalékkal vonzóbbá tette a férfiak szemében.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a nőknek egyáltalán nem céljuk, hogy kiszolgálják a férfiak ízlését. Bár érdekes lehet tudni, hogy mit találnak vonzónak a férfiak, a legfontosabb, hogy önmagunknak tetsszünk és nézzünk ki úgy, ahogyan jól érezzük magunkat a bőrünkben!
Forrás: YourTango Fotó: Getty Images