Így süss puha és magas piskótát otthon

2021. október 17.
Jól tudjuk, hogy piskótát készen, a boltban is lehet venni, ha viszont igazán finomat akarsz, jobb, ha te sütöd otthon. Ne vágd rá azonnal, hogy a piskótasütés bonyolult, tippjeinkkel ugyanis nem lesz az!

Az első piskótájának általában mindenki nagy lelkesedéssel lát neki, hiszen olyan egyszerűnek tűnik: mindössze 3 hozzávalóra van szükség hozzá, amiket a megfelelő sorrendben kell összekeverni, a munka fennmaradó részét pedig a sütő végzi el helyettünk. Igen ám, csak ez az abszolút alapműveletnek tűnő konyhai produkció elég sok buktatót rejt magában, ami könnyen elveheti a kedvünket a piskótasütéstől, ha nem ismerjük azokat előre. Ha sikerül mindet leküzdeni, még a sós piskóta sütésébe is belefoghatunk!

Tippek, hogy tökéletes piskótát süss otthon

Elég 3 hozzávaló

Amellett, hogy nincs szükség ijesztően hosszú listára ahhoz, hogy a magas és puha piskóta hozzávalóit előkészítsük, a jó hír az, hogy nagy valószínűséggel mindegyikből van is otthon, hiszen egyáltalán nem kacifántosak. A házi piskótához tojás, cukor és liszt kell, semmi más.

A köztudatban keringenek ugyan olyan fortélyok, melyek szerint sütőpor, növényi olaj, olvasztott vaj, joghurt, sőt tej is kell a tésztába, ám ezek sok esetben csak a hibaszázalékot növelik – és nem ahhoz segítenek hozzá, hogy a végeredmény bámulatosan jó legyen. Létezik az úgynevezett vizes piskóta is, amire sokan esküsznek: ennek készítésekor annyi evőkanál vízre van szükség, ahány darab tojás kerül a tésztába. A vizet kanalanként kell a tojássárgákhoz keverni, miközben azokat habosítjuk.

Az elkészítés során jó, ha felvértezzük magunkat némi türelemmel, az igazán magasra emelkedő piskóta lelke ugyanis a kellően légiesre felvert tojáshab – ezért nem kell bele sütőpor. A tojást akkor tudjuk igazán jól felverni, ha az szobahőmérsékletű, érdemes tehát már a sütögetés előtt pár órával a konyhapultra készíteni – az sem túlzás, ha már előző este megteszed ezt a fontos lépést.

6 tipp piskótasütéshez

  • A szobahőmérsékletű tojást mindig alaposan mossuk meg, majd töröljük szárazra a felhasználás előtt. Ha ezzel megvagyunk, válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjétől, és adjuk hozzá a cukrot: a sárgájához a cukor ⅔-át, a fehérjéhez pedig az ⅓-át, de csak akkor keverjük bele, ha már elkezdett kihabosodni! (A fehérjéhez érdemes egy csipet sót is szórni!) 
  • Mivel a tojásfehérje felverése gallyra mehet attól, hogy a robotgép habverőjén valamilyen szennyeződés található, érdemes jól megmosni és szárazra törölni közvetlenül a habverés előtt. Ügyeljünk arra, hogy ne verjük „betonkeményre” a tojáshabot, ha ugyanis így teszünk, nem tudjuk majd szépen beleforgatni a kikevert tojássárgájába.
  • A tojássárgák felverését se akarjuk összecsapni: adjunk kellő időt a tojásnak és a cukornak ahhoz, hogy alaposan összekeveredjenek. Ha így teszünk, szépen besűrűsödik, levegőssé válik, és egészen kivilágosodik.
  • A teflon tortaformát elvileg nem kell sem sütőpapírral kibélelni, sem kivajazni és kilisztezni, de ha ezek nélkül nem érezzük biztonságban a piskótánkat, inkább tegyük meg, mert ha rágörcsölünk, érződhet a végeredményen. A szépen összekevert piskótatésztát öntsük a tortaformába, és mindig előmelegített sütőbe toljuk, középmagasságba.
  • Ha letelt a sütési idő és kibírtuk, hogy ne nyitogassuk közben a sütő ajtaját, minden bizonnyal szép magasra emelkedett, puha és aranyló piskóta lesz a jutalmunk. Hagyjuk a remekművet sütőrácson kihűlni – a türelem itt is a mi malmunkra hajtja a vizet! –, és csak akkor töltsük meg vagy vonjuk be, ha már nem meleg.
  • A piskótaszeléshez legjobb hosszú kenyérvágó kést használni, de ha hosszabb távra tervezünk, beszerezhetünk kimondottan erre a célra kialakított piskótavágót is, azzal garantáltan nem fog morzsálódni szeletelés közben a tortaalap.

Tippek, hogy tökéletes piskótát süss otthon

Egyszerű piskóta

Hozzávalók:

  • 4 darab szobahőmérsékletű tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt

Elkészítés:

  1. A tojást szétválasztjuk, a sárgájához keverünk 2 dkg cukrot, és jól kikeverjük.
  2. A fehérjét habbá verjük, amikor már „alakul”, vagyis kezd levegőssé válni és szépen szilárdul, hozzáadjuk a 6 dkg cukrot. 
  3. Nem robotgéppel, hanem keverőkanállal több részletben beleforgatjuk a tojásfehérjét a sárgájába és a liszttel is ugyanígy járunk el.
  4. Egy kisebb tortaformába öntjük az elkészült piskótatésztát, vagy ha piskótatekercs lesz belőle, akkor elsimítjuk egy sütőlapon, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk.
  5. Ha tortát készítünk, 30-40 perc alatt sül meg, a piskótalapnak azonban 8-10 perc is elegendő. Akkor jó, ha a teteje aranyszínű és a tűpróbát is kiállja!

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?