Nyers gomba- és cukkinisaláta pekándióval és lágy fürjtojással

2021. november 20.
Bezzegh Éva 12 hónap – Saláták egész évre című kötete körül mára némiképp elcsendesült a sajtóvisszhang, a könyv azonban továbbra is szépen menetel. Olyannyira, hogy az utolsó néhány száz példányhoz ért a készlet. Az alábbiakban a szerző megoszt egy igazán különleges receptet, ami még a kötetben sem szerepel.

Bár a saláta műfaja a magyar konyhakultúrában nem bír túlságosan nagy tradíciókkal, talán épp ez volt a hazai siker kulcsa: vérfrissítést hozott az itthoni gasztroirodalomba. A könyvet fellapozva hamar szembesülhetett vele az olvasó, hogy a saláta igenis egy elképesztően vibráló, színes, szagos műfaj, az elkészítése többnyire villámgyors és egyszerű, a végeredmény pedig egyszerre ízletes, tápláló és szemet gyönyörködtető.

Gyakran még főzni sem kell tudni hozzá: egy kevés képzelőerő, némi vágási rutin és pár perc pont elég egy ütős produkcióhoz. Ráadásul a salátakészítés megadja az alkotás korlátlan szabadságát: precíz méricskélés és feszült kottázás helyett a „free style” itt abszolút megengedett, sőt! Ezáltal a legnagyobb változatosságot és konyhai szárnyalást ígérő, a szó szoros értelmében vett legszínesebb zsáner ez, ha… Ha kellően el merjük engedni a fantáziánkat. Bezzegh Éva könnyed, laza hangvételű, egyben közérthető tolmácsolásában a 12 hónap – Saláták egész évre egyszerre szól a fiatal és középkorú, főzni szerető és tudó, világlátott városi nőkhöz és férfiakhoz, a klasszikus sütés-főzés iránt nem feltétlen, de a könnyű ételekre és változatos ízekre fogékony gasztrohipszterekhez, kezdőkhöz és haladókhoz, illetve azokhoz, akik számára az esztétika, a különleges könyvélmény egyaránt meghatározó.

cukkini-gomba-salata-recept

Hozzávalók (2 személyre):

  • 1 közepes cukkini
  • 1 közepes barna csiperke gomba
  • 15 fürjtojás
  • 1 marék pekándió (füstölt)
  • Maldon sópehely
  • frissen őrölt bors
  • ½ dl szezámolaj
  • ½ citrom reszelt héja és leve
  • 50 g parmezánforgács

Elkészítés:

Az előkészületekhez egy száraz serpenyőben megpirítom a pekándiót, majd durvára darabolom. Két perc alatt lágyra főzöm a tojásokat, hideg vízben lehűtöm, megpucolom. A zöldségeket alaposan megmosom, megszárítom, mindenen rajta hagyom a héját. Egy zöldséghámozóval szalagokat készítek a cukkiniből, és elrendezem egy tálon (a cukkini megmaradt közepét félreteszem későbbre egy klassz mártásnak, köretnek vagy feltétnek). Egy mandolin segítségével hajszálvékony szeletekben rászelem a cukkinire a gombát. A salátaalapot meglocsolom a szezámolajjal és a citrom levével, elrendezem rajta a félbe vágott tojásokat, rámorzsolom a pekándiót, végül sóval, borssal, parmezánforgáccsal hintem a tálat. Egy könnyű ebédnek vagy vacsorának tökéletesez a saláta, de hal, vagy csirke mellé is remekül társítható. A színei okán pazar éke lehet egy őszi ünnepi asztalnak. Igazi üde, friss kompozíció!

Fotó és szöveg: Bezzegh Éva – Artbeet 

Olvass tovább!