4 csillagjegy, amely hadilábon áll a határidőkkel

2020. szeptember 03. |

Vannak emberek, akiknél meg sem lepődünk azon, ha késnek. Olyan természetes dolog, minthogy a Nap felkel reggel, a Föld pedig forog. Ennek oka sohasem udvariatlanság vagy ártó szándék, egyszerűen a személyiségük része. Bizonyos csillagjegyek azonban sokkal jobban hadilábon állnak a határidőkkel, mint mások. Ha megértjük az okát ennek, talán sokkal kevésbé lesz idegőrlő számunkra a pontosságuk (szinte teljes) hiánya.

Mindenkinek van olyan ismerőse, vagy netán ő maga az az ismerős, aki szinte mindig késik. Már abban a pillanatban tudhatjuk, hogy legalább tíz perccel később állítanak be, amikor megbeszéljük velük a találkozót. Ráadásul gyakran az a tulajdonságuk teszi őket a legszeretetreméltóbb emberré, mint ami a legidegesítőbb is bennük. Ám mindannyian emberek vagyunk, és az ő génjeikbe a pontatlanságot kódolták.

Ha az alábbi négy csillagjegy egyikével tervezünk párkapcsolatot, közös munkát vagy baráti találkozót, ne legyünk meglepve, ha a megbeszélt dátumokat és időpontokat csupán irányelvnek tekintik, és nagy valószínűséggel kisebb-nagyobb késéssel futnak csak be. 

Vízöntő (január 21. – február 19.)

A Vízöntők szabad lelkek, egyszerűen képtelenek a szűkös társadalmi elvárások keretei között mozogni. A legnagyobb félelmük a konformitás, így hajlamosak lázadni a kötöttségek ellen, azaz az időbeli korlátok és megkötések ellen. Ez gyakran abban nyilvánul meg, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást az időről. Ahelyett, hogy elindulnának a megbeszélt időben a megbeszélt helyre, a csillagjegy szülöttei inkább még otthon ülnek azon gondolkozva, milyen társadalmi ügy mellé állhatnának. A világmegváltó gondolatok közben egyszerűen nem jut eszükbe, hogy megbeszéltek valakivel egy találkozót. Pont ez az öntörvényűség teszi olyan különlegessé és inspirálóvá a Vízöntőket. Ám emiatt nem figyelnek arra, hogy mások ideje is drága. Még ha késve ugyan, de befutnak a találkozóra, akkor is a saját gondolataikkal lehetnek elfoglalva. 

Ikrek (május 22. – június 21.)

A csillagjegy szülöttei leggyakrabban azért késnek, mert nem tudják eldönteni, mit vegyenek fel. Legalább öt öltözéket felpróbálnak, ám semmit sem találnak megfelelőnek. Az Ikrek folyton túlgondolja a dolgokat, és gyakran megváltoztatja a döntését, legyen szó frizuráról, szoknyáról vagy körömlakkról. Még arra is képesek, hogy az utolsó pillanatban rohanjanak el ruhát vásárolni egy-egy alkalomra. Ám az is tagadhatatlan, hogy ha ugyan késve is, de amikor megérkeznek, onnantól teljesen jelen vannak és ránk figyelnek.

Olvastad már?

Melyik a 6 legharagtartóbb csillagjegy?

Melyik a 6 legharagtartóbb csillagjegy?

A haragtartás nem is olyan könnyű, ha jobban belegondolunk. Jó memóriára van szükségünk hozzá, hogy minden apró részletre emlékezzünk, miért is haragszunk a másik emberre.

Rák (június 22. – július 22.)

A csillagjegy szülöttei sohasem úgy indulnak neki egy találkozónak, hogy elkésnek. Mindig időben elkezdik a készülődést, ám ahogy szorítja őket az idő, elkezdik túlgondolni a dolgokat. Ha randira mennek, olyan kérdések tolakodnak a gondolataik közé, minthogy lesz-e kínos csend, vonzódnak-e majd egymáshoz vagy éppen mi van, ha valami balul sül el? A határidős munkánál pedig sohasem biztosak benne egészen, hogy mindent tökéletesen oldottak meg, így halogatják az anyagok leadását. A jó hír, hogy a Rákok ki segítséggel és az önbizalmuk támogatásával kimozdíthatók a notórius késők táborából. 

Nyilas (november 23. – december 21.)

A Nyilasok függetlenek és nem viselik el a kötöttségeket. Az életük folyamatos áramlásban van, mivel annak a gondolatától is irtóznak, hogy kétszer ugyanazt a dolgot kelljen megcsinálniuk. A megbeszélt találkozókon akkor tűnnek fel, amikor kedvük tartja. Persze ettől még a csillagjegy szülöttei remek társaságot jelentenek, ha megtalálják azt, aki együtt tud élni azzal, hogy lehet, hogy órákat kell várnia az éjszaka közepén a megbeszélt helyen. A legjobb, ha a Nyilasokkal azonnal beülünk valahova, ha találkozunk, nem egy héttel későbbre beszélünk meg időpontot.

Olvass tovább!

Milyen exek a csillagjegyek?

Milyen exek a csillagjegyek?

Nem árt tisztában lenni vele, melyik jegyek azok, akik nem éppen a legjobb formájukat mutatják a szakítás után.

Forrás: Elite
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Horoszkóp