Ez a legritkábban előforduló csillagjegy, azt is elmondjuk, miért!

2021. november 30.
Ha egy kicsit is érdekelnek a horoszkópok, feltűnhet, hogy vannak olyan csillagjegyek, amelyekből kevesebb születik. Eláruljuk, melyik a legritkább, és választ kapsz arra is, mi lehet az oka ennek a különös jelenségnek.

Elég csak gondolatban átfutnod, milyen csillagjegyben születtek a családtagjaid, barátaid vagy közeli ismerőseid, máris láthatod, hogy egészen nagy különbségek lehetnek az egyes állatövi jegyek előfordulását illetően. Van, aki ezt azzal magyarázza, hogy születési horoszkópja miatt jobban vonzódik egy-egy csillagjegyhez, ami árnyékot vethet a mini közvéleménykutatás hitelességére – az, hogy bizonyos állatövi jegyek jobban szót értenek egymással, nem vitás, ez azonban nem befolyásolja azt, hogy melyik jegyből hordja a hátán a legkevesebbet a föld.

Ezek a legritkábban előforduló csillagjegyek

Az asztrológiától teljesen független, pusztán a születési statisztikai adatokra hivatkozva azt mondhatjuk, hogy a gyakorlatias, kitartó és céltudatos Bak számít ma a legritkábban előforduló csillagjegynek. A Bak szülöttek december 22. és január 19. között látják meg a napvilágot, ami mindössze 29 napot foglal magába – ez a többi jegyhez képest rövidnek számít, hiszen azok legalább 30 naposak.

A FiveThirtyEight kutatói figyeltek fel arra az 1994 és 2014 közötti születési adatok alapján, hogy az a három nap is kivétel nélkül a Bak havába esik, amelyen a legkevesebben jönnek a világra. Ez a december 24., a december 25. és a január 1., aminek egyik oka lehet például az, hogy ezekre az ünnepnapokra nem ütemeznek tervezett szüléseket, vagyis inkább csak természetesen útnak induló babák vagy sürgősségi beavatkozással világra segített gyerekek látják meg a napvilágot karácsonykor és újév napján.

Az is igaz, hogy a hideg téli hónapokban inkább a fogantatások száma ugrik meg, nem pedig a születéseké, ez utóbbiak inkább a júliustól októberig tartó időszakban gyakoribbak. S hogy miért eshetnek többen teherbe az ünnepekhez közeli hetekben? Nagy valószínűséggel azért, mert ilyenkor – ha csak pár napra is – szinte mindenki szabadságra megy, és egy rövid időre szélnek eresztheti a munkahelyi gondokat. Ez az ellazultabb, rohanásmentes életmód lehetőséget nyújt a gyakoribb összebújásra.

Ezek a legritkábban előforduló csillagjegyek

Az igazán különlegesnek számító Bak csillagjegyet tehát érdemes az eddiginél is nagyobbra értékelni: ez a Föld elemű jegy nemcsak a szabályokat, hanem a hagyományokat is tiszteli, másokkal és saját magával szemben is magasra teszi a mércét. Rendkívül szorgalmas és céltudatos, addig nem nyugszik, míg meg nem valósítja a terveit. Sosem költekezik feleslegesen és az idejét sem pazarolja haszontalan dolgokra: kicsi korától kezdve helyén van az esze, pontosan tudja, mit akar, és ahhoz sem kell másoktól tanácsot kérnie, hogy azt hogyan érje el.

Forrás: Via

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?