Így használhatják ki a Merkúr őszi retrográdját 2022-ben a csillagjegyek

2022. szeptember 10. |

Szeptember 9-én kezdődik és október 2-án ér véget a Merkúr őszi retrográdja 2022-ben, ami idén két zodiákuson is áthalad: a mindig kompromisszumra törekvő Mérleget és a harcos Szüzet is érinti. Nem csoda tehát, ha a rettegett asztrológiai esemény hangsúlya idén szeptemberben a kapcsolatok egyensúlyán és az energiánk megőrzésén kell, hogy legyen. Ami nem feltétlenül lesz könnyű természetesen.

Amikor a Merkúr elkezd visszafelé haladni – azaz retrográdba kerül –, általában rettegnek az asztrológia iránt érdeklődők. Pedig tekinthetünk úgy is erre az időszakra, mint jó lehetőségre a lelassulásra, a dolgaink áttekintésére és a nézőpontváltásra. Nem árt persze az óvatosság sem, ahogy általában a Merkúr retrográd időszakában. Mutatjuk, mire számíthatnak az egyes csillagjegyek.

merkur-retrograd-2022-osz

Kos

A csillagjegy szülöttei legyenek óvatosak a beszélgetésekben, mert a Merkúr megkavarhatja a szálakat, és könnyen olyat mondanak, amit később megbánnak. Mivel a retrográd időszakokban gyakran köszönnek vissza régi események, emberek, egy régi láng újbóli fellobbanására is számíthatnak a Kosok. Lehet, hogy a második esély működik majd? Az optimizmussal sem árt csínján bánni, legalábbis a Merkúr retrográd alatti néhány hétben.

Bika

Egészségügyi problémák köthetik le a csillagjegy szülötteinek figyelmét és energiáit. Ha a retrográd alatt van szükségük egészségügyi beavatkozásra vagy kezelésre, ne izguljanak, csak kövessék az orvos utasításait, tanácsait. Kérdezzenek sokat, hiszen minél többet tudnak, annál felkészültebben gyógyulhatnak. Amikor a Merkúr szeptember 23-án belép a Szűz jegyébe, egy románcra is nagy esély lehet a legváratlanabb helyről indulva. De ezzel kapcsolatban sem árt résen lenni, nehogy meglepetések érjenek.

Ikrek

Egy régi szeretőtől érkező e-mail kavarhatja fel az állóvizet és forgathatja vissza az idő kerekét. Ha a kapcsolat mérgező dinamikájú volt, jó esély van arra, hogy azóta sem változott semmi. Ne próbálják meg a csillagjegy szülöttei abban a reményben újrakezdeni, hogy majd most minden jobb lesz, mint a múltban. Ehelyett inkább fókuszáljanak azokra a tényezőkre, melyek egy új szerelem kialakulását segíthetik elő, vagy egyszerűen szórakozzanak minél többet és csináljanak olyan dolgokat, melyektől jól érzik magukat. 

Rák

A Merkúr retrográd alatt könnyen előfordulhatnak drámák a Rákok családi fészkében. Tisztázzuk a rokonokkal, lakótársakkal a dolgokat. Legyünk a szokásosnál is őszintébbek és nyíltabbak, hogy ne legyen még nagyobb a feszültség.

Oroszlán

Ha 2022 őszén is szeretnének minél produktívabbak lenni a Merkúr retrográd alatt az Oroszlánok, olyan helyekre látogassanak el, ahol már jártak. Ha tavalyi kalandok idén teljesen más színben tűnhetnek fel, úgyhogy figyeljenek jól a csillagjegy szülöttei, mert meglepetések várnak rájuk. 

Szűz

A jó hír, hogy új munkalehetőségeket hozhat a Merkúr retrográd a csillagjegy szülötteinek. A rossz, hogy nem lesz olyan könnyű a munkahelyváltás, a Szűz jegyűek környezetében lévő kritikusok mindent megtesznek azért, hogy elbizonytalanítsák őket.

Mérleg

Legyenek óvatosak a csillagjegy szülöttei, mert nem feltétlenül lesz könnyű menet számukra 2022 őszének Merkúr retrográdja. Félreértések, sértődések és nem várt helyről érkező támadások okozhatnak feszült pillanatokat. Önmaguk előtérbe helyezése ezúttal visszaüthet. Viszont a Mérlegek számára ez az időszak tökéletes lehet a személyes céljaik újragondolására.

Skorpió

Ne keressenek több kifogást az emberek rossz viselkedésére, ne áldozzák fel magukat olyanokért, akik nem érdemlik meg. Húzzák meg erősebben a határokat a csillagjegy szülöttei és mondjanak búcsút minden olyan helyzetnek, melyek nem érdemesek rájuk. A Merkúr retrográd elegendő erőt adhat ahhoz a Skorpióknak, hogy véget vessenek a számukra lehúzó szituációknak és olyanokkal dolgozzanak együtt, akikkel érdemes.

Nyilas

Egy régi karrierlehetőség térhet vissza ismét a Merkúr retrográd alatt a Nyilasok számára. A szabály azonban ezúttal is érvényes: ha nem tudsz valamiről szépet mondani, inkább ne mondj semmit. A hallgatás ebben az esetben aranyat érhet.

Bak

Úgy érzik a csillagjegy szülöttei, hogy kiégtek? Tartsanak egy kis szünetet, nem kell mindig nekik vinniük a vállukon mindent. Figyeljék meg jól a Merkúr retrográd alatt, kik azok, akikre számíthatnak. Ez később még jól jöhet.

Vízöntő

Nem tudnak előrébb jutni és régóta egy helyben toporognak a Vízöntők? A 2022-es őszi retrográd alatt menjenek el túrázni, kajakozni, és a szabadság érzete szárnyakat ad majd az élet más területén is. 

Halak

Figyeljenek oda a csillagjegy szülöttei a zöld szemű szörnyetegre, ami váratlanul lángolhat fel a Merkúr retrográd második felében. A Halak mélyen gyökerező félelmei egyre erősödhetnek, ideje dolgozni a bizalom és sebezhetőség kérdésein. Ha viszont megvan az az információ, amire szükségük volt, ne vesztegessék feleslegesen a drága idejüket.

Forrás: Astrofame Fotó: Unsplash

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Horoszkóp