Hogyan élheti túl a párkapcsolat a karantént?

2020. május 14.
Elkezdett zavarni, hogy a párunk hangosan rág? Nem tökéletes helykihasználással pakol el a hűtőben? Nem csavarja vissza a fogkrémes tubus kupakját és túl sok szappant használ a kézmosáshoz? Ha igen, valószínűleg pont ugyanúgy érzünk, mint több millió párkapcsolatban élő sorstársunk a karanténban.

Mivel a koronavírus-járvány miatt a nap 24 órájában, a hét minden napján csupán ugyanazzal az egyetlen felnőtt emberrel találkozunk, meg kell találnunk a módját annak, hogy együtt dolgozzunk, éljünk, lássuk el a szülői feladatokat, és a szabadidőnkben is együtt legyünk. A jó hír, hogy a pároknak most rengeteg lehetősége van arra, hogy megoldjanak és átbeszéljenek rengeteg olyan ügyet, amit eddig kerültek. A rossz hír, hogy többé-kevésbé muszáj is átbeszélnünk és megoldanunk ezeket az ügyeket.


Nem véletlen, hogy a járvány és az összezártság hatására ugyanazt tapasztalják Kínától Európáig szinte minden országban, ahol korlátozásokat kellett bevezetni: kiugróan megnőtt a válások száma. Még azoknál a pároknál is felszínre kerülhetnek régi, megoldatlan konfliktusok, akik eddig remekül megvoltak. Hogyan élheti túl a párkapcsolat ezeket a körülményeket? Mit javasolnak a szakemberek?

Kevesebb kritika, több dicséret

Ez nem az az időszak, amikor minden apró hibára fel kell hívnunk a párunk figyelmét. Tulajdonképpen erre sosincs megfelelő időpont, ám különösen stresszes időszakokban végképp kerülendő ez a viselkedés. „Főleg, ha pénzről van szó” – tette hozzá Ashley Willis párkapcsolati mediátor. Ehelyett inkább értékeljük, amink van.

Nagyon fontos, hogy elmondjuk a másik embernek, mit csinál jól, fejezzük ki a nagyrabecsülésünket felé.

„Köszönjük meg, ha reggel kávét főz, akkor is, ha ez az ezredik alkalom” – magyarázta a mediátor. Ha valakihez közel akarjuk érezni magunkat, azzal nem lehetünk kritikusak.

Mindenki érezheti magát rosszul

Ha a párunk aggódik, stresszel a járvány miatt, mi viszont nem látjuk olyan borúlátón a helyzetet, akkor is hallgassuk meg félelmeit ahelyett, hogy lesöpörnénk az asztalról. „Mindenki máshogy dolgozza fel az információkat, amelyek ráadásul a jelen helyzetben gyakran ellentmondanak egymásnak is. Forduljunk empátiával a másik felé, segítsünk inkább megfogalmazni párunknak az érzéseit, gondolatait” – javasolta a szakember.

Mindenkinek legyen saját ideje

Ha lehetséges, építsünk be a napunkba olyan idősávot, amikor egyedül lehetünk. Már fél óra is sokat jelent. „Ahelyett, hogy kiprovokáljuk valamilyen indokkal azt, hogy a család tagjai visszahúzódjanak a közelünkből, inkább mondjuk ki, hogy szeretnénk egy kicsit egyedül lenni” – mondta a mediátor. Az nem jó megoldás a szakemberek szerint, ha a telefonunk vagy a laptopunk képernyője mögé menekülünk, és úgy töltjük ezt az időt, hogy fizikailag továbbra is egymás mellett ülünk, tudomást nem véve egymásról.

Olvastad már?

Ne hanyagoljuk a szexet

A folyamatos közelség és a stressz nem kedvez túlságosan az intimitásnak, pedig nagyon fontos szerepe lenne a szexnek a szorongás oldásában és a jó közérzetünk megőrzésében. Szükségünk van az intimitásra, ezt tudatosítsuk magunkban. A sorozat következő epizódja megvár.

Mondjuk azt, amit tényleg akarunk

A párunk valószínűleg csodás személy, ám biztosan nem gondolatolvasó. Pontosan meg kell fogalmaznunk a szükségleteinket, ki kell mondanunk, mit akarunk. „Ha azt szeretnénk, hogy készítse el a vacsorát, azt kell mondanunk, nem azon sóhajtozni, mennyire nincs kedvünk főzni és milyen fáradtak vagyunk” – szemléltette a párkapcsolati tanácsadó. Annyi mindenre kell energiát fordítanunk ezekben az időkben, jó, ha megkíméljük egymást attól, hogy még a másik ember gondolatainak megfejtésére is pazarolnunk kelljen az erőforrásainkat.

Ne felejtsünk el nevetni

Ha úgy érezzük, semmi sem működik, nevessünk. Nevessünk a helyzeten, saját magunkon (ne a másik emberen). Tapasztalhatjuk, hogy kevés jobb stresszűző létezik a kiadós kacagásnál.

Olvass tovább!

Forrás: Time
Fotó: Unsplash