Biofil enteriőr – a megidézett természet

2023. június 02.
A biofil dizájn követői arra keresik a választ, hogyan tehetjük élhetőbbé, természetközelivé a lakó- és a munkahelyünket. Az ilyen terekben ugyanis a fizikai és a mentális egészségünket, a jó közérzetünket is könnyebben megőrizhetjük.
Biofil enteriőr

A biofília gyökerei az ókori Görögországig nyúlnak vissza, ahol a kifejezés azt jelentette: az élő dolgok szeretete. De a biofil dizájn is már több mint harmincöt éve ismert. Ekkoriban dolgozták ki az épített környezet tervezésének azt az innovatív módját, amellyel az épületek kapcsolódhattak a természethez, így támogatva a lakók, a dolgozók testi-lelki jóllétét. Komoly tudományos kutatások támasztják alá, hogy eredményesebbek, kiegyensúlyozottabbak lehetünk, ha a biofília elvei alapján épült és/vagy berendezett épületekben élhetünk, dolgozhatunk. A vizsgálatok szerint jelentősen növeli a mentális egészség szintjét és a produktivitást, ha egy iroda kialakításánál a biofil dizájnt veszik alapul. Az oktatást szolgáló épületekben javulhatnak a vizsgázók eredményei és a koncentráció, csökkenhetnek az ADHD tünetei; de rövidülhet a kórházban töltött felépülési idő is, és kevesebb fájdalomcsillapítóra lehet szüksége a betegeknek, ha biofil környezetben lábadozhatnak.

Nem csak a növények

„A NASA egy korábbi, híressé vált vizsgálata megállapította, hogy a növények zárt térben is levegőtisztító hatásúak – mondja Klenovszki Mimi, a Plante. növénybolt egyik alapítója. – Bár megvoltak a kutatás korlátai – laboratóriumi környezetben, nagy mennyiségű növénnyel végezték –, az eredmények akkor is elgondolkodtatók.” Ezek után nem nehéz elképzelni, milyen jótékony hatásai lehetnek, ha az otthonunkba is beengedjük a biofil dizájnt. A biofil tervezés eszköztárának valóban fontos elemei a növények, de bőven túlmutat azon, hogy szobanövényeket, fákat, élő falakat vagy tetőkerteket telepítünk az épített környezetbe. Ahogy a természetes ökoszisztémák, egy biofil enteriőr is több érzékszervünkre hat.

„Általában véve a kint és a bent közötti határ megszüntetése a cél, a legelterjedtebb módszer a nagy tolóajtók beépítése, amelyeken át a kertbe láthatunk és léphetünk – mondja Dobos András, a LAB5 architects építésze. – De fontos a természetes megvilágítás alkalmazása is, amely napszakonként, sőt percenként változó hangulatot ad a gyakran kizárólag mesterséges fénnyel megtervezett fürdőszobáknak. A hálószobában kiépített természetes szellőzés pedig a jó alvást segíti.” És ami a növénystylingot illeti? Klenovszki Mimi szerint fontos a tudatos választás. „Egy látványos páfrány a fürdőszobában, illatos fűszernövények a konyhában, vagy az erdőben tört, vázába állított, virágzó ágak nemcsak látványban, hanem tapintás útján és az illatukkal is hatnak ránk.”

Organikus formák és részletek

Az alapelv tehát egyszerű: vágyunk a természet közelségére, szeretnénk minden érzékszervünkkel érezni azt, így erre törekszünk a házunk építésénél, a lakásunk berendezésénél is. „Jó, ha a felületek, amelyeket látunk és megérintünk, természetes anyagból valók, ez az enteriőr hangulatát is meghatározza. Ilyen lehet egy fa asztallap, egy kerámiatál, egy gyapjúszőnyeg, de említhetünk építészeti, térelhatároló elemeket is, mint egy látszó téglafal vagy egy faoszlop. Az anyagválasztáson túl a természet megidézhető minták, textúrák, árnyalatok segítségével is” – teszi hozzá a LAB5 architects építésze.

A szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk. Ha a belső terekben a természet legkülönfélébb elemeit láttatjuk, máris sokat tettünk a jó közérzetünkért. „Az ablaktalan, természetes fényforrás nélküli fürdőszobánkban már akkor érvényesülhetnek a biofil tervezés jótékony hatásai, ha növénymintás zuhanyfüggönyt választunk, vagy egy kirándulásról magunkkal hozott, dekoratív ágat helyezünk el benne” – mutat rá Klenovszki Mimi, aki szerint a természet közelsége bizonyítottan nyugtatat, csökkenti a stresszt és a pulzusszámot is. „Nagyon szeretjük egy kisebb, 9. kerületi lakásunkban, hogy a falakra éteri, felhős mintázat került, amelyre a bútorok belső festése sötétkék színnel reagál – mondja Dobos András. – A fürdő ablakából nem volt túl szép a kilátás, így a dupla ablak két üvege közé élő növényeket tettünk.”

Stepping Park House by VTN Architects

A (belső)építészetben a fénynek kulcsszerepe van, nem túlzás azt állítani, hogy a fény minősége döntő fontosságú egy tér élhetősége szempontjából. A biofil dizájn számos módon használja a napfény és a halványabb fényforrások, mint a kandalló-, a gyertya vagy akár a holdfény hatását. „Egy 13. kerületi, az 1950-es években épült ház legfelső szintjén található lakásában azt a szerencsés helyzetet aknáztuk ki, hogy a födém Bohn-téglából készült, és ebből néhányat sakktáblaszerűen el lehetett távolítani. Így a zuhany felett készülhetett egy felülvilágító, ami kicsit törökfürdős hangulatot eredményez, ráadásul szellőztetésre is alkalmas” – hoz példát az építész arra, hogyan tehetők egy közel százéves épület terei is élhetőbbé a biofília elveit tekintetbe véve.

Szöveg: Lampért Zsófia Nyitókép: Maggie’s Leeds by Heatherwick Studio – Hufton&Crow Fotó: V2COMnewswire, Hiroyuki Oki

A teljes cikket megtalálod Mindfulness különszámunkban!

marie-claire-mindfulness-cimlap