Dr. Lise van Susteren washingtoni pszichiáter szerint ugyan már nagyon régóta tudunk a globális felmelegedésről, most kezdjük csak el egyre intenzívebben, napról napra érezni a saját bőrünkön is a hatását. Eddig hajlamosak voltunk rajtunk kívülálló, tudományos tényként kezelni a felmelegedést (és néhanapján meg is feledkezni róla), azonban szép lassan megkerülhetetlenül bekúszott a saját, privát életünkbe is. És nem is akármennyire, ugyanis akár az életünket vagy gyermekeink életét is veszélyeztetheti a globális felmelegedés számtalan következménye. Így alakult a klímaváltozás mentális betegséggé is.
Nem csak a tinédzsereket érinti
Az American Psychological Association felmérése jól mutatja, hogy a jól tájékozott tinédzserek sokkal érzékenyebbek a Földet érintő kérdésekben mint a felnőtt generáció. Ők azok, akik igenis komolyan veszik a tudományos becsléseket és éppen ezért teljesen kilátástalannak látják a jövőjüket, ami akár a mindennapos teendőikre is rányomja a bélyegét. Azonban nem csak őket érinti a klímadepresszió, hanem a gyerekek szüleit és a most gyerekvállalás előtt álló felnőtteket is – meg persze általánosságban bárkit, aki nem a felmelegedés-tagadás táborát erősíti és hajlamos a legrosszabbat vizionálni.
Vannak, akik kifejezetten nem szeretnének már gyermeket vállalni tudva, hogy a jelenlegi népességszám – és főként nyugati életmód – mellett szinte kizárt az átlaghőmérséklet-emelkedés lassítása. Míg mások a már megszületett gyermekeik miatt aggódnak, akik biztosan nem fognak tudni olyan életkörülmények között felnőni, mint a szüleik. E mellett megjelent az úgynevezett eco-grief jelensége is, azaz a Földet gyászolók csoportja, akik már most elkezdték felhantolni az emberiséget és az élhető bolygó reményét. Bármelyik csoportba is tartozzunk, a mindennapi élettapasztalataink (csak gondoljunk az elmúlt hetek szeszélyes magyar időjárására a borzalmas hőségekkel és pusztító viharokkal) könnyen táplálhatják a depresszióra jellemző gondolkodási mintázatokat, a tehetetlenség, düh és félelem érzését. A kérdés adott: mégis mit tehetünk ezekkel az érzésekkel, hogy ne bénítsanak meg minket?
Még jól is jöhet a félelem!
Wallace-Wells, az utóbbi idők talán legnagyobb visszhangot kapó könyvében, a The Uninhabitable Earth-ben (A lakhatatlan bolygó) azt írja, egy világháborús szituáció szintű átrendeződés nélkül szinte lehetetlen az átlaghőmérséklet-emelkedés lassítása. Ez szinte teljesen kivitelezhetetlennek tűnik a kapitalizmus korában. A megmentőnk mégis az emberi félelem lehet, amelyet egyre többen éreznek mindannyiunk jövőjével kapcsolatban. Ugyan a világpolitikában vezető szerepet betöltő nagyhatalmak attitűdjén és cselekvésein ez egyelőre egyáltalán nem látszik, de Wallace-Wells szerint az emberi félelem természetéből fakadóan mégis cselekvésre ösztönöz bennünket.
A civilek szintjén ez jelentheti például az aprónak tűnő szokások feladását is, melyek ha egy-egy családot nézünk, valóban nem sokat érnek, de ha arra gondolunk, hogy egyre többen tesznek így, akkor akár erőteljes piaci változásokat eredményezhetünk velük. Csomagolásmentes boltok, piackultúra, autómegosztás, slow életforma, minimalizmus, veganizmus, zöld aktivizmus: csak néhány fontosabb ezek közül. Tehát még mindig jobb reakció a félelem, mint a teljes közöny, mert abból sosem lesz életmódváltás.
Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a mi korunk a legkilátástalanabb az emberi élet történetében, hiszen számos népességcsökkentő klímakatasztrófa, járvány és háború tűzdeli földi történetünket. Ezek lélektani hatásairól azonban nagyon keveset tudunk és nem is személyesen velünk történt meg, így érthető, hogy a jelenkor katasztrófáját érezzük a legfenyegetőbbnek és legradikálisabbnak. Az mindenképpen segíthet a megküzdésben, ha tudatosítjuk, hogy egyrészről a jelenkorban egyáltalán nem egyedül vagyunk a problémánkkal, másrészről a történelem során valószínűleg nagyon sokszor érezték ennyire kilátástalannak a jövőt az elődeink mint amennyire mi annak érezzük.
A pszichológus segít
Horváth Gabriella tanácsadó szakpszichológus szerint a gyászhoz kapcsolódik legszorosabban a klímadepresszió fogalma: „A gyász egy állapota lehet a depresszió. Ez az a szakasz, amikor a nagyon negatív gondolati szűrés dominál, a negatív információkat vagyunk képesek szinte kizárólag befogadni, tehetetlennek érezzük magunkat, úgy érezzük, semmit sem tudunk kontrollálni.”
Fontos különbség azonban a szakember szerint, hogy a klímakatasztrófa egy reális stresszor, egy valós fenyegetés, mely létét nem lehet letagadni. (Más esetekben, például fóbiáknál a szorongás mértéke és tárgya lehet irreális is.) Tehát reális félelemről beszélünk, mely krónikus stresszforrás is lehet, azaz nem egyszeri, hanem folyamatos megküzdést igényelnek a klímakatasztrófával kapcsolatos személyes aggodalmaink.
De mit lehet kezdeni ezzel a krónikus stresszorral? Horváth Gabriella szerint alapvetően azt kell megtanulnunk, hogy ránk konkrétan mi a jellemző a stresszfeldolgozásban. „Ezt egy spektrumon kell elképzelnünk, melynek egyik vége a represszor típus, akik inkább elkerülik, tagadják a klímakatasztrófát és nem is tájékozódnak ezzel kapcsolatban. Ők így érik el a lelki békéjüket, azonban ez nem azt jelenti, hogy nincsenek nyomásnak kitéve, lehet, hogy belül nagy stresszt élnek meg, ennek azonban mások számára nincsenek látható jelei. A másik vége a spektrumnak a szenzitizátor személyiség, mely jellemzően keresi az információkat és főként ezek közül a negatívabbakat engedik közel magához. Ez a szelektálás már alapjába véve fokozza a szorongást. Akár nagyon szélsőséges, elvakult szűréssé is fajulhat az efféle működésmód, mely végül depressziót szül.”
Senki sincs védve a klímadepresszió ellen, azonban a pszichológiai immunitás (érzelemkezelés, optimizmus, tanult leleményesség stb.) erősítése lehet segítségünkre a megküzdésben. Akkor tudunk egyensúlyt, realitást találni, ha megtaláljuk, mi lehet a kontrollunk alatt, melyek az élet azon területei, melyre igenis ráhatásunk van. „Mi, emberek alapvetően át szeretnénk látni a körülöttünk lévő dolgokat és megteremteni az illúziót, hogy van szerepünk a dolgok történésében.” – mondja Gabriella. „A feldolgozást és az ezzel való együttélést segíti, ha van a klímadepresszióról közbeszéd – ennek egy nagyon fontos platformja a média – mely azt mutatja nekünk, hogy lehet beszélni az érzésekről és nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Illetve az ártalomcsökkentéshez hozzájárul az is, ha nem nyomjuk el az érzéseinket és közösséget teremtünk másokkal. „Ezen túl a szorongást azzal is csökkenthetjük, ha nem támasztunk magunkkal szemben irreális elvárásokat: tegyük meg azt, amire lehetőségünk adódik, de ez minden. ”
Online kurzus a klímadepresszió ellen
Igen, már létezik olyan kurzus is, mely segíteni hivatott azokat, akik úgy érzik, nem tudnak egyedül megbírkózni a klímadepresszióval. A Good Grief Network 10 lépéses kurzuson és az azt kiegészítő podcast csatornán keresztül tanítja meg, hogyan győzhetjük le a pánikunkat vagy esetleg az apátiánkat. Egyébként a kurzus (ami a nyári időszakban már teljesen betelt annak ellenére, hogy párhuzamosan Angliában és az USA-ban több helyen is zajlanak) tematikája mindenki számára elérhető számos szakirodalommal megtámogatva, melyek közül akár szabadon is szemezgethetünk. A program nem csak legitimálja a mentális problémát, de el is helyezi az egyént a globális folyamatokban, megérteti a résztvevővel az agyi működésmódokat, melyek a depresszív gondolatait motiválják és beszél általánosan és egyén szintjén is a halandóságról, de mindezen túl meditációt és jógagyakorlatokat is ajánl.
Fotó: Hitka Viktoria
